Válogatott gyilkosok - Killer Elite [2011]
2011. december 28. írta: redbandita

Válogatott gyilkosok - Killer Elite [2011]

Amikor összeállítottam egy listát arról, milyen filmeket fogok vagy szeretnék megnézni, 2011-ben, szinte egyértelmű volt, hogy ennek a filmnek rajta kell lennie. Méghozzá a két főszereplő: Robert de Niro és Jason Statham miatt. Mindkettőjüket nagyon szeretem, és kíváncsi voltam mit alakítanak együtt. Hogyan tudnak majd érvényesülni egymás mellett!? De tudtak! Ahogyan a listán szereplő többi filmnél, úgy most is próbálok valami pluszt belevinni a dologba. Jason Statham korábbi filmjeivel hasonlítom össze a Válogatott gyilkosokat.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

Fórum Hungary

Kicsit olyan lett ez a Válogatott gyilkosok, mintha több akciófilm és/vagy thriller összegyúrásából keletkezett volna, amivel végülis nincs baj, csak egy kicsit furcsa. Ami nekem nagyon tetszett, hogy Robert de Niro hagyta érvényesülni fiatalabb kollégáját, Jason Stathamet. Nem akarja túlszárnyalni, leszerepelni. Nem éreztem úgy, hogy a jóval nagyobb nevű de Nironak derogálna az utóbbi évek akcióhősével, Stathammel forgatni. Szerintem ez elismerésre méltó dolog, kicsit olyan érzésem volt, mintha de Niro valamelyest át is adná a stafétát fiatalabb kollégájának.

@Fórum Hungary

A film elején rögtön egy izgalmas kalandba keveredünk, Statham azaz Danny Bryce és Robert de Niro (Hunter) bevetésen vannak, ám a dolgok rosszul sülnek el. Ennek következtében Danny visszavonul, felhagy a szakmával, vagy nem tudom, hogy hívják ezt a metódust a bérgyilkosoknál. Tulajdonképpen boldogan éldegél a mit sem sejtő szerelmével, Anne-el (Yvonne Strahovski). De azért sejthető, hogy ez idilli állapot nem tartható fent sokáig, hiszen mint tudjuk a korábbi Statham filmekből, nem életbiztosítás a barátnőjét alakítani. Most sincs ez máshogy.

@Fórum Hungary

Dannynek ugyanis el kell vállalnia egy újabb bevetést, méghozzá egy nagyon rizikósat. Terroristák ugyanis túszul ejtették Huntert, Danny egykori mentorát. Csak és kizárólag akkor engedik el élve, ha Danny megtesz nekik egy kis(?) szívességet. Le kell vadásznia azokat az ügynököket, akik végeztek a terrorista fiaival. Nem veszélytelen a feladat, hiszen ezeket az embereket testőrök védik, soha sincsenek egyedül stb. Ráadásul egy esetleges háború elkerülése érdekében balesetnek kell álcázni a haláleseteket.

@Fórum Hungary

Danny vonakodik a projekt elfogadásától, de Huntert megakarja menteni. miután megszöktetni nem tudja (pedig megpróbálja) el kell fogadnia a küldetést. Összeáll néhány régi kollégával(?) és megindul a hajsza a különböző országokon keresztül.

Nyilván nem árulhatom el, hogyan végződik a történet, mert akkor elvész a thriller varázsa. Annyit elárulok, hogy lesz gyilkolászás, lesz bonyodalom, veszedelem és minden, amire szükség van egy jó kis akcióthrillerhez. Jason Statham rajongóknak kötelező darab!

Most pedig ahogy ígértem nézzük meg, ki is az a Jason Statham és mit kell tudni róla, és a filmekről, amikben szerepel!

Statham 1967-ben Londonban látta meg a napvilágot. Színészi pályafutását viszonylag későn kezdte, mert a terve az volt, hogy profi élsportoló lesz. Az is volt, de aztán Guy Richie felfedezte és beválogatta a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső című filmbe. Innentől kezdve a karrierje fényesen ívelt felfelé, és eddig nem is igazán voltak benne mélypontok.

2000-ben egy másik Guy Richie filmben, a Blöffben is szerepet kapott, majd egy évvel később, egy másik sportolóval szerepelt a Gépállat S.C-ben. 2002-ben búj először a Szállító bőrébe, amivel elképesztő népszerűségre tett szert, de valamennyire be is skatulyázták, mint akcióhőst. Nincs is ezzel baj, hiszen ezek a szerepek állnak neki a legjobban, pl. egy romkomban nem tudnám elképzelni, sőt ki is ábrándulnék belőle!

A 2000-es évek közepétől egyre több szerepet kapott pl. a Revolverben, az Olasz melóban vagy a Mobilban. Majd 2005-ben jött a London, ami nekem annyira nem tetszett, vagyis igen, csak Stathamnek nem állt annyira jól. Szerintem. Szintén 2005-ben jött a Szállító 2 és a Káosz, amiben egyszerűen zseniális volt, így megbocsájtottam neki a Londont.

2006-ban a Crank - Felpörögve című film főszerepében láthattuk, ahol már már szuperhősi képességei voltak. 2007-ben is két jelentősebb alakítása volt méghozzá a War és egy kosztümös filmben is viszontláthattuk, A király nevében-ben. Megjegyzem, hogy ez utóbbit még nem láttam, és ez az egyetlen Statham film, amire valahogy nem tudom rávenni magam.

2008-ban készült a Halálfutam, ami nagyon jól állt neki. Ő volt az apa, aki bármit megtenne a kislányáért, de emellett megállta a helyét a hidegvérű autóversenyző szerepében. Ugyanebben az évben bankot rabolt néhány társával, a Banki melóban és harmadszorra is szállított. 2009-ben csak a Cranck második részében kapott főszerepet.

2010-ben jött a Feláldozhatóak, aminek a második részében is szerepel majd 2012-ben. 2011-ben pedig kétszer is profi bérgyilkos szerepébe bújt, A mestergyilkosban illetve a Válogatott gyilkosokban. 2012-ben megint egy kislány megmentésén ügyködik majd a Safe című thrillerben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr693502152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása