Az Athenaeum Kiadó újdonságai
2018. június 08. írta: redbandita

Az Athenaeum Kiadó újdonságai

A 89. Ünnepi Könyvhéten számos program és rengeteg új megjelenéssel várja a kiadó a standjukhoz érkezőket. Ti mit vártok legjobban?

unnamed_34.jpg

Andrew Mayne A naturalista

Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak, és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.
Összehasonlító biológusként jártasabb a mikrobák és a digitális kódok világában, mint a vérontás sötét művészetében. De ennek a montanai kiruccanásnak a végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo.
Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon. De vajon le tudja-e leplezni a gyilkost, el tudja-e kapni a ragadozót, mielőtt maga is prédává válna?

unnamed_1_10.jpg

Majgull Axelsson Nem vagyok Miriam

Majgull Axelsson, az egyik legnagyobb hatású svéd írónő megrázó regénye az identitásról, a kirekesztettségről és sötét titkokról mesél. A történet a háborús Európában és a mai Svédországban játszódik. Miriam cigány lány, aki zsidó névvel, zsidó identitással kerül a koncentrációs táborból Svédországba, egész életében eltitkolja valódi származását, hiszen fél, hogy elüldöznék az országból.  Minden éjjel kísérti a múlt, nem tud szabadulni az emlékeitől. Ám a nyolcvanötödik születésnapján végre fény derül a gyötrő titokra, amelyet egy életen át őrzött.
Majd hetven év múltán Miriam a láger kapujában áll... Képek villannak föl előtte: a rabok szürke arca, a kenyérlopás, botozás a börtönblokkban, snájdig SS-tisztek, akasztások, Mengele mosolya és a krematórium örökké füstölgő kéménye.
Béke van. Miriam mégsem boldog. Végre eljött a szabadság pillanata. Szabad vagyok... És ezt hogyan éljem túl?

unnamed_2_9.jpg

Kimberley Freeman Örökzöld-zuhatag

Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki.
Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…

unnamed_3_5.jpg

Susanna Ernst A lelked bennem A Madison Spring-i rejtély

„Ne félj, Matty! Veled maradok, megígérem!”  A kegyetlen gyilkosság áldozatává vált Amy utolsó gondolata ez volt.
Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik – gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik –, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében.

unnamed_4_5.jpg

Sir Edmund Hillary Pillantás a csúcsról

A Mount Everest meghódítása óta Edmund Hillary neve világszerte fogalom mindazok számára, akik kedvelik a rendkívüli kihívásokat jelentő kalandokat. Ebben a meghökkentően őszinte, fanyar humorral fűszerezett, páratlanul izgalmas könyvben Hillary felidézi élete legmeghatározóbb élményeit. A felfedezések történetében mérföldkővé vált 1953-as Himalája-expedíciót követően könyve lapjain útitársául szegődhetünk a föld legegzotikusabb tájain a Déli-sarktól a Gangeszig. 
Pillantás a csúcsról egy szerény sorból származó új-zélandi méhész hihetetlen, mégis igaz története, melyből megtudhatjuk, hogyan lett egy álmodozó kamaszból a hegymászás hőse, a királynő lovagja, majd neves közéleti személyiség. Hillary ma is, több mint hatvan évvel az után, hogy Tendzing Norgajjal együtt elsőként lépett az Everest égbenyúló csúcsára, példakép mindazok szemében, akik szeretik a hegymászást, a veszélyes kalandokat, a világszerte hódító extrém sportok embert próbáló kihívásait. Memoárja egy különleges fordulatokban gazdag élet krónikája.

unnamed_5_4.jpg

Benyák Zoltán Az utolsó emberig

Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért. Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük.
Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.

unnamed_7_2.jpg

Bíró Szabolcs Anjouk – V. rész: Ötvenezer lándzsa

1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógiamásodik kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.

unnamed_8_1.jpg

Cecelia Ahern Lantmadár

Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.
Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.
Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó csendről.

unnamed_9_1.jpg

Rhiannon Navin Egyetlen gyermek

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

unnamed_10_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr9014074737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.