Már hetvenezren látták a Testről lélekről című magyar filmet
2017. július 07. írta: redbandita

Már hetvenezren látták a Testről lélekről című magyar filmet

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről március eleje óta látható a magyar mozik műsorán, és továbbra is nagy népszerűségnek örvend: immár több mint 70.000 néző váltott rá jegyet. A film először a 67. Berlinalén mutatkozott be a közönség előtt, ahonnan a fesztivál legfontosabb díjával, az Arany Medvével távozott. Azóta folyamatosan járja a világ filmfesztiváljait. Nemrégiben a Sidney-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját érdemelte ki, a napokban a lengyelországi Łagówban Ezüst Szőlő-díjat nyert, Enyedi Ildikót pedig június végén az Amerikai Filmakadémia is beválogatta a tagjai közé. A filmet a közönség Budapesten jelenleg a Kino Café moziban, a Puskin moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Tabán moziban nézheti meg, és több vidéki mozi műsorában is szerepel a Testről és lélekről.

dns_6729_endre_maria.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6112667695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.