Alison Weir - Lady Elizabeth
2011. április 19. írta: redbandita

Alison Weir - Lady Elizabeth

Bevallom, hogy eddig nem olvastam még könyvet a Tudor családról, így éppen időszerű volt, hogy pótoljam. A család egy női tagjával kezdtem a sort, méghozzá Elizabeth-el, vagyis első Erzsébettel. A történet a XVI. században játszódik, és egy fiatal lány királynővé avanzsálásáról szól. Erzsébet útja a koronáig nem zökkenőmentes, többször is az angol börtönbe, a Towerba kerül, többször fenyegeti halálos veszély...

A könyv érdekessége, hogy három nagy részre van tagolva. Az elsőben Erzsébetet, mint Henrik király és Boleyn Anna kislányát ismerjük meg. Aki ismeri valamennyire az angol történelmet az tudja, hogy Henrik jónéhány feleségét érte titokzatos körülmények között a halál. Volt akit nyíltan végeztetett ki, mint Erzsébet anyját, de volt akit a szóbeszéd szerint megmérgeztetett. Volt olyan is, aki a szülésbe halt bele.Azt hiszem itt kell elmondanom, hogy a könyv írója Alison Weir történészként végzett, és a Tudor dinasztia mondhatni a szakterülete. Nyilván vannak olyan részek, amiket egy kicsit megszínezett, de a sztori nagy része igaz történet.

Erzsébetnek nincs túl jó élete, bár a nevelőnője szereti, de nincsen anyukája, és az apja sem túl sokat látogatja meg. Van egy nővére is Mária, aki szintén a király törvénytelen lánya, ahogyan Erzsébet is, csakhogy Mária édesanyját azért hagyta el a király, mert beleszeretett Boleyn Annába. Ez örök tüskét hagy Mária szívében, és emiatt nem tudja tiszta szívből szeretni húgát. Mélységes szomorúságában, és magányában Mária mély vallásos életet él, és Erzsébetet is kötelezi erre.

Miközben Erzsébet cseperedni kezd, apja újra nősül és ezúttal fiú gyermeke születik. Ám az anyja belehal a szülésbe, ezután Henrik újranősül és egy jóval fiatalabb kissé csélcsap nőt vesz el.

Erzsébet ezalatt:

A leány törvénytelen gyermekként pompás kastélyokban nevelkedett, mesterektől sajátította el a tudományokat, nyelveket, udvari mulatságokon táncolt és lantján játszott. Különleges eszének, határozott, erős jellemének híre bejárta egész Angliát. Sugárzó megjelenése olyan csodálatot ébresztett a férfiakban, hogy vonzó alakja sokáig kísérthesse még őket, s lángolóan vörös haját is csak nehezen feledhessék. (Részlet a könyv borítójáról)

Henrik király megbetegszik, állapota egyre rosszabbra fordul, majd később belehal a betegségébe. Innentől kezdődik a második nagy része a könyvnek. Amikor is Erzsébet, mint a király nővére jelenik meg. Hiszen az ifjú Edward kerül uralomra, mint Henrik egyetlen fiú gyermeke, nem mellesleg, mint egyetlen törvényes gyermek. Erzsébet eddigre igazi nővé cseperedik, de nem érdeklik a férfiak, hisz abban, hogy ő sosem fog férjhez menni. Angliában eközben vallási forradalom zajlik, a hithű katolikusok mellett megjelennek a protestánsok. Az ifjú Edward és Erzsébet is protestáns vallású, ez persze nem tetszik a nővérüknek, Máriának.

Erzsébet akarata ellenére szerelmi viszonyba bonyolódik, méghozzá nem akárkivel: apja hatodik feleségének, Parr Katalinnak a jelenlegi férjével. Az admirális azért vette el Katalint, hogy pénzt és hírnevet szerezzen magának, kiszemeli a fiatal Erzsébetet. Folyamatosan ostromolja a lányt, aki hónapokig ellenáll, mégis egy napon átlépnek egy határt... Erre később fény is derül, ám nem sokan sejtik, hogy az együttlétnek bizony következményei is vannak: méghozzá Erzsébet teherbe esik. A nevelőnője bújtatja el, az a terv, hogy a szülés után elviszik egy párhoz a gyermeket, a sors azonban közbeszól...
Erzsébet és nevelőnője folyamatos rettegésben élnek, hiszen, ha erre fény derülne, mindketten a Towerba kerülnének, vagy rögtön halálra ítélnék őket.

Edward egy rejtélyes betegséget kap el, sokak szerint megmérgezik. Így vagy úgy, de a fiatal király meghal. Így Márai kerül a trónra. Itt kezdődik a harmadik rész, amikortól Erzsébet a király(nő) húgaként jelenik meg. Mária maga mellé rengeteg segítőt fogad, hiszen Anglia népét ismét katolikussá akarja tenni, ha kell akár erőszakkal is. Számos kivégzés történik, a protestánsok máglyán végzik. Erzsébet hányattatott sorsa, ezután kifejezetten rosszra fordul. A nővére ellenségként kezeli, rögeszméje, hogy Erzsébet el akarja venni tőle a koronát. Bármit képes lenne megtenni, hogy kishúgát eltávolítsa. Hol börtönbe veti, hol vidékre száműzi, többször megpróbálja kiházasítani az országból is.

Eközben Anglia népe forrong, nem akarják felvenni a katolikus vallást, melynek következtében Máriát sem kívánják a trónon látni, ők Erzsébet pártját fogják.

Nagyon izgalmas, érdekes, fordulatos történet a reneszánsz kori Anglia történetéből. Egy lány, aki tényleg buktatókkal teli utat jár be, míg végre trónra kerül. Ebben a regényben minden megtalálható: csalárdság, szerelem, szenvedély, gyilkosság, hazugság, kegytelenség, intrika, rejtély. Én mindenkinek csak ajánlani tudom!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr742833799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása