Kick-Ass 2 [2013]
2013. augusztus 15. írta: lámadémon

Kick-Ass 2 [2013]

plakát.jpgMint ahogy az így jártam anyagokból megtanultuk "the new is always better" vagy mégsem? Kevés olyan film van, ami fölül múlja az elsőt, vagy akar meg is üti annak szintjét. Itt egészen sikerült, megfelelni a papírformának. A szuperhősök életét szívesen élő LÚZEREK nagy csapata, az erkölcsi tanulság és kemény szóvirágok mind megvannak, mi kell még?

UIP Duna Film

Nos, a sztori nem változott. Hit-Girl már a gimiben koptatja az iskola padját, és Kick-Ass, pedig visszavonultan éli jelentéktelen végzős életét. De persze jön a gonosz, aki teljesen béna és meg kell menteni a saját becsületüket és a várost is. Ehhez pedig verődik egy nagy csapat lökött ember, akik szeretnek hőst játszani, különböző okoknál fogva. Némi csavar azért van a történetben, de nem szándékom mindezt lelőni, és itt a nagy hír sem én nem gyilkolok poént sem pedig a trailer. Hangsúlyozom az előzetes igazi kedvcsináló, de nem poéngyilkos! (Ritka dolog)

kick ass and mother fucker.jpg UIP Duna Film

Azon kívül hogy sok humoros figurával gazdagodott a story, véres jelenetekből sem volt hiány sőt az első résznél jóval erőszakosabb lett. Bár nekem ez még belefért, ám nagyon is indokolt lett az a 16-os karika.

csapat.jpgUIP Duna Film

bunyo.jpgUIP Duna Film

De nem állhatom, meg hogy mégis kritikával éljek. Először is a képregényre hajazó feliratozás „nagyon kreatív”, de nem értettem. Ilyen nem volt az első részben és ez az újítás nekem nem tett annyit hozzá, hogy szájtátva bámuljam a vásznat. Feleslegesnek mondanám. Továbbá én sajnos nem eredeti nyelven (angolul) néztem, de nagyon sajnáltam. Jó tanács, hogy aki teheti, az maradjon az angolnál, mert ahol Hit Girl, Kis Dögnek van fordítva, ott már baj van. Bár ez a filmben így egyszer sem hangzik el, de végig ettől rettegtem.  És végül nekem néhol túl sok volt ez amerikai epres szájfénnyel átitatott high school érzés. De tényleg ez legyen az ember legnagyobb baja! A film egészen szórakoztatott és valóban úgy jöttem ki a moziból, hogy bárcsak én is (bocsánat a kifejezésért )szétrúghatnék pár segget - mert néha azért lenne rá igény ;)

Itt az aláfestő zene is hozzá :) (ez amúgy a film hivatalos zenéje is)

És voltak benne egészen meglepő színészek, akik nem is értettem hogyan kerültek ide, de jó volt látni őket :) Most elmondom, nehogy másokat is azaz érzés feszítsen, hogy "honnan is ismerős ez a figura?". 

Jim C.jpgUIP Duna Film

Ez a teljesen őrült figura ki is lehetne más mint Jim Carrey.

Donald Faison.jpgUIP Duna Film

Ő pedig a mindig legjobb fekete havert játszó Donald Faison :)

John Leguizamo.jpgUIP Duna Film

És végül de nem utolsó sorban akin én talán a legjobban meglepődtem John Leguizamo.

Akinek pedig ajánlom: fiúknak, mert kellő képpen elég akciót tartalmaz ahhoz, hogy élvezzék,  és lányoknak, akiknek van humoruk és szerették az első részt.  És egy kis képes ösztönzés :D

lányoknak.jpg

16.pngTizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

Bemutató dátuma: 2013. augusztus 22. (Forgalmazó: UIP-Duna Film)

Trailer:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr355459675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása