A Szabadesés megjelenik DVD-n!
2015. november 03. írta: Szilvásgombóc

A Szabadesés megjelenik DVD-n!

szabadeses_00528_zoom.jpgBudapest, 2015. október 29. – November elején DVD-n is megjelenik Pálfi György Karlovy Vary-ban több díjat elnyert, Szabadesés című filmje. A Szabadesést a rajongók november 9-én közönségtalálkozóval egybekötött dedikáláson is megvásárolhatják az Art+ Cinema moziban megnyílt despot.hu mediastore-ban, ahol személyesen találkozhatnak a rendezővel.

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legutóbbi, Szabadesés című alkotása a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját, a legjobb rendezés díját, valamint az Europa Cinemas Label díját. A Szabadesést tavaly több mint 10 ezer néző látta a mozikban, most pedig immár DVD-n is hozzáférhetővé válik Pálfi filmje. A november elejétől megvásárolható DVD-n a film 80 perces változatán túl számos extrával is szolgál majd: Pálfi György teljes audiókommentárja mellett kimaradt jelenetek valamint a film HD felbontású, számítógépen megtekinthető változata is megtalálható lesz a korongon.

November 9-én, hétfőn 16 órától egy vetítéssel egybekötött DVD bemutató keretében nemcsak látható lesz ismét a Szabadesés az Art+ Cinemában (volt Örökmozgó, 1073, Budapest, Erzsébet körút 39.), de a vetítést közönségtalálkozó is követi, amelyen Pálfi György örömmel válaszol a rajongók kérdéseire. 18 órától pedig a mozi előterében található despot.hu mediastore-ban 1999 forintos áron megvásárolható lesz a kiadvány, amelyet a rendező készséggel dedikál.

A Szabadesés hét lakás történetét meséli el. Egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások nem hétköznapi történeteit. Bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, de vannak még lakások – akár ebben a házban, akár más házakban, más városokban, más országokban is. És mindegyikben van egy-egy újabb történet. Furcsa történetek ezek, különös emberekről. De mi a normális? És ki mondhatja el magáról, hogy nem furcsa?

A Szabadesést a Pusztai Ference producer vezette KMH Film és a POPFILM gyártotta, a dél-koreai JIF fesztivál a francia SCIAPODE a magyar VISIONTEAM és ORIGO FILM GROUP koprodukciójában. A film főszereplője a Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Nemzet Színésze Molnár Piroska, aki Pálfival már dolgozott együtt a Taxidermiában is. Mellette olyan kiemelkedő művészek szerepelnek a Szabadesésben, mint Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, és Benedek Miklós. A film operatőre Pohárnok Gergely. A film rendezője, Pálfi György legutóbb Cannes-ban szerepelt a Final Cut – Hölgyeim és Uraimmal, előtte a Nem vagyok a barátod Karlovy Varyban volt versenyben, a Taxidermia négy díjat nyert a Magyar Filmszemlén, szerepelt Cannes-ban és többek között Chicagóban lett a legjobb film, a világsikert aratott Hukkle-val pedig többek között Európai Filmdíjban részesült.

A DVD kiadója a KHM film, forgalmazója a Fantasy Film.

forrás: Vertigo Média kft.
KÉp: despot.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr538043954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása