!Újdonság! EDITORS
Az egyik legaktuálisabb angol indie-gitárpop együttes Birminghamben kezdte útját. A srácok még a Staffordshire Egyetem zenetechnikai szakán ismerkedtek meg, az együttest 2005-ben alapították. Nagy hatással voltak rájuk az indie világ vezető együttesei közül például a Franz Ferdinand és a U2. A végleges név a 2004-ben történt lemezszerződéskor alakult ki, amikor is a banda leszerződött a Kitchenware Recordshoz. Az együttest korábban a Fused magazin fedezte fel egy tehetség-kutató zenei rendezvény során.
Az együttes nevéből nemigen következtethetünk arra, hogy ők végülis kicsodák, micsodák. Sok mindenre lehet gondolni.
Szakmai ártalmamból kifolyólag én valamilyen nagyon megszerkesztett, következetes zenére számítottam. Viszont a számaik meghallgatása után az ellenkezője derült ki. Mindenképpen kijelenthető, hogy a populáris világba tartoznak, viszont nagyon is alkalmazkodóak, ahogy azt a pop világában meg is kell tennie, egy jó együttesnek, előadónak, ugyanis csak így maradhatnak fent a köztudatban, és a közimádatban.
Bár szerintem ez utóbbi nem jellemzi őket, nem sűrűn hallottam róluk mostanáig, én is csak nyáron egy ismerősöm által.
Viszont, ha nagyon jó a megfigyelő képességetek, és a buta bulvár hírműsorokban - like Aktív - akkor észrevehettétek, hogy a később megemlített Papillon c. daluk az aláfestés egy-egy interjúban.
Lehet, hogy én voltam lemaradva, de újdonságként hatott; bár tény és való, az album címadó száma (In This Light On This Evening) kifejezetten Pink Floyd-os; és még lehet sorolni, hogy kikre hajaz egy-egy alkotásuk. De elég visszatekinteni a 80-as évek szinti világára és már le is írtam az album fő motívumát.
A legelső számot, amit tőlük hallottam a Papillon, melynek hangzását a Depech Mode elektronikus stílusa sző át, engem nagyon megragadott. A videoklipje is érdekes. Tetszik a háttérben folyamatosan szóló szinti taktus egyenesen hipnotizálja a hallgatót, ha nézitek közben a videoklippet teljesen átérezhető a vaktába rohanó ember eszelőssége. Lehet nekem beteges az ízlésem, hallgassátok meg és vitatkozzatok velem!
Mindenképpen ajánlom!
Az összes számot valami mindent átölelő búskomorság fűszerezi meg, mindegyik dalban érezhetünk valami belső feszültséget (You Don't Know Love). Annak ellenére, hogy az album a fényt várja az éjszakában, azt hiszem nem jött el - valszeg be volt borulva.
A The Big Exit a másik olyan daluk, ami nagyon nagyon kívánja, hogy elmondja, egy Nine Inch Nails albumra is simán elférne. Füleljetek bele, máris érthető mire gondolok.
A háttérben folyamatosan lüktető mély basszus, a szöveg összhatása nagyon ismerős lehet.
"Az Eat Raw Meat = Blood Dro az Editos legjobbja, punktum. Pumpáló, bugyborékoló szintik, egy szürreális középrész és egy önmagát egyre feljebb srófoló, mániákus refrén."
Na, ezzel én nem értek egyet, nekem kifejezetten nem tetszett.
Összességében elmondhatom, hogy a korong nem túl maradandó, egyedül a Papillon őrült szintije fülbemászó, és iszonyat jó lehet vezetés közben hallgatni. Tudom, mindig ezzel jövök, de ha egyszer tényleg olyan.
Engedjétek meg, hogy említsek még egy dalt, ami nem ezen, hanem a 2005-ös The Back Room c. albumon található; Bullets - engem magával ragadott, és ez tényleg Coldplay-es.
Figyelmetekbe ajánlom!
Értékelés:
