A sas - The Eagle [2011]
2011. március 23. írta: enbee

A sas - The Eagle [2011]

A 'rómaiak Britanniában' mondhatni egy eléggé kedvelt téma a filmkészítők körében. Még csak az Artúr királyig sem muszáj visszamennünk, hogy A sashoz hasonló történelmi korban készült mozit találjunk, elég A kilencedik légió tavalyi bemutatására gondolnunk. Ez utóbbi már csak azért is találóbb viszonyítási pont, mert ugyan arról a légióról szól, mint A sas.

Kr. u. 120-ban a római kilencedik légió, amelyet Flavius Aquila (Laklóth Aladár) vezetett, nyomtalanul eltűnt Kaledóniában (mai Skócia területe). Az ötezer emberből senki sem tért vissza, a légió jelképe pedig, az arany sas eltűnt. A császár, félelmében és dühében, a rómaiak által elfoglalt területek északi határára egy hatalmas falat építtetett (Hadrianus fala), amely nem csak a birodalom peremét jelentette, de a barbárokat is távol tartotta.

Húsz évvel később a fiatal Marcus Aquila (Channing Tatum) Britanniába kéri kinevezését, titkon azt remélve, hogy megtalálhatja az elveszett sast és visszaszerezheti családja becsületét. Az emberei először fenntartásokkal fogadják az Isca Dumnoiorum ifjú parancsnokát, de Marcus hamar bebizonyítja, hogy nem csak jó katona, de kiváló vezető is; így elnyeri a helyőrség minden lakójának tiszteletét.

forrás: Fórum Hungary

A nagy idill azonban véget ér, amikor a környék felderítésére kiküldött őrjárat előkerül - a barbárok foglyaiként. A kelták az erőd előtt akarják kivégezni a katonákat, de a fiatal parancsnok közbelép: ötven katonájával kifut értük, hogy megütközzön az ellennel. A harcjelenet azzal zárul, hogy a rómaiak visszavonulnak, ám Marcus még visszafordul egy dárdával, hogy leszedje a barbárok vezérét (Bicskey Lukács). Ez sikerül is neki, ám az akcióban súlyosan megsérül, és csak jóval később, a nagybátyja (Donald Southerland) birtokán tér magához. Sajnos Marcus lába olyan csúnyán megsérült a kamikaze akcióban, hogy elismeréssel ugyan, de a hadsereg leszereli őt.

forrás: Fórum Hungary

A két Aquila a helyi amfiteátrumban nézi a műsort, és az egyenlőtlen feltételek miatt megütköznek egy harcon, amit egy rabszolgának kellene megvívnia egy gladiátor ellen. A rabszolga nem hajlandó harcolni, kardját eldobja, és várja, hogy a gladiátor kivégezze. A nézők lefelé fordított hüvelyujjukkal és a "halál" szó skandálásával jelzik óhajukat, amikor Marcusnál betelik a pohár, és ellenkampányba kezd. A rabszolga természetesen életben marad. A nagybácsi ezen felbuzdulva megveszi a fiút és Marcusnak adja.

Esca (Jamie Bell), a rabszolga nem tűnik túl boldognak attól, hogy életben maradt. És hogy Marcust kell szolgálnia. Azzal azonban tisztában van, hogy az élete megmentéséért tartozik az ex-katonának, ezért hűséget fogad neki, és sok más ember rosszallása ellenére Marcus bízni kezd a fiúban. És ha már Marcusnál járunk: a lába egy kis kis operáció után végre meggyógyult, éppen ezért egyre kevésbé tűri jól az otthon ücsörgést. Miután az Aquila villában vendégeskedő rómaiaktól megtudja, hogy a sast állítólag egy északi falucskában látták, Marcus úgy dönt, hogy Kaledóniába megy, és visszaszerzi a szobrot, hogy ezáltal tisztára mossa apja nevét. Esca is vele tart.

forrás: Fórum Hungary

Hadrianus falán átlépve kicsit átrendeződnek az erőviszonyok a csapaton belül. A felföldön járva hamar kiderül, hogy Esca nyelvtudása és helyismerete nélkül Marcus az első patakon sem jutna át élve, így a rabszolga egyre előnyösebb helyzetbe kerül. Útjuk során találkoznak Guernnel (Mark Strong), aki egykoron Flavius katonája volt, az ő tanácsára Marcusék az egyik legészakibb, és kétség kívül legbrutálisabb törzs, a Sealek felé veszik az irányt.

