Alexandra Ripley nevét nem a Mary öröksége kapcsán ismerhetitek leginkább. Ő volt az az amerikai írónő, aki megírhatta Margaret Mitchell klasszikusának, az Elfújta a szélnek a folytatását, de mint a címből is látszik, most nem erről a történetről lesz szó. Mary öröksége volt gyerekkorom kedvenc könyve, úgy 15 évesen szinte le sem tudtam tenni, zsinórban háromszor olvastam el egymás után. Utoljára 3-4 éve olvastam el, de most a szemem elé került, úgyhogy "érett" fejjel újra elkezdtem lapozgatni, és talán már nem annyira a történet, inkább a nosztalgia kerít hatalmába. De ez is jó érzés.
Valamikor a 19. században járunk, Mary MacAlistair pedig Pennsylvaniában lakik egy bentlakásos iskolában. A záró vizsgáira készül már, amikor édesapjától egy dobozt kap ajándékba azzal a feltétellel, hogy csak a születésnapján nézheti meg, mi van benne. Később érkezik a hír, hogy édesapja meghalt, a nő, akit édesanyjának hitt csak a mostohája, és többé nem kívánja látni. Mary-nek mindössze a dobozkája marad, és a remény, hogy megtalálja annak a nőnek a családját, aki életet adott neki.
A doboz segít neki abban, hogy megtudja, merre induljon el. A fedélen talált betűk arra utalnak, hogy az eredeti tulajdonosa még a francia király alattvalója volt, és az ő parancsára utazott New Orleans-be, hogy az ött élő férfiak közül házastársat válasszon, és családot alapítson. Mary tehát felül a gőzhajóra, és irány dél. Úgy közben pártfogásába veszi a naív kislányt Miss Rose, akiről csak az első New Orleans-ben eltöltött este során derül ki, hogy egy madam. Méghozzá vérbeli. Mary-nek alig sikerül megszöknie az őt megvásárolt férfi elől, összeverten kerül az apácazárdába, ahol egy Celest Sazerac nevű nő ígéretet tesz neki, hogy segít megtalálni a családját. Kedvezőtlen eredmények után Celest még annyit megtesz, hogy beajánlja egy ismerőséhez annak lánya mellé társalkodónőnek, így Mary egy Montfleury nevű ültetvényre kerül, ahol megismeri Jeanne Courtenay-t és a családját.
Mary kezdi otthon érezni magát az új környezetben, az új családnál. Nem volt könnyű északról beilleszkedni a déli rabszolgatartó társadalomban, de a lány természete igen alkalmazkodó és szerény, mindenki megszereti, és ő is egyre kényelmesebben érzi magát. Beköszön a szerelem is. Megismeri Philip Courtenay barátját, Valmont St. Brevint, akire már Jeanne is kivetette a hálóját. Valmont pedig nem más, mint az a férfi, aki megmentette Maryt Miss Rose kuncsaftjának brutalitásától. A lány azon igyekszik, hogy ezt megköszönje, de már nem adódik rá alkalma, mert amint a férfi felismeri őt, szól Mr. Courtenay-nak, hogy Mary egy rosszlány. Kidobják az ültetvényről, és minden nélkül az utcán találja magát.
És itt akkor be is fejezem a mesélést. Bár a java még csak ezután jön :] Mary-nek valahogyan, valamiből életben kell maradnia, munkára és szállásra van szüksége. Szert tesz új barátokra, pártfogóra, csodálóra, vetélytársra, és talán családra is. Elveszíti a hitét mindenben, aztán újra megtalálja. Legcsalódottabb állapotában vigaszt nyújt egy olyan nőnek, akinek csak ő segíthetett. És aztán a legváratlanabb pillanatban utól éri a boldogság.
