Eltelt egy év, s eljött a nagy nap, amikor ismét megtelt a Lővér Kemping több tízezer lelkes fesztiválozóval, akik idén is 4 és fél nap erejéig örültek egymásnak, nemtől, kortól, nemzetiségtől és identitástól függetlenül. Ez tényleg mese, nem?
@VOLT/Somay Márk - My Chemical Romance
Pedig nem az. A VOLT Fesztivál idén is kitűnő fellépőket, és a szombati napon pedig egy teltházas bulit mutatott fel, mellyel bekerült a Fesztiválok Képzeletbeli Nagykönyvébe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Moby VOLT-os pulóverben, a Fesztivál arcaként pörgetett fel több tízezer embert, vagy az a nem mellékes tény, hogy a teltház napján koncertet adó Thirty Seconds to Mars elragadtatva a magyarok lelkesedésétől, igent mondott az Amy után (szerencsére) felszabadult másfél órás Sziget-bulira.
A Fesztivál nem hivatalos első napján, egész pontosan a nulladik napon, tapasztaltabbak számára nem annyira váratlan helyzet állt elő. Óriási tömeg tobzódott fel a bejáratnál, ami egyre csak sűrűsödött. Az órák elteltével és az elfogyasztott alkohollal egyenesen arányosan feszültséggel telt meg a levegő. A kapukat 18.00-kor nyitották meg hivatalosan, ám addigra a tömeg tűkön ülve várta a bejutást, hogy az első beérkező embereket látva hangos éljenzésben törjön ki.
Meglepően tapasztaltuk, hogy az elválasztó kordonok és a megfelelő szervezettség hiányában gyakorlatilag egymást magunk alá gyűrve, lépésben haladtunk órákon át. Egy átlagos fesztiválozó megközelítőleg 4 órát várt a bejutásra, hogy este 8 órára, a szürkület előtt (rosszabb esetben után) érjen be, majd folytassa megfáradt harcát a sátorcövekekkel és a vad aljnövényzettel. A mi kis csapatunk személy szerint összesen 3x költözött, de azt kell, hogy mondjuk: végül megérte, tökéletes helyen élvezhettük a sátorozást a hét hátralévő részében. Itt szeretnék megemlékezni csodálatos szomszédainkról, akikkel reggelente nemcsak egymás csipás szemét és másnapos pofiját csodálhattuk meg kölcsönösen elragadtatva, hanem többek között megbeszélhettük az olyan roppant lényeges dolgokat is, mint például a bálnák párzási szokásainak nehézségei, vagy bólogathattunk a „dzsip-DJ” unalomig ismételt számaira.
Ezen túlmenően, itt debütált az új Fesztiválkártya, és vele együtt az egész Metapay rendszer, ami eleinte vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Sátortársam, és egyben kiváló barátném, legelső kártyás fizetése ugyanis némi zökkenővel zajlott. Kétszer is fizetett ugyanazért a termékért a kártyalehúzásnál. A probléma azonban hamar megoldódott, a kártyatulajdonos józanságánál fogva azonnal Houstont jelentett, így egy sztornózást követően visszakapta jogtalanul elbitorolt 250 Forintját. Ezután nem tapasztaltunk más problémát, a fizetéseknél próbáltunk odafigyelni, így gyorsan és rugalmasan ment a vásárlás.
Újdonság volt emellett a 18+ karszalag, amit (hangsúlyozom) elméletileg a 18 évnél idősebbek kaptak, hogy a vásárlásnál ne kelljen a személyivel matatni. Az árak ismét hozták a formájukat, a csapolt sör 450, a dobozos 500, az ehetetlen minigyros pedig 800 Forintba fájt, de ehettünk volna halászlevet is 1800 kőkemény Forintért, vagy a nemzetiségi kajákat közel azonos áron. A helyzeten sokat javított az, hogy a két nagynevű hazai péksütis lánc befészkelte magát a rendezvényre, így már 160 Ft közeli áron ehettünk 10 dkg baconos fornettit.
Nos, hogy a fantasztikus koncertekről is ejtsek néhány szót: Hatalmas élmény volt számomra a My Chemical Romance, a Thirty Seconds to Mars, a Pendulum, a Parov Stelar, a House of Pain, az Asian Dub Foundation és természetesen Moby megismételhetetlen performansza, aki rave szösszenetével igen mélyen belopta magát a szívembe. Electro vonalon még épp becsatlakoztam N-Type-ra és a Black Sun Empire setjére, valamint nyomorogtam egy sort a számomra már jól megszokott, hirtelen igen népszerűvé lett, Dub Fx-en és DJ Freshen. Szívfájdalmam, hogy lecsúsztam (többek között) az általam igen kedvelt Matrix & Futurebound talpalávalójáról. A Berlin Calling mainstream sikere után feltört DJ és zenei producer, Paul Kalkbrenner produkciójától ellenben messze nem dobtam hátast. Habár imádom a Berlin Calling filmet és a betétdalokat is, alapvetően távol áll tőlem a [minimal] techno langyos lüktetése, így érthető okokból a chill out feelingben elaltató első 20 perc sem ragadott magával. Persze kicsivel később azért nem maradtak el a jól bevált slágerek, mint a Sky and Sand, ám számomra ez is inkább volt egy lefekvés előtti pihentetés, mint egy pulzáló techno set, amit épp akkor vártam volna. Így történt, hogy némi csalódott toporgás után belefüleltem az általam egyébként igen kedvelt Nouvelle Vague koncertjébe, persze ezt már meglehetősen távolról. A Sum 41 felett igen hamar győzedelmeskedett a Brains jól bevált tombolása, így nem is húztam az időt a punkrock fenegyerekek további hallgatásával. Idén egyébként tőlem szokatlan módon elhanyagoltam a „metálsátrat”, azt leszámítva, hogy Alvint és a Supernemet a sátorban dekkolva hallgattam némi maradék élelem után kutatva.
A magyar kedvencek fellépéseit sem hagytam ki természetesen, amik közül különösen a hip-hop szakaszt emelném ki, kezdve a legrégebbi kedvencemmel, az Animal Cannibals-zel, bezárva a legújabb favoritommal, a pécsi Punnany Massif legénységével. Mindemellett a jó öreg Quimby aktuális éneklős fergetege sem maradt el, több más nagyöreg mellett.
Nos, kedves érdeklődő, itt véget is ér a beszámolóm, s csak arra tudlak bíztatni, hogy várjuk lelkesen a következő VOLT Fesztivált, hisz már csak alig 350 napot kell aludnunk addig. ;)
