Leginkább könnyed nyári olvasmánynak mondanám, de nem lenne teljesen igaz. Ugyanis mondanivaló van bőven, érzések kavarognak oldalról oldalra, erős karakterek vannak jelen, no meg mindent(?) elsöprő szerelem. Néhány rész elképesztően szomorú, néhol az igazságtalanságtól már a körmünket rágjuk, akár néhány könnycsepp elmorzsolása is belefér. Abban az értelemben mondható nyári olvasmánynak, hogy a helyszín (80 százalékban) Horvátország, és az írónő pontosan lefesti azokat a helyeket, ahol nagy többségünk valószínűleg már járt is. Nagyon jó könyv, minden hölgynek merem ajánlani, kortól függetlenül!

Két főszereplőnk Dora és Luka szó szerint is egymásnak teremtettek, hiszen ugyanannál a bábánál születtek, három év különbséggel. Mégis csak az óvodában találkoznak először, és innentől kezdve elválaszthatatlanok. Szó szerint olyan szükségük van egymásra, mint másnak a levegővételre. Ám egy váratlan fordulattal elkerülnek egymás mellől, ugyanis Dora édesapja Franciaországban, Párizsban kap munkát, ráadásul a szülők úgy vélik a kislány taníttatása szempontjából is ez a legjobb. Bár mindketten gyerekek még, így is örök törést okoz mindkettőjük számára, bár tény, hogy teljesen máshogy kezelik a dolgot.

Dora teljesen elnyomja magában gyerekkori emlékeit, szó szerint kitörli agyából Luka-t és mindent, ami hozzá kötődött valaha. Luka azonban minden szálat megmozgat, hogy újra találkozhassanak, még akkor is, ha ennek kb. semmi esélye sincsen.

"És minden, ami történik, olyan természetesen és magától értetődően történik, még akkor is, ha az első pillanatban véletlenül összekoccan a foguk, és egymáshoz ér az orruk, a helyét keresve."

Végül egy véletlen folytán botlanak egymásba, ekkor már mindketten felnőttek. Mindkettőjüknek van kapcsolata, de úgy vélik, hogy a szerelem miatt hajlandóak új életet kezdeni. Mindennél boldogabb három hónap után megint beüt a krach... Luka csak hazalátogatni indul, de sosem keresi többé a lányt. Hogy miért? Na azt nem árulhatom el, de nyomós indoka van rá.

"Ha elveszítjük egymást szem elől, te csak maradj ott, ahol vagy, én majd megtalállak, mert ha mindketten egymást keresve ide-oda bolyongunk, akkor elkerüljük egymást, és soha nem találkozunk."

Azon ne lepődjünk meg, hogy a regény a harmadik fejezettel kezdődik, ez nem nyomtatási hiba, majd kiderül, hogy miért így van számozva. Ami nekem annyira nem tetszett az a rengeteg tőmondat. Nagyon sok idő mire az ember megszokja a sokszor egyszavas mondatokat, néhol zavaró is volt számomra. Mindkét karakternek vannak idegesítő tulajdonságai, cselekedetei, de talán pont ettől éreztem magamhoz közel őket.

"Szeretlek csak téged mindig téged egész életemben te vagy a levegőm a szívverésem a végtelen vagy benne te vagy a szemem elé táruló tenger (...) te vagy a nappalom és az éjszakám és az aszfalt a talpam alatt és a sál a nyakam körül és a bőr a testemen és a csont a bőröm alatt és a hajóm és a reggelim és a borom és a barátaim és a reggeli kávém és a képeim és a képeim és a nő a szívemben és a nő a nő a nő..."