Nemrégiben felmerült egy ötlet itt a Popkulton, hogy a következő időkben írjunk bejegyzéseket az ABC betűivel. Így ne lepődjetek meg, ha a következő napokban érkezik néhány A/Á betűs film illetve könyv kritikája/ajánlója. Nekem ez most jól is jött, mert a könyvespolcomon jónéhány olyan regény porosodik amihez nem jutok hozzá, mert mindig valami más akad a kezembe. Most ugye kicsit kötöttebb volt a keresgélés, így néhány A/Á betűs írásra tudtam leszűkíteni a dolgot. Végül pedig egy általam nagyon kedvelt író művére esett a választásom. Szerencsére! Nagyon vicces, nagyon szórakoztató, nemcsak tiniknek ajánlott!

Bevallom őszintén, hogy legalább 8-10 éve fogtam utoljára a kezembe Durrell könyvet, pedig régen (is) nagy rajongója voltam. Elég sok írását olvastam már, de ez az Állatkert a poggyászomban eddig valahogy elmaradt. Most pótoltam ezt a hiányosságot és milyen jól tettem, mert az első oldaltól az utolsóig nagyon jól szórakoztam. 

Tipikus Durrell hangvétel, a leírások is ugyanolyan élethűek, mint más kötetekben. Szinte minden állatot magunk elé tudunk képzelni, bár bevallom, hogy nekem voltak olyanok, amiket azért be kellett "gugliznom", mert még sosem hallottam róluk. Ez mondjuk nyilván az én szegénységi bizonyítványom, bár azért végeztem egy kis (nem reprezentatív) felmérést a környezetemben és mások sem igazán tudták mi is a gerinceskörmű galágó, a turákó, a mungó, a patkányőz, hogy csak néhányat soroljak fel. Persze vannak a történetben sokkal ismertebb állatfajok is, mint a boa, víziló, csimpánz stb.

De miről is szól a történet? Talán Durrell-t nem kell bemutatnom azoknak sem, akik még nem olvastak tőle egy regényt sem. Durell az egyik legismertebb zoológus, aki családjával együtt számos gyűjtőexpedíción vett részt, ahol különböző állatkertek számára próbáltak minél különlegesebb, vagy minél nagyobb veszélyben lévő állatfajok példányait befogni. Az Állatkert a poggyászomban egy kameruni expedíció történetét meséli el.

Első, kameruniállatgyűjtő expedícióját 1947-ben, saját költségén szervezte meg és ő maga vezette, John Yealland ornitológus segítségével. A magával hozott állatokat a londoni, chesteri, paigntoni, bristoli és manchesteriállatkertek vették meg. Ezt követték az 1948-ban és 1949-ben, Brit Guyana-i gyűjtőutak és a későbbiekben szervezett expedíciók Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba. Egyik első útján ismerkedett meg a bafuti Fonnal, akivel jó barátságot kötött.

Durrell állatgyűjtési és állattartási elképzelései forradalmian új nézeteket tükröztek. Csakis a legjobb minőségű, elérhető ellátást volt hajlandó állatainak biztosítani, soha nem csak a ritka állatfajokat kereste, amelyekért sok pénzt fizettek a gyűjtők, hanem mindegyiket egyformán kívánta védelmezni és bemutatni. A brit állatkertek ezért elhatárolódtak tevékenységétől, és hamarosan legtöbbjükben már nem kínáltak számára munkát.

1951-ben feleségül vette Jacqueline Sonia Wolfendent, és Gerald nővérének, Margónak Bournemouth-i házába költöztek. Jacquie ezután Gerald állandó társává szegődött a további állatgyűjtő utakon, valamint aktívan segédkezett a jersey-i állatkert létrehozásában, majd üzemeltetésében. Hogy anyagi helyzetét fellendítse, bátyja és Jacquie tanácsára Gerald humoros, életrajzi ihletésű könyveket kezdett írni, sikerrel.

A Családom és egyéb állatfajták megjelenése, 1956-ban hatalmas sikert hozott Geraldnak. 1957-ben harmadszor, utoljára ismét Kamerunba utazott, és ezúttal már saját, leendő állatkertje számára gyűjtött állatokat. Visszatérése után ismét Margóhoz költözött, s annak kis, hátsó kertjében tartotta népes állatseregletét, amíg helyet keresett a számukra. Legnagyobb csalódására mind Bournemouth, mind Poole önkormányzata elutasította ajánlatát, hogy állatkertet hozzon létre városukban. 1958-ban azonban rátalált a Jersey Állatparkra, amely ideálisnak bizonyult álmai megvalósítására. Még ugyanebben az évben újabb, s immár sikeres állatgyűjtő expedíciót szervezett Dél-Amerikába, elsősorban a veszélyeztetett fajok megmentését célozva. Az állatkertet 1959 húsvétján nyitották meg. (Wikipedia)

Erről az 1957-es, utolsó kameruni gyűjtőútról és az ideális állatkert felkereséséről szól az Állatkert a poggyászomban. Szerepel benne a fent említett bafuti Fon, Durrell első felesége, Jacquie és a nővére, Margo is, akik életének nagy részében sokat segített Durell munkásságában.

Igazából tényleg csak ajánlani tudom a regényt minden állatbarátnak, de akár iskolásoknak is nyári olvasmányként, vagy felnőtt fejjel, ha egy kis kikapcsolódásra vágysz.