Enbee és Szilvásgobóc már beszámoltak Nektek az Anita Blake könyvsorozat 13. és 15. részéről. Mivel Nekem is dicsérték a sztorit, így én most az első könyvről tudok beszámolni Nektek. Aki még nem ismeri Anita Blaket annak elárulom, hogy ő hivatása szerint egy halottkeltő. Ám el kell mondanom már itt a cikk elején, hogy oly sok vámpíros könyv elolvasása után valahogy nem lettem AB rajongó. Nekem ez a könyv elég uncsi volt, bár a vége felé kezdett izgi lenni, de aztán a befejezés megint elég kiszámíthatóra sikerült. 

Előre is elnézést azoktól, akik kedvelik a sorozatot. Lehetséges, hogy a következő kötet már jobban fog tetszeni, de ettől nem voltam elájulva, Nem volt olyan izgalmas, ahogyan egy vámpír témájú könyvtől elvárnánk. Vagy legalábbis ahogyan én elvárom. Harcos jelenet szinte egyáltalán nincs benne, mindössze egy gonosz szőke hajú kislányformájú ezer éves vámpírt kell legyőznie a halottkeltőnek. A sztori nagyjából annyi, hogy Anita Blake egy társaság megbízásából dolgozni kezd egy új projekten, ami egy vámpírgyilkos elfogása lenne. A dolog érdekessége, hogy Anita maga utálja a vámpírokat, szíve szerint ő maga végezne az összessel. Néha ki is nyír néhányat, a beceneve is erre utal, ő a Hóhér. Vámpírokat gyilkol, ghoulokat, zombikat támaszt fel vagy gyilkol le, patkányemberekkel, vérfarkasokkal üzletel...

Talán éppen a hírneve miatt kéri fel egy titkos megbízó azért, hogy rátaláljon valakire, aki sorra gyilkolja a vámpírokat. Anita sajátságos körülmények között találkozik a megbízójával, akitől a hideg kirázza. A munkaadó egy szőke kislánynak tűnő, csengő hangú ám annál gonoszabb, hatalmasabb, és erősebb vámpír, Nikolaos.

Nem túl meglepő módon némi nyomozás után Anita rájön, hogy ki és miért pusztítja a vérszívókat. Ekkor azonban az a veszélyes ötlet pattan ki a fejéből, hogy szembeszáll a vámpírok vezérével, ebben akad néhány segítője is. Nem szeretném elárulni, hogy ez a harc végül hogyan sül el, mert akkor az a maradék kis izgalom is elvész, ami ebben a könyvben van.

Azért remélem, hogy a második rész a Nevető holttest már jobban fog tetszeni. Bár ez azért kétséges, mert talán maga Anita sem túl szimpatikus Nekem. Pöttöm termete ellenére nagyon gizdának tartja magát, önbizalomból nincs hiánya az biztos, de Nekem mégse tudott a szívembe férkőzni. Egyelőre. Talán majd a következő kötetben.