Először is szögezzük le, hogy a film nem összekeverendő a néhány évvel ezelőtti S.O.S Szerelem című filmmel. Elméletileg ez a folytatása, bár nem mondhatnám, hogy túl sok köze van hozzá. Talán az alaptörténet valamelyest köthető hozzá, hiszen itt is ugyanaz a társkereső cég mozgatja a szálakat. Aki Csányi Sándor vagy Fenyő Iván miatt ült be akkor a moziba, az most talán csalódni fog, hiszen ezúttal a főszereplők Hujber Feri, Árpa Attila és Hevér Gábor.
Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
@Fórum Hungary
Mivel belevágtam a magyar filmek "kielemzésébe", ezért így is úgyis írtam volna az új Sas Tamás filmről, de mivel meghívást kaptunk a premierre, ezért is szeretnék írni a filmről. Az ünnepi láz miatt eddig nem volt rá időm, viszont mostanra számos kritika megjelent a filmről, és szinte kivétel nélkül mind pocskondiázta. Még az az Origo is, ami a film egyik támogatója volt. Furcsa ez, mert azt gondolnánk, hogy ha már támogatnak egy filmet akkor utána nem írnak róla olyan borzalmasan lehúzó cikket, mint amilyet írtak. Főleg úgy, hogy igazából nem volt rossz film. Mondjuk jó se, de sajnos ehhez már hozzá szokhattunk az elmúlt években. Valószínűleg nem lesz belőle olyan klasszikus, mint anno a Meseautóból (az eredetire gondolok), vagy a Körhintából stb. Az a világ már elmúlt, most ennek kell örülni. Vagy kellene...
Igazából én sokkal rosszabbra számítottam, mint amilyen valójában volt. Na mondjuk azt le kell szögeznem, hogy a 3D hatás, amit annyira beígértek az szinte egyáltalán nem volt észrevehető. Lehet, hogy ez volt az első magyar film, amit 3D-ben forgattak, sőt romkomból eddig világszerte nem túl sok készült, de igazából most is felesleges volt. Rosszindulat nélkül mondhatom, hogy semmi nem jött át a 3D-ből. Sajnos... Így nem tudom azt javasolni Nektek, hogy 3D-ben nézzétek meg, mert annak semmi értelme nem lenne. De sima vetítésre nyugodtan menjetek el, mert nem lett rosszabb, mint bármelyik magyar film, az elmúlt 5-8 évből.
Sőt Hujber-Árpa-Hevér trió még majdnem szerethetővé is teszi a filmet. Bár tény és való, hogy nem tudom Árpa Attila mikor avanzsált színésszé, de mivel tudjuk róla, hogy életművész, ezért szinte meg se lepődik az ember, amikor megjelenik a vásznon. Na mindegy, a lényeg, hogy vannak poénok hármójuk civakodásában, és a Hevér Gábor alakította kissé szerencsétlen Öcsi igazából egész jó kis karakter lett.
@Fórum Hungary
A történet néhány mondatban összefoglalható. Válság van, és ez a társkereső szakmában is érződik, a cég (amit már Marci azaz Hujber és Betti azaz Kovács Patrícia) vezet a csőd szélén áll. Ám Öcsinek ötlete van, és ha neki egyszer valami szöget üt a fejébe, akkor ott minden felborul, majd összezavarodik, végül szinte lehetetlenül keszekuszává válik. Most is így van. Kitalálja, hogy interneten hirdeti a céget, amire rögtön jelentkezik is valaki. Egy orosz üzletember, aki a depis és kissé emós húgának, Zoyanak (Christine Kelly) akar társat találni. Na itt álljunk is meg egy pillanatra, mert gondolom rögtön feltűnő, hogy egy magyar filmben amerikai színész játszik. Nos ennek azaz oka, hogy a film amerikai-orosz-magyar kooprodukció, méghozzá azért, mert Sas Tamás megcélozta Hollywoodot. Azt mondjuk nem hinném, hogy az amerikaiak sorban állnak majd a jegypénztárnál, hogy bejussanak az S.O.S. Love-ra, dehát mit lehet tudni?!
@Fórum Hungary
Na szóval ennek a Zoyának van egy szívszerelme, egy amerikai színész Jake (C.J. Thomasson), őt kellene becserkésznie az S.O.S. Love-nak és ezért egymillió dollárt kapnának, mondjuk, ha nem sikerül...
@Fórum Hungary
De ne legyünk pesszimisták, hiszen Jake éppen Budapesten forgat, vagyis forgatott, mert a barátnőjével (Szinetár Dóra) való összeveszés után hazarohan Amerikába. Itt megjegyezném, hogy az eddig elbűvölő szerepekben tetszelgő Dóra, most egy nagyon hisztis, nagyon amerikai(?) színésznőt játszik. A három fiú Marci, Ricsi (Árpa Attila) és Öcsi repülőre szállnak is irány Hollywood, ahol először Mimi nénit (Daryl Hannah) keresik fel, mivel Öcsi elveszít minden pénzt, amit az akcióra kapnak.
@Fórum Hungary
Pénz, ismertség nélkül becserkészni egy ismert amerikai színészt viszonylag nehéz. Még akkor is, ha sikerül a menedzsere (Billy Zane) közelébe jutni. A fiúknak mentőötlete támad, hasonmást akarnak szerződtetni. Nos innentől minden a feje tetejére áll, mindenki át akar verni mindenkit. Nem árulom el, hogy mi lesz a végkifejlet, de annyit mondok, hogy happy end.
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Összefoglalva nem volt ez annyira rossz film, szóval én azt javaslom ne higgyetek feltétlenül a pocskondiázó kritikáknak. Egyszer emészthető, néhol vicces, néhol csöpögő romkom volt ez, olyan, amilyet jónéhányszor láttunk már. Azért azt meg kell jegyezni, hogy a termékelhelyezés (product placement) borzalmasan működik még mindig. Nagyon gáz, pl. egy külön jelenet van kifejezetten az elektromos autónak, de tényleg nagyon rossz, ezen illene javítani, kedves Sas Tamás! Értem én, hogy a szponzorok által tudnak elkészülni a filmek, de ez már túlzás, ennyi erővel reklámblokkokat helyezhetnénk el a filmben! Ezt neeeee, 2011-ben ez már nem elfogadható!
Azt viszont kifejezetten pozitívan értékeltem, hogy több Irie Maffia dal is felcsendül a filmben, imádom őket, így részemről ezek a kis effektek feldobták a moziélményt. A végén Király Viktor Solo című dala is elhangzik, ami szintén nagy kedvencem. A film betét dalát pedig Király Linda énekli, aki a premier előtt koncertet is adott az Aréna Plázában.
A premieren készített néhány fotómat megtudjátok nézni a Facebook oldalunkon. Sajnos a nagy eszemmel itthon hagytam a gépemet, így csak néhány fotót csináltam a telefonommal. Itt van egy olyan, amit hivatalos fotós készített:
@Fórum Hungary