A stáb megsínylette az Everest forgatását
2015. augusztus 27. írta: redbandita

A stáb megsínylette az Everest forgatását

Megtörtént eseményeken alapul az Everest című film: 1996-ban két vakmerő csapat is arra vállalkozott, hogy meghódítja a világ legmagasabb hegycsúcsát, ám nem volt szerencséjük. Az évezred hóvihara csapott le rájuk, nyolc ember halálát okozva. A film igazi sztárparádét vonultat fel, akik megemlegetik, hogy elvállalták szerepeiket. Baltasar Kormákur izlandi rendező (Csempészek) ugyan nem vitte el a stábot az eredeti helyszínre, azaz a Himalája tetejére, de azt a feladatot adta a színészeknek, hogy szimulátor segítségével próbálják ki, milyen állapotba kerül, aki hatezer méter fölé mászik. Jake Gyllenhaal és Josh Brolin maradandó élményeket szerzett.

aa44_d022_00528r.jpg@UIP Duna Film

 

"Túl sokáig maradtunk a szimulátorban, mert nagyon élveztük, ami történik velünk, miközben azért tudtuk, hogy nem eshet semmi bajunk - idézi fel a forgatás előtti felkészülést Gyllenhaal. - Három nappal később azonban olyan súlyos depresszióba estünk, hogy azt sem tudtuk, hova kapjunk."

Gyllenhaal ezt leszámítva nem bánja, hogy kipróbálta a szimulátort, mert meg tudta tapasztalni, mit éreznek a hegymászók, amikor az oxigénhiányos környezetben már nem működik rendesen az agyuk, és minden mozdulat kínkeserves erőfesztést követel.

Gyllenhaal és Brolin mellett olyan sztárok szerepelnek a filmben, mint Keira Knightley, Robin Wright, Jason Clarke, Sam Worthington és Emily Watson.

Az Everest a szeptember 2-án startoló velencei fesztivál reprezentatív nyitófilmje lesz, a hazai bemutatóra szeptember 17-ig kell várni.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr227740894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.