A helyzet egyébként egyre feszültebb Marcus és Esca között, és ez végül verekedésbe is torkollik. Váratlan vendégek megjelenése szakítja a brüsztöt félbe - úgy tűnik nem kell tovább keresni a Sealeket, a törzsfőnök fia (Tahar Rahim) megtalálta őket. Esca bemutatkozik a hercegnek, aki barátságosan fogadja őt, egy másik törzsfőnök egyetlen életben maradt fiát. Marcus, mint római, nem számíthat ilyen üdvözlésre, örüljön ha életben marad. Pláne, miután Esca a saját rabszolgájaként mutatja be.

forrás: Fórum Hungary

Marcus helyzete elég reménytelennek tűnik Esca árulása után, egészen addig, amíg egy éjszakai tivornyázás, akarom mondani férfivá avatási ceremónia alatt a varázsló/törzsfőnök elő nem bukkan a tóból, kezében a sassal. Marcus tudja, hogy talán ez az egyetlen esélye arra, hogy megszerezze a sast, és az ájultan fekvő részeg harcosoktól meglépjen, így hát akcióba lendül...

Aki akár csak egy picit is kedveli a történelmi kalandfilmeket, annak A sast meg kell néznie. Jó, a sztori nincsen éppen nyolc csavarral megtűzdelve, de amit bevállaltak a készítők, azt nagyon is korrekt módon kivitelezni tudtak, nem utolsó sorban a magyar kaszkadőrök segítségével. Mert hát igen, a film egy része nálunk játszódik. A skót táj jellegzetességeit mondjuk nehéz lenne máshol megtalálni, de például Callevát a velencei-tónál, Flavius toszkán villáját pedig Leányfalun építették fel, míg az Isca Dumnoiorum erőd jeleneteit Adyligeten vették fel. A rendező, Kevin MacDonald egyébként nagyon hízelgően ezt nyilatkozta: "Bárkinek, aki filmet akar forgatni, azt javaslom, hogy menjen Magyarországra."  Hát úgy legyen.

A kifejezetten nemzetközi stábból az izlandi Atli Örvarssonra szeretném felhívni a figyelmet, aki A sas eszméletlen zenéjéért felelős. Volt a filmben két három olyan dal, amitől konkrétan lúdbőrös lett a hátam! Például a legelején, az erőd felújítása alatt a mély hümmögős (Örvarsson: Testudo), vagy a fal átlépésekor játszott (gondolom) kelta betétdal  (Örvarsson: Highlands) tényleg nagyon hatásosak, és abszolute helyénvalóak voltak. Egyébként nagyon jó példa arra, hogy a zene hiánya is képes legalább ekkora hatást elérni az a megoldásra, amikor az egyik harcjelenetnél a kardok suhogásán, majd összecsattanásán, és a harcosok hörgésein kívül semmi mást nem lehetett hallani.

A színészek közül nekem Jamie Bell játéka jobban tetszett, mint Channing Tatumé, de a prímet mégis a vad kelta vezért alakító Bicskey Lukács vitte. A druida szerepét mintha pont neki találták volna ki, annyira meggyőző volt abban az őrült öt percben. Mark Strong számára is különleges lehetett Guernt eljátszani, mert nem esik meg túl sokszor a színésszel, hogy pozitív karaktert formálhasson meg. Na lényeg a lényeg: A sast tessék felírni a megnézendők listájára!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr432765606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása