Spin off: The Originals 1x04-1x12
2014. február 08. írta: Szilvásgombóc

Spin off: The Originals 1x04-1x12

Aki szereti a most divatos természetfeletti témákat boncolgató sorozatokat, mint mondjuk a Vámpírnaplók annak kötelező! De nem azért, mert a naplók spin off-ja. Egyszerűen csak azért, mert jó. Fordulatos és (még) nem szenvednek úgy benne, mint Damon, Elena és Stefan. A spin offban az "egyszerű" vámpírok helyett az ősi eredetiek, vérfarkasok és boszorkányok együtt adják a fő sztorit. Most járunk nagyjából az évad felénél, a héten (Amerikában) vetített tizenharmadik részről nem mesélek, de az addig történteket (reményeim szerint) nem túl spoilerezve alább lehet olvasni.

ipad_originals_cast_768_1024.jpg

Most, hogy az eredetiek visszatértek Nwe Orleansbe Marcell királysága, mely uralma alatt tartotta a boszorkányokat, felborult. Olyannyira, hogy egy trónfosztásnak is tanúi lehettünk. Klaus ügyesen kierőszakolja magának a hatalmat. Vagy ez csak látszat? Hiszen Rebekahnak és Marcelnek minden oka megvan, hogy keresztbe tegyen bátyjának, hiszen olyan sok évvel ezelőtt elszakította Marcelltől, nem épp kedves módon. Szóval Klaus helyében én nem lennék, olyan biztos magamban, bár ki tudja lehet, hogy a "Tartsd közel barátaidat, de ellenségeidet még közelebb." elvet követi ő is.

Klausnak nem csak a királysága miatt kell aggódnia. Hiszen a családjában is zajlik az élet, sőt egy újabb születőben van, hiszen Hayley a vérfarkas lány szíve alatt hordja születendő gyermeküket. Aki még az anyja hasában is nagy riadalmat kelt és persze meg is osztja a város természetfeletti lakosságát. A boszorkányok rettegnek tőle, a Klaus és az eredeti család várja (még ha nem is mindig tűnik egyértelműnek, főleg Klaus részéről), a kis jövevénytől várják családjuk összekovácsolódást. De ennek az összekovácsolódásnak egyetlen, ám nagyon fontos dolog vethet gátat. Ez pedig Elijah és Hayley között kialakult kölcsönös vonzalom. Nem tudni meddig tudnak még ellenállni.

00704750171.jpg

A vérfarkasok is tudnak Hayley növekvő pocakjáról, és ők sincsenek feldobva. Hiszen a kicsi vérével Klaus hibrideket tud majd létrehozni, amivel akár véget is vethet a vérfarkasok létezésének. Hasonló okok miatt persze a vámpírok sincsenek feldobva, de uruk előtt ezt nyilván nem szerencsés hangoztatni.

A boszorkányok minden eszközt megragadnak, hogy elpusztítsák a meg nem született hibridet, még a Hayleyvel összekapcsolt Sophiet is felhasználják, ha kell.

00701910034.jpg

A boszorkányok háza táján sem épp egyszerű a helyzet. Davina, akit egy Aratás nevű boszorkány rituáléról mentett ki Marcel Sophie kérésére. De ezzel felborult az egyensúly és a boszorkányok mindent megtesznek, hogy visszaállítsák az erőviszonyokat. Ehhez pedig be kell fejezni az Aratás nevű rituálét, melynek keretében negyedikként végre feláldozhatják a 16 éves boszorkányt. Hogy a Betakarításkor feltámadhasson három társával együtt. Egy ideig Marcel mindent megtesz, hogy ne kelljen a lányt feláldozni, de sajnos az egyensúly hiánya az egész francia negyedet és vele minden természet felettit veszélyeztet, így nincs mit tenni. Fel kell használni a legerősebb boszorkány erejét, hogy elvégezhessék a varázslatot. De nem éppen úgy sülnek el a dolgok, ahogy elképzelték. Álmukban sem gondolták volna, hogy Celeste, Elijah régi szerelme feltámad. Sőt erről mit sem sejtenek...

00708670630.jpg

Mindemellett valami vagy valaki rituálisan gyilkolja a vámpírokat. Sőt ez a valami vagy valaki olyan erővel rendelkezik, hogy az eredetieket is játszi könnyedséggel térdre kényszeríti. És persze emögött is Celeste áll.

007109700f7.jpg

Rengetek szál van még, ami most van kibontakozóban. Ott van a Pap, Cami (kimondottam érdekes lesz a jövőben, már csak amiatt is, hogy Klaus és Marcel is érdeklődik iránta, ugyanakkor mindent tud Klaus viselt dolgairól).

00708300af4.jpg

És ha mindez nem lenne elég Hayley és Klaus vérfarkas családja is felbukkan, ami érzésem szerint jól felkavarja az eddig sem egyszerű helyzetet. Árulások, cselszövések, szerelmek, barátságok és az erőviszonyok és érzelmek folyamatos változása nem engedi, hogy egy pillanatra is unatkozzunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr775770074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása