Vin Diesel beszáll a tévébizniszbe is
2017. augusztus 15. írta: redbandita

Vin Diesel beszáll a tévébizniszbe is

Elkészíti a Miami Vice című klasszikus tévésorozat modern változatát Vin Diesel. Egyelőre annyit tudni, hogy a projekt mögött Diesel cége, a One Race Television és a Chris Morgan Productions áll. (Morgan a Halálos iramban-sorozat egyik motorja, a nyolc filmből hatnak ő írta a forgatókönyvét, továbbá producerként vagy executive producerként is közreműködött az egyes részek elkészítésében.) Azt még nem tudni, hogy Diesel vagy a Halálos iramban sorozat más szereplői felbukkannak-e a filmben. Az alkotók kiléte alapján azonban sejthető, hogy az új Miami Vice nagyjából a kis képernyőre adaptált Halálos iramban lesz, száguldó szuperkocsikkal és képernyőrepesztő robbanásokkal. 

2431_d116_00024rv2.JPG

Közben folyik a Halálos iramban 9 előkészítése, amellyel kapcsolatban az alkotók azt ígérik, hogy tovább emelik a tétet, vagyis a terepjárókat jégmezőn üldöző tengeralattjáró kismiska lesz az új akciókhoz képest.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1412751530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása