Kovács András Péter - Multigáz (Mutigáz trilógia 1)
2013. augusztus 09. írta: redbandita

Kovács András Péter - Multigáz (Mutigáz trilógia 1)

Csatlakozom az előttem és utánam szóló blogger társaimhoz, valahogy rám sem jellemző, hogy magyar kortárs íróktól olvassak regényeket. KAP-ot nagyon szeretem, amikor stand up-ol, de az írói képességeivel meggyűlt egy kicsit a bajom. Egyébként nem biztos, hogy ez így helytálló kijelentés, az is lehet, hogy a szerkesztője rontotta el az olvasási élményemet. Ugyanis a Multigázzal az volt az egyetlen problémám/nehézségem, hogy nem igazán válnak szét a különböző szereplők (akikből aztán van bőven) sztorijai és ettől picit nehézkessé válik az olvasása vagy az élvehetősége. Ettől függetlenül egyébként merem ajánlani a könyvet bárkinek, aki szereti KAP humorát vagy aki egy kis kikapcsolódásra vágyik!

KAP_Multigáz2.jpg

A három részesre tervezett sorozatnak eddig két kötete jelent meg: ez és a Médiaalom című. A most értékelt/elemzett regény Kovács András Péter első megjelent műve, ami a fent említett probléma ellenére szórakoztató komédia, némi krimis beütéssel. Topor és Csete szerethető figurák, előbbi bár piti bűnözőnek tűnhet, nem az. Topor János teljes mértékben iskolázatlan mégis könnyedén ver át bárkit, akár anyagi javak megszerzése érdekében, akár a túlélés kedvéért, de néha az is előfordul, hogy csak úgy, a móka kedvéért.

Topor tehát egy profi szélhámos, rengeteg stiklivel és hatalmas tartozással. Kedvenc kocsmájában is felhalmozott már egy jókora összeget, de nagyobb gond, hogy milliókkal tartozik egy médiagurunak is, aki mellesleg a város egyik legnagyobb bűnözője is: drogok, prostik, fegyverek...

Csete Máté inkább a lúzer kategóriába sorolandó, némi vagy nem csekély paranoiával fűszerezve. Mindenre van egy összeesküvés elmélete, sőt mi több még egy anonim(?) csoport tagjai is, akik tényleg mindenben kételkednek, de annál viccesebbek, mikor együtt elmélkednek.

Topor és Csete tulajdonképpen egy véletlen folytán ismerkednek össze és kerülnek bajba közösen, majd pedig új munkát kapnak (nem teljesen önszántukból). A Hálózat nevű telekommunikációs cégnél lesznek hááát üzletkötők, de persze itt is csalafintaságokon jár az eszük, vagy legalábbis Topornak, aki próbálja Csetét is maga mellé állítani. De a srácoknak csakhamar feltűnik, hogy valami nem frankó ennél a cégnél, gyanúsak a szerelők, a főnök pedig igazi gengszternek tűnik. És hát az is. De mire erre Toporék rájönnek, addigra már nyakig ülnek a sz...ban, hiszen Vajnayék mindent rájuk kennek, úgy kb két perc alatt.

Innentől a kérdés már csak az, hogy a két férfi tisztára tudja e mosni a nevét, letudják e buktatni a Hálózat sáros munkatársait, kitudják e fizetni Topor adósságát na és, hogy megszerzik e Csete számára az áhított nő(?), Eszti szívét...

Fordulatokban gazdag, izgalmas, és nagyon szórakoztató regény. Mondom az egyetlen problémám az volt, hogy néhol 2-3 soronként változott a főhős, de a részek között semmilyen írásjel nem volt, így picit koncentrálni kellett, hogy az ember ne veszítse el a fonalat vagy a lelkesedését. Mint mondottam ezt nem írnám KAP számlájára, és ha már itt tartunk akkor felhívnám mindenki figyelmét, hogy Topor monológjaiban szereplő helyesírási hibák szándékosak, ezért nem kritizálni az írót, sem a szerkesztőt!

Nos én valószínűleg nekifeszülök majd a második résznek is, habár egy kis szünetet biztos tartok majd :)

A könyv ebook formátumban megvásárolható a Bookandwalknál!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr365457256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása