Wisinger Istv

án élete legmerészebb vállalkozásának tekinti, hogy Szent–György Albertről (1893–1986), az első magyar Nobel-díjas tudósról írt dokumentumregényt. Az oknyomozó újságírás módszerével készült regényt nevezhetjük akár „politikai kriminek” is. A könyv megjelenésének ideje szinte egybeesik születésének százhuszonharmadik (1893. szeptember 16.), halálának harmincadik (2016. október 22.) évfordulójához közeledve. Szent-Györgyi Albert a Nobel–díjat 1937. december 10-én vette át. A dokumentumregény új műfaji és történelmi megközelítésben kíván méltó emléket állítani ennek az egyedülálló tulajdonságokkal rendelkező és páratlan tudományos eredményeket produkáló személyiségnek. 

 

Az események valóságos dokumentumok és fikciós jelenetek egybegyúrásával elsősorban Szent–Györgyi életének utolsó hat magyarországi éveire koncentrál. Eközben filmszerű visszaemlékezések mutatják be, hogy mi történt vele az 1941 előtti években. Megismerkedhetünk azokkal a tényekkel, és eseményekkel, amelyek emigrációra kényszerítették a magyar tudománytörténet egyik legjelentősebb alakját.

Rendkívüli tudós, botcsinálta kém és egyes kortársa szerint „kalandor” politikus volt. Ugyanakkor még a történészek is úgy emlékeznek meg az 1944-es német megszállás utáni időkről, hogy ő volt az egyik legjelentősebb antifasiszta ellenállási csoport vezetője. Hitler már 1943-ban, a törökországi út után, majd 1944-ben, a megszállás előtti napon Klessheimben szemrehányást tett miatta Horthynak, és ugyanakkor kiadta a parancsot, hogy rabolják el a tudóst (és szállítsák Berlinbe, mert „személyesen akar végezni azzal a disznóval”).

Pulitzer-emlékdíjas és Aranytollas újságíró, médiaszociológus, főiskolai tanár.

Már egyetemi évei alatt (1965-től) a Magyar Rádió Hírszerkesztőségében dolgozott. 1967-ben a II. Riporter kerestetik című vetélkedő során elért sikeres szereplése után 1970-ben került át a Magyar Televízióba, ahol 2000 nyaráig előbb szerkesztő-riporterként, majd 1989-ben az egyes csatorna intendánsaként dolgozott. 1997 és 2004 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének választott elnöke volt. Oktatói tevékenysége már a hetvenes évek végén elkezdődött, 1999 óta több felsőoktatási intézményben volt tanár (Kodolányi János Főiskola, IBS, Gödöllői Egyetem, Zsigmond Király Főiskola, Corvinus Egyetem). 2008-ban a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában szerzett DLA tudományos fokozatot.

Fontosabb munkái:
Radar (Műsormonográfiák) (1974), Általános médiaismeret (2006, főiskolai tankönyv, társszerzők: Pikó András–Zöldi László) Beszélgetések az elnökkel (1994, életműinterjú és rádiós beszélgetések, társszerzők: Göncz Árpád–László György), Visszanézve – Beszélgetések Göncz Árpáddal (2007, társszerző: László György), A televízió háborúba megy (2008, doktori disszertáció), A fel nem robbant csecsemő (2013, memoár)