Dallas 1. rész az olajvállalkozók bálja
2010. június 20. írta: redbandita

Dallas 1. rész az olajvállalkozók bálja

Bulibeszámoló a Holdudvarból

Június 19-én este rendezték meg az első Dallas estet a margitszigeti Holdudvarban!

Kicsit kétkedve álltam hozzá először, mikor a barátaim felvetették, hogy töltsük a szombatot az „olajvállalkozók bálján”. Először az is eszembe jutott, hogy ez tényleg puccos bál lesz, és én nem vagyok az a kiöltős fajta. Ráadásul eredetileg úgy volt, hogy bulizni megyünk. De gondoltam egyszer élünk… Irány a Dallas party!

Még nem voltam a Holdudvarban, így már az kihívás volt számomra, hogy megtalálom-e majd. A Margit-híd felújítása miatt, a 4-es, 6-os továbbra sem áll meg a Margitszigeten. De a Jászai Mari tértől és híd budai hídfőjétől is be lehet sétálni. A szórakozóhely kb. a sziget közepén van, de ez kb. 5 perc séta volt.
 
Amikor beléptem meglepődtem, hogy kb. senki nincs jelmezben! Pedig elméletileg abban kellett lenni, így én is kockás ing-farmer „egyenruhában” mentem. Néhányan be voltak öltözve cowboynak, és volt egy-két egész eredeti Jockey Ewing, vagy Samantha is. Ők nyerték meg végül a jelmezversenyt is, amire mi is beneveztünk ám!
 
Fergeteges hangulat volt, retro zenékkel, cowboy-okkal… Fiatalok és idősebbek együtt ropták a parketten. A DJ pult mellett óriás kivetítőn jelenetek mutattak a Dallasból. A holdudvar nagyon hangulatos hely, és úgy döntöttünk többször is megyünk majd! Van fedett része (a táncparkett), a nyitott részben lehet koktélozni, de éppenséggel ebédelni vagy vacsorázni is! Az egész hely nagyon tiszta, kulturált. Az italok is olyan árban vannak, mint máshol. Nem tudom, hogy máskor van-e belépő, de most nem volt!


Szóval, ha meginnál egy koktélt, ennél egy hangulatos helyen vagy partyznál egyet irány a Margitsziget!

Értékelés:

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr362095669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enbee 2010.06.20. 16:30:23

volt country zene is? :D

redbandita 2010.06.20. 20:05:42

@enbee: nem szerencsére nem volt :P

koppanyi 2010.06.21. 23:59:23

Úgy látom, a javáról lemaradtatok. Ez pedig a kerekasztal beszélgetés volt a szinkronszínészekkel. Felejthetetlen élmény volt.

enbee 2010.06.22. 15:42:41

@koppanyi: akkor ez egy igazi con volt?! bakker... egy ismerősöm supernaturalos találkozókra jár, mármint angolra (Jensennel, Jareddel, Mishával meg a többiekkel), és azt mondja, hogy hatalmas élmény! Dallas meg azért kult a javából, nem csak vmi új hip dolog
sajnálom, hogy nem voltam :[

redbandita 2010.06.22. 18:39:31

@koppanyi: igen arról sajnos lemaradtam, mert az délután hatkor volt és akkor még nem is tudtam róla, hogy megyek :) De ha te voltál nagyon örülnénk, ha megosztanád, hogy milyen volt!

enbee 2010.06.22. 18:59:29

@redbandita: jut eszembe, mi az, hogy szerencsére? XD nagyon jó tud az lenni!

koppanyi 2010.06.25. 19:51:35

@redbandita: írtam róla egy cikket, ami így utólag talán kissé ömlengősre sikeredett, de úgy gondolom, azért jól összefoglalja a lényegét:
www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=93447

koppanyi 2010.06.25. 19:59:42

@enbee: "con"? az mit jelent?
nem vagyok nagy supernatural rajongó, de ha itthon is lenne ilyen - az eredeti szereplőgárdával - arra én is szívesen elmennék.

szerintem az ilyen bulikon leginkább a rajongók tudnak jól szórakozni.
pl. engem egy szex és new york összejövetel nem tudna felizgatni...

enbee 2010.06.27. 18:00:17

@koppanyi: convention - találkozó
ott vannak az adott sorozat szereplői meg készítői, és lehet nekik kérdéseket feltenni, elég kötetlen hangulatban. hogy ezen kívül milyen programok vannak még, azt nem tudom, mert nem járok rájuk. supernaturalban volt is egy conos rész, amikor először találkozik Chuck a fiúkkal.

tényleg a kifejezett fanokat célozzák ezekkel a rendezvényekkel, de hogy hozzánk is eljussanak, annak túl sok reális esélye nincsen :( bariköztre meg kíváncsi nem lennék :P szóval marad az irigykedés az angolszászokra
süti beállítások módosítása