Díjazzák a hazai zenei élet résztvevőit
2011. február 23. írta: redbandita

Díjazzák a hazai zenei élet résztvevőit

2011. március 2-án, szerdán adják majd át a Fonogram díjakat. Az eseményt élőben közvetíti majd az M1, érdemes lesz nézni, mert számos fellépő vesz részt a gálaesten. Emellett pedig minden kategóriában győztest hirdetnek. De kik is osztják ezt a díjat és kik azok, akik nagy eséllyel pályáznak rá?

A népzenei valamint a kortárs és klasszikus komolyzenei kategóriák díjait az öt főből áll Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság osztja ki. Könnyűzenei kategóriákban újságírók, zenészek, zenei szakemberek és egy szakmai zsűri a Fonogram Bizottság tagjai szavaznak a jelöltekre. De a könnyűzenei kategóriákban az előző évben realizált eladott darabszám is számít. Összesen 22 kategóriában hirdetnek majd győztest.

Néhány kategória és azok jelöltjei:

Az év hazai klasszikus pop rock albuma:

  • ÁKOS: A katona imája
  • BERECZKI ZOLTÁN: Álomkép
  • DEMJÉN FERENC: Így fogadj el igazán
  • KERESZTES ILDIKÓ: Csak játszom
  • TÓTH VERA: Zene kell nekem
  • VARGA VIKTOR: Lehet zöld az ég!

Az év klasszikus pop rock albuma:

  • ERIC CLAPTON: Clapton
  • JIMI HENDRIX - Valleys Of Neptune
  • JOE COCKER - Hard Knocks
  • SADE - Soldier
  • SLASH - Slash

Az év hazai modern rock albuma:

  • ANIMA SOUND SYSTEM - Tedd a napfényt be a számba
  • ANNA and THE BARBIES - Gyáva forradalmár
  • CARAMEL - Lélekdonor
  • DOBRÁDY ÁKOS - Közelebb egymáshoz
  • KOWALSKY MEG A VEGA - Ötcsillagos
  • VAD FRUTTIK - Fénystopposok

Az év külföldi modern pop rock albuma:

  • ADAM LAMBERT - For Your Entertainment
  • ALICIA KEYS - The Element Of Freedom
  • JAMIROQUAI - Rock Dust Light Star
  • LINKIN PARK - A Thousand Suns
  • SHAKIRA - Sale El Sol / The Sun Comes Out

Az év hazai alternatív albuma:

  • 30Y - Városember
  • BIN-JIP - Enter
  • KISPÁL ÉS A BORZ - Napozz Holddal
  • MAGASHEGYI UNDERGROUND - Ezer erdő
  • QUIMBY - Kicsi ország

 Az év külföldi alternatív albuma:

  • GORILLAZ - Plastic Beach
  • HURTS - Happiness
  • KINGS OF LEON - Come Around Sundown
  • MASSIVE ATTACK - Heligoland
  • SERJ TANKIAN - Imperfect Harmonies 

Az év hazai elektronikus zenei produkciója:

  • COMPACT DISCO
  • SOERII és POOLEK
  • STEREO PALMA
  • SYMBIEN
  • THE CARBONFOOLS

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója:

  • MOBY
  • OWL CITY
  • PENDULUM
  • RÖYKSOPP
  • THE CHEMICAL BROTHERS

Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma:

  • CADAVERES - MindStream
  • MOBILMÁNIA - Az út legyen veled
  • ROAD - Emberteremtő
  • THE TROUSERS - Soul Machine
  • WENDIGO - Audio Leash

Az év hazai gyermekalbuma:

  • ALMA-BARTOS ERIKA - Balaton
  • BORIBON - Boribon Muzsikál
  • KISKALÁSZ ZENEKAR - BARTOS ERIKA - Százlábú
  • MAGYARORSZÁG KEDVENC GYEREKDALAI
  • MISZTRÁL - Álomkófic
  • ZENEOVI - Népdalok kicsiknek

Az év hazai felfedezettje:

  • COMPACT DISCO
  • HOLDVIOLA
  • MOCSOK 1 KÖLYKÖK
  • OCHO MACHO
  • TAKÁCS NIKOLAS

Az év hazai jazz albuma:

  • BABOS GYULA - Rapsodia
  • CSANYI ZOLTÁN - LATTMAN BÉLA QUARTET - A Walk On The Beach
  • DRESCH MIHÁLY, SZANDAI MÁTYÁS, LAFAYETTE GILCHRIST, HAMID DRAKE - Sharing the Shed
  • FÁBIÁN JULI JAZZ RIFF - Honey & Chili
  • FEKETE-KOVÁCS QUINTET, PANNON PHILHARMONIC ORCHESTRA - Integro/Grandeur
  • ROMHÁNYI ÁRON TRIÓ featuring BRANDON FIELDS - West Road Horizon

Az év hazai világzenei albuma:

  • CSÍK ZENEKAR - SzívestÖRÖMest
  • FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM - A rackák világa
  • HOLDVIOLA - Madárka
  • NAPRA - Holdvilágos
  • NIKOLA PAROV - Álomidő

Aki végig olvasta a cikket annak elárulom, hogy a díjátadón kiosztják majd az Év dalának járó díjat is. Ezt a díjat a közönség szavazati alapján hirdetik ki. 2010 dalára (regisztráció után) itt tudsz szavazni.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr622683465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása