Kelley Armstrong: The Reckoning – A leszámolás (Sötét erő trilógia 3.)
2014. szeptember 17. írta: redbandita

Kelley Armstrong: The Reckoning – A leszámolás (Sötét erő trilógia 3.)

Sokszor megfogadtam már, hogy ezentúl mindig (legalább) hatszor meggondolom, hogy milyen új sorozatokba fogok bele. Valószínű, hogy még egyszer nem futnék neki a Sötét erő trilógiának sem, még akkor sem, ha az első kötet nagyon jó volt, mert onnantól a színvonal egyre csak csökkent. A másodiknál már jókora visszaesés volt, mégis egyértelmű volt számomra, hogy neki kell futnom a befejezésnek is, így került idei várólistámra ez az utolsó darab.

covers_193675.jpg

Már a második kötetről szóló írásomban is említettem, hogy nehezen, döcögősen folytatódik a cselekmény, hát ez most is így van/volt. Izgalomban meg sem közelíti az első könyvet, ami azért elég nagy hibája az írónak. Persze, ha már túl vagytok az első két művön, akkor "illik" befejezni a sztorit, én is ezért vettem kezembe. De ha összességében kellene néznem a Sötét erő trilógiát akkor semmiképp sem tudnám a kedvenceim közé sorolni.

Nagy kár érte, mert a sztori maga jó volna, de a szereplők valahogy nagyon laposak és nem is tudta őket az író kibontakoztatni. Persze az is lehet, hogy nem is volt több bennük, azt nem tudom... A főszereplő tinilány, Chloé még az első részben nem is volt elviselhetetlenül idegesítő, mint sok hasonló regény lányzója. De a történet végére már kb. egy kanál vízben is simán megfojtaná bárki. 

Az előző részben nem sok érdekesség történet, így ehhez a könyvhöz már nem is volt sok reményem. Itt Chloé már jobban ráér, talán ez a gond, és kezd átmenni egy kicsit Bella Swanba, és a legnagyobb gondja, hogy melyik pasit válassza: Simont a varázslótanoncot, vagy Dereket a vérfarkast. A fiúk persze mindketten fülig szerelmesek belé, a fél karjukat is simán odaadnák érte, amiből ugye alig vesz észre valamit, de érdeklődése egyre inkább csak egyikükre koncentrálódik.

A fiataloknak továbbra is menekülniük kell, hiszen a Lyle ház munkatársai még nem mondtak le róluk, vagy arról, hogy kiiktassák őket, de immár nem kell egyedül szembeszállniuk a gonoszokkal. 

Nekem továbbra is a kicsit pesszimista, kicsit gúnyos, kicsit nagyképű, kicsit undok, de legalább egyéni Tori, a boszorkány. De a többiek hááááát egyre kevésbé izgalmasak, még szerencse is, hogy ez a befejező rész. Ennél több ugyanis semmiképp nincsen bennük, még Derekben is csalódnom kellett a végén... A kemény, rideg leendő vérfarkas, ugyanis mostanra teljesen ellágyult, mondhatjuk, hogy Edward Cullen vált belőle... Kár érte...

– Szóval – kezdte Simon –, ezek szerint megint jól kijöttök Derekkel! Mi történt? Bevetette a híres nézését? 
– Nézést? 
– Tudod te! Amikor úgy néz rád, mint egy megkorbácsolt kutyakölyök, és elszégyelled, magad amiért megütötted! 
– Aha, vagy úgy! Ezek szerint nálad is működik? 
Felhorkant. – Még apán is! Az ember beadja a derekát, nyugtatgatja, és a következő pillanatban már megint a papucsodat rágja! 

Egyébként az is lehet, hogy én öregedtem már ki ezekből a regényekből, nem tudom, de összességében sokkal nagyon reményt fűztem ehhez a sorozathoz, mint amit végül kaptam.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr66705147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.