Korábban már írtunk fanfic-ről, most azonban nézzük ennek a műfajnak egy kicsit hivatalosabb formáját. Julia Barrett ugyanis abba a meglehetősen kemény fába vágta a fejszéjét, hogy Jane Austen munkáját egészítse ki, majd pedig az elkészült írásait kiadassa. Befejezte például Austen félbehagyott Charlotte-ját, illetve megírta Mr. Darcy kishúgának a történetét. Az a történet, amit én elolvastam, az Értelem és érzelem történései után három évvel játszódik, és a kis Margaret révbe érését követi nyomon.
Elinore és Marianne már férjhez mentek, elköltöztek Delaford, és megkezdték a maguk kicsi életét. Elinore, mint a lelkész felesége, szerényen él, de nagyon boldog a férjével, aki a hivatásában igazán kiteljesedik. Mondjuk vannak Ferrarséknál gondok: úgy tűnik, hogy az örökösnek választott Robert sem igazolja a hozzá fűzött reményeket, ezért Mrs. Ferrarsnak új jelölt után kell néznie. Fanny úgy gondolja, hogy anyjának őt kellene választania, de az idős asszony inkább egy távoli unokatestvért, George Osborne-t favorizálja. Úgy tűnik, a férfival jó lóra tett, mert az majdnem olyan odaadóan szolgálja őt, mint Mr. Collins tette azt Lady de Bourgh-gel.
Marianne problémája Ferrarsék versengéséhez képest semmi. Delaford útnője mindent megtesz, hogy jobbá tegye a falusiak életét, és ebben férje is száz százalékban támogatja. A fiatal asszony próbálja férje jóságát meghálálni, és erre azt a módszert találja ki, hogy a szomszédokkal, Edgertonékkal rég megromlott viszonyt kibékíti. A múltra fátylat borítanak, és a nézeteltérések elsimulnak, de ezek mellett fény derül "szégyenfoltra". Miss Edgertone legjobb barátnőjének, Brandon ezredes első szerelmének lánya volt az a fiatal lány, aki öt éve megszülte Willougby törvénytelen gyermekét. A barátok próbálnak gondoskodni Eliza Williamsről, és a kicsi Johnról, de az ezredes, Marianne-re való tekintettel egyre inkább elhanyagolta ezt a kötelességet. Marianne persze ezt nem hagyhatja annyiban, és először személyesen szeretné felkeresni Elizát, és biztosítani őt támogatása felől, de nővére tanácsára ezt a feladatot végül Margaretre bízza, és természetesen Williamsék is közelebb kerülnek a családhoz.
Most inkább nézzük, mi történt a 17 évessé cseperedett Margarettel. Röviden és tömören: ott ragadt Bartonban. Pesztrálgatja a Middleton gyerekeket, állja Sir John és Mrs. Jennings férjjelöltjeinek rohamát, és persze nagyokat sétál, rajzolgat. A rutin akkor szakad meg, amikor Devonban meglátogatja Mrs. Jenningset két gyerekkori barátnője. Először az özvegy és gyermektelen Lady Clara Ashbutron érkezik meg, aki rendkívül türelmes, érdeklődő és barátságos. Margaret hamar összebarátkozik az idős hölggyel, együtt járnak sétálni, és hatalmasakat beszélgetnek. Aztán megérkezik a másik barátnő is, a Franciaországba szakadt, majd haza menekült Isabel du Plessy grófnő, akit a fia, William is elkísért. A contessa kicsit megkeseredett és kimért, de rendkívül művelt, és igazságos is. A fia természetesen fess és jóképű, de Margaretnek egyáltalán nem szimpatikus, mert túlságosan közvetlen és nyílt. Tudjuk, kire emlékezteti őt. (Hát persze, hogy Willoughby-ra.)
Józan esze ellenére is elkezd Margaret vonzódni az egyébként hadnagy du Plessy-hez, ezért hihetetlenül jókor jön neki Marianne meghívása Delafordba. A fiatal lány elutazik, részt vesz Brandonék nagy, békítő bálján, és találkozik George Osbourne-nal, aki Mrs. Ferrarstól fél pillanatra elszakadva engedélyt kér Margarettől, hogy meglátogathassa őt. Erre mondjuk nem kerül sor, mert az idős asszony nem tudja nélkülözni Osborne-t, de ezt Margaret még nem tudhatta, amikor belement a találkába.
Hazautazása után nem marad sokáig Bartonban Margaret, mert a Brightonban tartózkodó Lady Clara meghívja magához. A lány örömmel utazik idős barátnőjéhez a tengerpartra, ahol aztán nem várt ismerősbe botlik: William du Plessy hadnagyba. A kezdeti barátságnak nyoma sincs már közöttük. A hadnagy Margaret ridegségét újabb, ezúttal végső elutasításként könyveli el, az amúgy pedig csak magát szégyenlő lány pedig féltékeny a du Plessy oldalán megjelenő francia nő miatt. Hogy bonyolódjon a helyzet, felbukkan Osborne is, aki ezúttal megkéri Margaret kezét, a lány pedig az eszére, és nem a szívére hallgatva igent mond. Mi lesz erre du Plessy válasza?
A harmadik nővér Jane Austen rajongóknak kötelező. A történet miliője, a nyelvezet, a karakterek személyisége mind-mind annyira hasonlít az írónő stílusára, hogy tényleg úgy érezheti az ember, az eredeti történet következő fejezeteit olvashatja. Sajnos azonban ez igaz a történet alakulására is. Abban, ahogyan az események alakulnak, visszaköszönnek Austen regényei, első sorban a Büszkeség és balítélet, valamint a Meggyőző érvek. Ettől függetlenül az olvasására fordított délutánt bőven megérte, és az igazat megvallva még a Büszkeség és balítélet folytatásához, az Önteltség és önámításhoz is meghozta a kedvemet. Hozzá tenném, hogy néha vannak mazochista hajlamaim.
