Csütörtöktől országosan 39 moziban látható a Testről és lélekről
2018. január 29. írta: redbandita

Csütörtöktől országosan 39 moziban látható a Testről és lélekről

A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről iránt rendületlenül nagy az érdeklődés. Enyedi Ildikó filmjét mostanra már több mint 105.000 néző látta, a héten pedig több moziban is teltházzal vetítették. A felfokozott érdeklődésre való tekintettel február 1-től – közel egy évvel az eredeti bemutató után! – számos mozi újra műsorára tűzi Enyedi alkotását.

testrol_es_lelekrol_stils_0002494.jpg

A film tavaly a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan az Arany Medvével, a fesztivál legfontosabb díjával távozott, és azóta is járja a világ filmfesztiváljait, ahol sorra kapja az elismeréseket. A Filmalap támogatásával készült film operatőre tavaly ősszel a Camerimage nemzetközi filmoperatőr fesztivál fődíját vehette át, a Testről és lélekről női főszereplője, Borbély Alexandra pedig elnyerte az Európai Filmdíjat. A filmet eddig 92 országba vették meg a filmforgalmazók.


Enyedi alkotásának Oscar-jelölése újabb mérföldkő. A díjátadón chilei (A Fantastic Woman), libanoni (The Insult), orosz (Szeretet nélkül) és svéd (A négyzet) alkotással versenyez a film, a díjátadóra magyar idő szerint március 5-én hajnalban kerül sor.

Ezekben a mozikban lesz látható újra a film:

Budapest:
Budapest Boulvard Cinema (Art+ mozi)
Cinema City Allee
Cinema City Aréna
Cinema City Campona
Cinema City Duna Plaza
Cinema City Westend
Cirko-Gejzír
Csepel mozi
KinoCafe mozi
MiMozink Lurdy Ház
Művész mozi
Puskin mozi
Sugár mozi
Tabán mozi
Uránia Nemzeti Filmszínház

Országos:
Cegléd - Uránia mozi
Debrecen Cinema City Debrecen
Dunaföldvár - Városi Művelődési Központ
Dunaújváros - Dózsa Mozicentrum
Gödöllő - Gödöllői Városi Filmszínház
Győr - Cinema City Győr
Kaposvár - Cinema City Kaposvár
Kiskunfélegyháza - Petőfi mozi
Miskolc - Cinema City Miskolc
Nyergesújfalu - 10s mozi
Nyíregyháza - Cinema City Nyíregyháza
Pécs - Apolló mozi
Pécs - Cinema City Pécs
Sárospatak - Pataki mozi
Sopron - Cinema City Sopron
Sopron - Elit mozi
Szeged - Cinema City Szeged
Szentendre - P'art mozi
Székesfehérvár - Cinema City Alba
Szolnok - Cinema City Szolnok
Szolnok - Tiszapart mozi
Szombathely - Cinema City Savaria
Veszprém - Cinema City Balaton
Zalaegerszeg - Cinema City Zala

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr3113620672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.