Péterfy Bori és Irie Maffia koncertről jelentem:
2010. augusztus 01. írta: redbandita

Péterfy Bori és Irie Maffia koncertről jelentem:

Két fergeteges koncert a Zöld Pardonból

Az elmúlt napokban, két nagyon jól sikerült koncerten jártam a ZP-ben. Július 21-én Péterfy Bori és a Love Band, július 30-án pedig az Irie Maffia lépett a színpadra. Mindkét koncerten hatalmas tömeg volt, és hangulatot szavakkal nehéz is visszaadni. De azért teszek rá egy kísérletet! Mindkét koncertnél necces volt a helyzet. Ezt úgy értem, hogy lógott az eső lába. Kicsit izgultam, hogy esni fog, de mindkét alkalommal szerencsénk volt, mert nagyon jó időben bulizhattunk!

 
A Péterfy Bori koncertnél már az is komoly feladat volt, hogy bejussunk a Zp-be, mert mindkét bejáratnál hatalmas sor kígyózott. Ráadásul Boriék időben kezdték a koncertet, mi pedig viszonylag későn érkeztünk. Nagy nehézségek árán, azért bejutottunk, de bent is óriási tömeg volt! Aki volt már a ZP-ben az tudja mekkora lehetett a tömeg, ha azt mondom, hogy emberek álltak még a lépcsőn is (a ki-bejáratnál)! De a hangulat egyszerűen fergeteges volt! Mindenki ugrált, tapsolt, és persze együtt énekelt Borival és a zenekarral. De ki is tettek magukért, minden nagy slágert eljátszottak, és Bori is nagyon egy hullámhosszra került a közönséggel! Olyan már-már klasszikus örökzöldek hangzottak el, mint a Hajolj bele a hajamba, Ópium, Bűvös vadász, Vámpír stb. De az új albumról is voltak slágerek. A koncert legalább másfél órás volt, és a végén a visszatapsolás után, még három dalt is előadtak! Köztük az én személyes legeslegnagyobb kedvencemet, a Téged nem!-et…
 

 
Az Irie Maffia koncertre már (tanulva a Bori koncertre való sorban állásból) legalább félórával előbb érkeztünk. De jól is tettük, mert így legalább viszonylag előre tudtunk furakodni. Bár így is kb. a negyedik-ötödik sorig jutottunk. Itt is nagyon jó volt a hangulat, és az Irie Maffia is szinte minden nagy slágerét lenyomta.
Én bevallom kicsit rossz szájízzel mentem a koncertre, mert az eredeti terveim szerint a Partfesztiválon hallgattam volna meg az Irie Maffiát, egy jó kis Sean Paul és Shaggy koncert után. De mivel a Partfesztivál elmarad egyfajta vigaszként mentünk a ZP-be! És végül azért meg is vigasztalódtam, mert nagyon jó volt a koncert!
Sena, az énekesnő hangja már eleve adott egy kis vigaszt, mert annyira szép hangja van, hogy az valami elképesztő! Olyan (nincs rá jobb szó, mint) imádnivaló dalokat adtak elő, mint a Hands in the air, Jah watching (ami az én személyes nagy kedvencem), a Svájc, Bomboklaat, Rock it on, Slow down chale stb.
 

Már most várom a következő Irie Maffia koncertet, a ZP-ben, ami szeptember 10-én lesz!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr142191303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása