Amiket az útleíró elhallgat
2014. január 07. írta: lámadémon

Amiket az útleíró elhallgat

images.jpgAz iskolában jó kisdiák voltam. Mindent elolvastam, amit csak lehetett, de volt, amin szégyenszemre nem tudtam magamat átverekedni, mert a kis oktondi agyam egyáltalán nem ott járt. Míg élvezettel olvastam már a középiskolában a Szigeti veszedelmet és a többit, Gárdonyit nem tudtam a szívembe zárni alsósként hát itt volt az idő, hogy egy rövid könyvecske erejéig megkövessem magam.

 

Rövid szemelvényeket olvashattam, amik több utazás rövid beszámolói. Egymástól külön álló történetek, számos érdekes karakterrel, (akik bocs ha lelövöm a poént,) de nem találkoznak. Egyszerűen annyi amennyit a címe is mond.

Nekem közben eszembe jutott, hogy tényleg csak a szépre emlékszünk, hiába rabolnak ki, vernek át vagy kerülünk lehetetlen helyzetekbe. Sajnos elfelejtjük a kedves vagy akár a humoros hozzácsapódott útitársakat, a helyeket, amiket láttunk megjegyezzünk, de apró kis finomságok már el is vesznek szinte másnap.

 fbff84ba70312857597eb8d506f543ae.jpg

A könyv kellemes, még ugyan nem lettem Gárdonyi imádó, de azt hiszem jó úton vagyok. Rövid kis olvasmány így nagyon gyorsan lehet forgatni.

Jó olvasást Mindenkinek! :) A könyvet ebook-ként akár itt is megvásárolhatjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr345740678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2014.01.07. 20:48:12

Gárdonyi néhány művével én is hadilábon állok, de az Egri csillagok fantasztikus, ezt meg nem olvastam.
süti beállítások módosítása