Herkules legendája - The Legend Of Hercules [2014]
2014. szeptember 02. írta: redbandita

Herkules legendája - The Legend Of Hercules [2014]

Ahogyan néhány éve Hófehérke került a Hollywood-i filmkészítők nagyítója alá, úgy idén Zeusz fia, Hercules zsebelte be ezt az elismerő posztot. Az idén három moziban is főszereplő volt a félig emberi félig isteni tulajdonságokkal rendelkező alak. A Herkules legendája (amiről most szó lesz) még január végén került a hazai mozikba, és az Alkonyat filmek sztárja, Kellan Lutz a hőse. De 2014 májusában Dwayne "The Rock" Johnsont is láthattuk már a szerepben, az előző hónapban pedig jött egy kis költségvetésű film, a Herkules: Feltámadás.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

LOH_B1_Online.jpgPro Video Film & Distribution

A finn származású rendezőt, Renny Harlint eddig inkább forgatókönyvíróként ismerhettük. Azt nem mondom, hogy ez az első rendezése lévén, hogy a Die Hard második részét, a Cliffhanger - Függő játszmát, a Háborgó mélységet, a Felpörgetvét, a Testvériséget vagy az Egy gyilkos agyát is neki köszönhetjük. 

" Azzal, hogy ezt a filmet megcsinálhattam, valóra vált egy álmom. Gyerekkoromban ugyanis rajongtam a régi kosztümös hollywoodi mozikért, imádtam a Ben Hurt, a Spartacust valamint az összes hozzájuk hasonló produkciót. Számomra ezek az alkotások jelentették a jó mozit: tehát egy epikus történetet love storyval, kalanddal, és rengeteg akcióval. A forgatókönyv elkészítésében is rlészt vettem, amit azért élveztem igazán, mert szabadjára engedhettem a fantáziámat."- mesélte a rendező egy interjúban.

Ahhoz képest, hogy jó ideje nem ült már nagyobb  horderejű mozi rendezői székébe, egy egészen jól sikerült alkotást hozott össze, bár a filmtörténelemben valószínűleg nem marad majd fenn az idők végezetéig. Egyszer érdemes megnézni, ha valaki szereti a kosztümös, kicsit szerelmes, kicsit véres, elég látványos filmeket. No meg persze, ha rajongója Kellan Lutz-nak, az Alkonyat filmek Emmett Cullen-jének.

04.jpgPro Video Film & Distribution

De miről is szól a film? Herkules (Kellan Lutz) beleszeret Kréta hercegnőjébe, Hébébe (Gaia Weiss - a Vikingek sorozat sztárja), csakhogy nem lehetnek egymási, hiszen a fiú apja(?), a király (Scott Adkins - A Bourne ultimátum, The Expendables 2., Vitathatatlan 3., Zero Dark Thirty) másik fiának (Liam Garrigan - A katedrális, A válaszcsapás - 24 egy új kezdet) szánja a lányt. Részben ezért, részben Herkules fogantatásának különös körülményei miatt a király elküldi őt Egyiptomba, egy kisebb katonai sereggel. Csakhogy kiderül, hogy ez egy csapda és ez akár a fiú életébe is kerülhet. Vagy kerülhetne, ha egy nem egy hollywoodi produkcióról beszélnénk.

Pro Video Film & Distribution

Természetesen (szerintem nem árulok el nagy titkot) Herkules túléli a támadást, de állítólagos halálhíre gyorsan elterjed és ez egy szerettének elvesztésébe kerül. Herkulest gladiátorként látjuk viszont, az arénában harcol az életéért sok társával együtt. Itt nem számít az előkelő származása, sőt ezt titokban is kell tartani, ha életben akar maradni.

01_1.jpgPro Video Film & Distribution

Herkules bosszúra szomjazik, mindent elkövet, hogy hazajusson. Megtudja származásának valódi történetét, de sajnos elkésik, és édesanyját (Roxanne McKee - Trónok harca) már nem tudja megmenteni.

03.jpgPro Video Film & Distribution

"Egy olyan fiatalember utazásának lehetünk szemtanúi, aki kezdetben önző és saját érdekeit tartja szem előtt. Vissza akarja kapni a szerelmét, de időközben sokat változik, vezetővé válik, aki arra születette, hogy megvédje a királyságot és igazságot szolgáltasson. Nekem Herkules olyan, mint egy szuperhős és szerintem rajtam kívül sokna tartják őt annak. Azt gondolom, hogy Herkules volt az első, akire illett ez a titulus. Bizonyos szinten a marveles képregényhősök őse. Amerika Kapitányhoz, és Thorhoz hasonlóan emberi tulajdonságokkal bír, aki miután szert tesz a hatalmára, beteljesíti a végzetét."- árulta el figurájáról Kellan Lutz.

A rendező, Harlin elárulta, hogy nagyon nagy hangsúlyt fektettek a látványvilágba. Voltak jelenetek, amelyekben több ezer katona szerepelt, lovasokkal, fegyverekkel. Ilyet a korábbi Herkules filmekben nem láthattunk. Voltak olyan harcos jelentek, amit mindössze egyszer vettek fel, és nem is vágták meg. A rendező azonban nem akart teljes mértékben a CGI-re támaszkodni, szerencsére. Állítása szerint az túlzottan irreális lett volna, de bevallotta, hogy elég hasznos eszköz volt az ókori világ megteremtésében nagyon is hasznos eszköznek bizonyult. 

"A CGI által adhattunk valami olyat, ami húsz évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna." - mondta Renny Harlin, rendező.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr446661037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.