Szeka-túra - The Guilt Trip [2012]
2015. január 08. írta: redbandita

Szeka-túra - The Guilt Trip [2012]

Szerepelt a 2013-ban megnézendő filmjeim listáján, csak aztán mégsem került a hazai mozikba. Most viszont az ünnepek alatt/között belefutottam és megnéztem. Nem volt rossz, de jó sem. Mindkét főszereplőtől egy picit több poént vártam volna. Pedig az alapötlet nem is lenne rossz, csak a kivitelezés... Egyszer megnézhető, ha éppen nincs jobb dolgotok, de ajánlani nem merném senkinek sem.

the_guilt_trip_poszter.jpg

Azért is néztem meg, mert éppen nemrég láttam Seth Rogen egyik tavalyi filmjét, a Rossz szomszédságot és abban egy nagyon vicces karaktert hozott. Most ez sajnos nem volt igaz, a Rogen által életre keltett Andy Brewster inkább idegesítő a sok nyavalygásával, és fafejűségével, mintsem mókás. Streisand nem rossz a nyomulós, mindent jobban tudó anyuka szerepében, de a vége felé már inkább uncsi, mint vicces. Mindkét színészt láttam már sokkal jobbat alakítani.

Lehetséges, hogy ez a rendező, vagy a forgatókönyvíró hibája, nem tudom... De annyira nem is érdekel, nekem, mint közönségnek az a fontos, hogy jól szórakozzak, de ez nem történt meg ebben a másfél órában. Van egy két vicces jelenet, az tény, de elenyésző és eléggé felejthető is. Sajnos...

szekatura03-r.jpg

A rendező Anne Fletcher, akinek a nevéhez ennél sokkal jobb filmek fűződnek, így inkább azokra emlékezzünk, ilyen például a Step up, vagy a Nász-ajánlat. Mondjuk bakizott már korábban is Katherine Heigl-el a 27 idegen igenben.

A forgatókönyvíró, Dan Fogelman volt, akinek számos Disney alkotást köszönhetünk, pl. Az Aranyhaj és a nagy gubancot, a Volt-ot vagy a Pixar-os Verdákat. Vígjáték is fűződik a nevéhez, az Őrült, dilis szerelem.

Na de térjünk vissza a másfél órás túránkhoz. Andy Brewster azaz Seth Rogen olyan feltaláló féleség és éppen egy saját gyártmányú, abszolút biztonságos, környezetkímélő tisztítószerrel házal. Körútra indul az Államokban, hogy minél több forgalmazót találjon a szernek. Ám elkövet egy baklövést(?) és magával hívja édesanyját is. A terve az, hogy sok éve özvegy édesanyjának udvarlót találjon, méghozzá annak egy régi szerelmét, aki pont a célállomáson lakik. 

mmc-00047r.jpg

A terv nem lenne rossz, ha anyuka nem olyan lenne, amilyen... Mindig mindent jobban tud, mindenhez van valami megjegyzése, kicsi fiúként kezeli felnőtt fiát stb. Ezek persze nem rossz dolgok, kivéve, ha össze vagyunk zárva az illetővel egy igen kicsi helyre, nevezetesen egy autóba, vagy szállodai szobákba.

szekatura02-r.jpg

Az eladások sem mennek fényesen, Andy nem igazán tudja rábeszélni a cégeket termékére. Túlságosan tudományosan magyaráz, szinte mindenhonnan elküldik. Már már beletörődik a teljes kudarcba, ám akkor...

barbra-streisand-1.jpg

Nem igazán tudom kinek merjem ajánlani a filmet, még a két színész lelkes rajongóinak sem biztos, hogy tetszene. 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1007052873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

calvin&hobbes 2015.01.09. 11:10:31

Ahh! Hirtelen raneztem a kepre (a harmadik van a "cimlapon") es azt hittem hogy Colin Firth es
Barbra Steisand! Gondoltam eleg erdekes kombinacio meg valami jo is kisulhet belole... hmmm hat nem. :D

pobeda 2015.01.09. 14:43:45

Aki kedveli őket az nézze meg, nem kell sokat várni tőle, de aranyos.

2015.01.09. 15:05:13

ponmost volt "tv-ben"...
semmilyen uncsi film