Tegnap este átéltem az utóbbi idők legkiemelkedőbb filmes élményét! Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire hű az eredeti eseményekhez Clint Eastwood filmje, az Invictus, mert szégyen-nem szégyen, az apartheidről, Mandeláról, és Dél-Afrikáról semmivel sem tudok többet, mint egy átlag magyar. Ami azért ugye nem túl sok... Na de a film!
Morgan Freeman alakítja a majd' harminc évnyi börtön után szabadult Nelson Mandelát, aki miniszterelnökként Dél-Afrika életben maradásáért kűzd. A hatalomra került feketék minden aparheid szimbólumot el akarnak törölni, a kisebbségnek számító, de a gazdaságot kezükben tartó fehérek pedig körmük szakadtáig ragaszkodnak az eredeti felálláshoz. Az egyesítés eszközét keresi Mandela, és megtalálja a Springbokot, a dél-afrikai rögbi válogatottat. A világbajnokság teremti meg azt a légkört, ami lehetőséget ad arra, hogy az ország lakosai egy nemzetté váljanak.
Csakhogy egy évvel a torna előtt a csapat nagyon ramatyul játszik... Mandela, hogy támogassa őket, meghívja magához a csapatkapitányt, François Pienaart teázni, és mesél neki egy versről, ami benne a börtönévek alatt a lelket tartotta. Innentől kezdve a kapitány teljesen más szemmel néz az elnökre, és a csapatot is Mandela hatására másként kezdi vezetni. Az a bizonyos vers pedig William Ernest Henley Invictus című szerzeménye volt. (Szerintem nincs ember a világon, akire az utolsó két sor ne lenne hatással...)
|
Az éj börtöne nem enged, Az élet mért rám szenvedést, A haragon és könnyön túl, Utamon, mi utolér, |
Out of the night that covers me, In the fell clutch of circumstance Beyond this place of wrath and tears It matters not how strait the gate, |
Muszáj valami negatívat is írnom a filmről, különben rosszul érezném magamat. Szóval. Nem tudom, hogy 1995-ben milyenek voltak a szabályok, de 2010-ben egészen biztos, hogy vérző játékos nem lehet a pályán. És ez a legtöbb sportágban így van. (Ez aztán a szakmai kritika :D) Aztán valaki azt mondta nekem, hogy az utolsó része a filmnek halál unalmas, mert tele van rögbivel. Ez igaz: az utolsó mérkőzést tényleg eléggé elhúzzák, de szerintem ez szükséges is ahhoz, hogy átérezzük a kűzdelmet, a feszültséget. Ha csak kiírták volna az eredményt, az sokkal kevesebb érzelmet váltott volna ki, mint így, hogy látjuk az összes pont születését.
Én inkább értékelem a pozitívumokat, sem mint hozakodjak elő a rosszabb szájízzel. Mármint ebben az esetben. Mert különben nagy lehúzós vagyok ám :D Na de nézzétek ezt a képet! Az eredeti és a film.
Szerintem hatalmas no comment. Nem néztem meg, hogy a filmet ki fényképezte, de iszonyat nagy elismerés neki! És nem ezért a kézfogós-díjátadós részért, hanem az olyanokért, mint amikor a csapatok vonulnak ki a pályára, és a játékos kijáró,úgy fest, mintha gladiátorokat látnánk kivonulni az arénába.
A film John Carling Playing the Enemy: Nelson Mandela and the Game that Made a Nation című könyve alapján készült, ami magyarul (természetesen?) nem jelent meg.
Értékelés:
