Minden Lakatos Levente fantól elnézést... vagy hát nem is, hiszen vannak azok a bizonyos ízlések és pofonok. Az ebookért köszönet a Bookandwalknak, ez is élmény volt... már ameddig olvastam. De egyet azért szögezzünk le, jobb volt mint a Barbibébi, de ezt is félretettem egyszer és azóta komoly erőszakolás volt, hogy újra elővegyem. Sokszor inkább csak utaztattam a metrón vagy épp a trolin.
Rejtélyes körülmények között meghalt fiatal lányok, halálukat öngyilkosságnak állították be. Az utolsó áldozat egy 3 fős baráti társaság tagja, Nicole (Nikolett), egyik legjobb barátja ágyában találják meg, Carmenében. Aki viszont eltűnt. Így az egyetlen megmaradt lány a baráti társaságból Lili, aki a gyilkosság idején épp a szomszéd szobában szexelt a volt/új pasijával Bencével. Na és persze Lili újságíró, így meg kell küzdenie azzal, hogy a legjobb barátja halálából hasznot húzzon-e, hiszen ő van a legközelebb az információ áramláshoz és ez egy nagy sztori. Hát enged a csábításnak, hiszen ezzel talán más lányokat is megóvhat. Csak azt nem sejti, hogy a gyilkos, valahogy őt is kiszemelte magának. Persze nem csak Lili nyomoz, hiszen ott van a rendőrség is egy profilalkotó pszichológussal kiegészülve.
És persze a könyv végére minden kiderül (gondolom - szóljatok, ha tévedek!), de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy folytassam. Olykor pörög, olykor vonszolódik a cselekmény, a sztori nem lenne rossz, de egyszerűen nem köt le hosszan és nem tartja fenn az érdeklődésem. Nem érzek ingert a folytatásra. Bocsi Levente...
Szóval kicsit felemás módon, de kivégeztem az első könyvet a várólistám pótlólagos részéről.