Jodi Picoult - Egyszerű igazság
2015. január 30. írta: redbandita

Jodi Picoult - Egyszerű igazság

Több könyvét is olvastam már az írónőnek, ezekről itt is beszámoltam már Nektek. Így került idei várólistárma (ismét) egy regénye, ami ezúttal nem betegségről szól. A történet főszereplője egy amis közösség, azon belül is egy fiatal lány, akit újszülött csecsemője meggyilkolásával vádolnák. Ez a kötet abban is eltér az általam eddig olvasottaktól, hogy ezúttal az írónő nem több szemszögből mesél. Az egész sztorit egy ügyvédnő, Ellie nézőpontjából ismerjük, akinek az a feladata, hogy megóvja a lányt a börtöntől. Izgalmas könyv, a megszokott Picoult stílusban, nekem nagyon tetszett, ezért is vettem bele ABC projektünkbe.

covers_242288.jpg

Jodi Picoult szereti egy egy betegségbe beleásni magát, így olvastam már tőle a csonttörékenységről, szívbetegségről, alkoholizmusról, leukémiáról, vagy éppen az autizmusról. Ezekben az is közös még, hogy mindegyikben fontos szereplők az édesanyák, és mindegyik során lezajlik valamilyen per. Ez utóbbi most is dominál a regényben, és a gyerekáldás, anyaság problematikáját is érinti.

De mindezek mellett vagy mindezeken felül bepillantást ad egy nagyon zárt, eléggé ismeretlen világba, az amis közösségbe. Mi is az amish?

Az amisok egy körülbelül 200 000 fős konzervatív keresztény közösség tagjai. Az Amerikai Egyesült Államokban élnek, a legtöbben Pennsylvania, Ohio és Indiana államban. Kanadában 1500 amis él (szórványban világszerte élnek). Életmódjukat meghatározza, hogy többnyire nem használják a modern eszközöket, mint például elektromos árammal működő szerkezeteket vagy az autót. Többségük alapvetően angolul beszél, de a német nyelv pennsylvaniai dialektusát és a hollandot beszélik anyanyelvként.

A fiatalok 18 éves korukban szabadon mehetnek a világi élettel megismerkedni, kipróbálni. Ekkor vehetnek autót és élhetnek a külső világ szokásai szerint. Pár év elteltével aztán eldönthetik, hogy visszatérnek-e az amis közösségbe, vagy folytatják saját életüket. Legtöbbjük a visszatérést választja. Egyes közösségek minden kapcsolatot megszakítanak azokkal, akik a világi élet folytatását választják.

Az amisok törekvése, hogy a külvilágtól elkülönülve, saját maguk oldják meg gondjaikat – ahhoz vezetett, hogy a hivatalos közegek a lehető legkevesebb kapcsolatot tartanak fenn vezetőikkel is.

Az amis öltözet egyszerűségével és régimódiságával tűnik ki. Színei a fekete, a fehér, a türkizkék, bordó, világoskék, és egyéb szolid visszafogott színárnyalatok. Például a sárga nem tartozik a viselhető színek közé.A nők mindig, még kemény télen is szoknyát viselnek, a szoknya alatt néha ugyan lehet hosszú nadrágot is látni. A férfiak öltözetéhez a szalmakalap is hozzátartozik, de ez a nyári viselet, télen a fekete kalap az általános, és a ruhák melegebbek, jobban béleltek. A lányok viseletéhez tartozik a kendő és a kötény. A férfiak hosszú sötét színű nadrágot, nadrágtartót és zakót viselnek. A ruhákon gombokat csak a férfiak viselhetnek, a nők nem, az ő ruháikon kapcsokat használnak. (wikipedia)

Mivel Picoult regénye rendszerint teljesen életszerűek, az írónő ezúttal sem hazudtolja meg magát. A történet Pennsylvaniaban játszódik, ahol egy amis tejgazdaságban halott csecsemőt találnak. Teljesen szokatlan módon, és a tulajnak nem tetszően, de a rendőrség kénytelen kiszállni a helyszínre. A gazda felesége meddő, így őt rögtön kizárják, rajta kívül csak egy fiatal lány, Katie él a farmon, aki tagadja, hogy terhes lett volna. De a teste mást mutat, orvosi bizonyítékok mutatják, hogy a terhességet és a koraszülést.

A kérdés innentől az, hogy a csecsemő élve született-e, hogy Katie ura volt e a tetteinek, hogy egyáltalán beszámítható-e pszichésen és leginkább, hogy elítélhető-e tettéért. Mindezekre a család egy nagyon távoli rokona, Ellie, a nagyvárosi ügyvédnő keresi a választ.

Szinte Katie gyámjává válik, oda is kell költöznie a lány házába, ami nem kevés gondot, problémát, majd később munkát, nevetést, mérget, haragot és könnyet eredményez. Ellie mindennapjain keresztül bepillanthatunk az amisok zárt közösségébe, hogyan élnek, mivel töltik az időt, mit szabad és mit nem... Fő törvényük, hogy senki ne akarjon egyedi lenni, senki ne lógjon ki a tömegből, senki ne kérkedjen. Emiatt van a fent is említett egyszerű öltözet, az áram a modern dolgok és a technikai dolgok elutasítása, a tanulatlanság, a Biblia szinte szó szerinti betartása stb. Ha valaki megszegi a közösség törvényeit, azt száműzik.

"Egyformák vagyunk. Egyformán imádkozunk. Egyformán élünk – mondta. – De mindez nem jelenti azt, hogy egyformán is gondolkodunk."

Nem egyszerű megfelelni ilyen szigorú szabályoknak, így előfordulhat, hogy egy tinilány elcsábul a világi dolgok felé. De vajon a mindig csendes, visszafogott, tisztelettudó Katievel is ez történt? Teherbe esett párjától (a járást egyébként megengedi a Törvény), akivel nem élnek házasságban? Annyira félt szigorú apjától, a száműzetéstől, hogy eltitkolta terhességét? Vagy maga sem tudott róla? Annyira félt, hogy inkább megölte  a tehetetlen újszülöttet? Vagy az életét vesztett az otthonszülés miatt?

Ki fog derülni, ha végig olvassátok ezt az izgalmas kis regényt!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr117124971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása