Kicsi Arn 1150-ben született Västra Götalandon és a Folkunga klán tagja, ami azért fontos, mert ezek szerint családja a királyt, Eric-et támogatja, nem pedig a konkurens Sverkereket. Az uralkodó megöléséből Arn csak annyit érez meg, hogy legjobb barátjának, Knutnak (aki a király fia) el kell hagynia az országot, hogy a szövetségeseihez meneküljön Norvégiába. A nagy változás csak akkor áll be a fiúcska életébe, amikor balesetet szenved, és veszélybe kerül az élete.

A szülei (Mija Turestedt és Michael Nyqvist) Arn ágyánál térdelve imádkoznak a fiúcskáért, és megfogadják, hogy gyermekük az egyháznak fogja szentelni az életét, ha teljesen felépül. Megtörténik a csoda, amiben a gyógyítók sem reménykedtek, és Arn magához tér. Miután meggyógyult, Sigrid a közeli varnheimi kolostorba viszi a fiát, és Arn ott nevelkedik fel Henri atya (Simon Callow) és Guilbert barát (Vincent Perez) szárnyai alatt.

Ha egy örökmozgó, életvidám kisfiúnak azt mondják, hogy téged ezentúl szerzetesek fognak nevelni, az valószínűleg nem nagyon örül a hírnek. Arn is így volt vele, de a dolgok mégis szerencsésen alakulnak. Persze, sokat kell tanulnia, imádkoznia és dolgoznia, de viszonylag nagy szabadságot élvez, és az ex-templomos Guilbert barát egy kis katonai képzésben és részesíti.

Így történhet meg az, hogy amikor az immár felnőtt Arn (Joakim Nätterqvist) az erdőben lovagolva egy szép, fiatal, esküvője elöl menekülő lánnyal összetalálkozik, akkor a rájuk támadó részeg és nagyképű férfiak közül kettőt megöl. Henri atya önvédelemre hivatkozva felmenti bűnössége alól Arnt, de ez mintegy jelzés értékű számára, hogy protezsáltjának éppen ideje haza mennie, hogy élje az életét.

Otthonában, felnőtt fejjel aztán szembesül Arn azzal, ami kisgyerekként még teljesen hidegen hagyta: a politikával. A Folkungák ugyanis összetűzésbe kerültek a király, Karl Sverkersson (Svante Martin) elsőszámú emberével, Emund Ulvbanéval (Thomas W. Gabrielsson). A thingen próbálják békésen elsimítani a Folkungák a dolgot, de a Sverkerek provokálni kezdik őket, ami azzal végződik, hogy Ulvbane párbajra hívja Arn apját, Magnus Folkessont. Mindenki nagy meglepetésére a családfő helyett a folyton szerzetes ruhát viselő Arn fogadja el a kihívást, és láss csodát, le is győzi harcban edzett ellenfelét. Innentől kezdve Arn a hős, mindenki megismeri a nevét, és tisztelni kezdik.

A thingről hazafelé menet a Folkungák Algot Paulsson (Donald Högberg) farmján töltik az estét, ahol Arnnak elég különleges élményben van része: éjszaka belopózik hozzá a gazda lánya, Katarina (Lina Englund). A tapasztalatlan Arnt persze hamar megriasztja a helyzet, és nem történik a párocska között semmi, de azért a fiú elég kellemetlenül érzi magát, és örül, hogy továbbállnak.

Kis idő elteltével aztán csak beleszeret Arn Algot lányába, csak nem Katarinába, hanem Ceciliába (Sofia Helin)! Egyetlen oka van, hogy a fiatalok nem házasodhatnak össze, mégpedig az, hogy Arn a király ellenségének, a visszatérő Knutnak (Gustaf Skarsgård) a nagy pajtársa. Ennek ellenére is "beteljesedik" Arn és Cecilia szerelme, aminek eredményéről a lány, élete legnagyobb hibáját elkövetve, beszámol Katarinának. A féltékeny nővér a kiszínezett történetet elmeséli Rikissa tisztelendő anyának (Bibi Andersson), aminek eredményeként mind Arnt, mind pedig Ceciliát kiközösíti az egyház. Húsz év elzárást kapnak mindketten, amit Arn Henri atya kolostorában, Cecilia pedig Rikissánál kell letöltsön.

Innentől kezdve Arn az, aki könnyebben átvészeli a dolgokat. Henri atya közbenjárásával a püspök (Sven-Bertil Taube) Rómába, onnan pedig a Szentföldre küldi őt, hogy templomosként védje Jeruzsálemet a muzulmánoktól. Szépen halad előre a ranglétrán, és ő vezeti a Szaladin seregét megállító támadást, amiért cserébe felmentést kap a további szolgálat alól, és hazatérhet.

Cecilia, mint ahogy arra célozgattam, sokkal rosszabbul járt. Terhessége alatt végig dolgoztatták, és miután megszületett a fia, bezárták őt egy cellába. Senkivel nem beszélhetett, és senki nem szólhatott hozzá. Évekkel később a Sverkerek hatalmának gyengülése miatt az ő őrizetén is lazítanak picit, már a többiek hálótermében alhatott, és normális ételt kapott, de továbbra sem kommunikálhatott senkivel. Egy másik "bentlakó", a frissen érkezett Cecilia Blanka (Fanny Risberg) az egyetlen barátnője, aki a büntetés ellenére is szóba áll vele. Blanka, aki az immáron király Knut jegyese, direkt azért került a kolostorba, hogy Ceciliára vigyázzon. Az viszont, hogy Arnnak sikerül-e betartania az ígéretét, miszerint ki fogja szabadítani a szerelmét a "rabságból", majd csak a második részből fog kiderülni.

Amikor a filmet forgatták, akkor ez volt a valaha készült legdrágább svéd film, a maga 210 millió koronás büdzséjével. Ez meg is látszik a jeleneteken, főleg a jeruzsálemi helyszíneken, amit valószínűleg melósabb volt előállítani, mint a vidéki svéd falucskákat. A szereplők kosztümjei is elképesztően néznek ki, nagyon élethűek és hitelesek. A hitelesség egyébként igaz magára a svéd történelmi háttérre is (kivéve azt az apróságot, hogy Arn kitalált karakter), amiért a dicséret a film alapjául szolgáló regény íróját, Jan Guillou-t illeti. És ez nem személyes vélemény, csak egy fórumon olvastam, de állítólag a film még jobban is sikerült, mint a népszerű regény trilógia, amiben Arn annyira tökéletes minden téren, hogy az már-már röhejes.

Két apróság van, ami nem igazán tetszett. Az egyik, hogy túl hosszú lett a film. A nagyjából 130 perc elsőre talán nem tűnik annyira soknak, de a jeruzsálemi események eléggé tömören, rövidre húzva fértek csak bele az időkeretbe, és bár a második részt még nem láttam, de azt már most meg merem kockáztatni, hogy érdemes lett volna három részre bontani a történetet. Úgy lehet, hogy Cecilia megpróbáltatásait is jobban elismernék.

A másik furcsa dolog az a nyelvezet. A svédek svédül beszélnek, ez teljesen rendben van, de azt nem igazán értettem, hogy a kolostorban, és Jeruzsálemben miért angolul nyomják? Ha már feliratozni kell, akkor miért nem lehetett a latint, vagy a franciát bevállalni? Igen, kukacoskodok.