Fejős Éva - Bangkok, tranzit
2014. augusztus 14. írta: redbandita

Fejős Éva - Bangkok, tranzit

Arra is jó ez az ABC projekt, hogy olyan filmek, könyvek vagy éppen írók megismerésére vegyem rá magam, akikkel mondjuk már évek óta szemezek. Fejős Éva is ilyen, hiszen Nők Lapjában megjelenő írásait nagyon szeretem és számos női ismerősömtől hallottam már, hogy regényeibe is érdemes belekóstolni. A Bangkok, tranzittal kezdtem a sort, de biztos, hogy nem ezzel fogom befejezni. Már szemezek a C betűs Cuba Librével, vagy a Csajokkal is.Aki eddig nem tette szerintem lapozzon bele az egyik legnépszerűbb kortárs női író valamelyik regényébe, szinte biztosra veszem, hogy nem fog csalódni!

TN6_B338371.JPG

Az biztos egyébként, hogy fel kell nőni a feladathoz... Úgy értem valószínűleg tinilányként annyira nem fogott volna meg a könyv, de így 25 felett (picivel) teljesen élvezhető volt. Egyszerre több szereplő életét megismerjük, valakinek a múltját is, a problémáit, régi illetve mostani gondjait. Mindenkivel bangkoki útja során találkozunk, de minden szereplő találkozik egymással ebben a hatalmas városban. Persze eléggé kitalálható, hogy egyesek egymásba fognak futni, de hogy milyen módon és ez majd milyen következményekkel jár abban bizony okoz néhány meglepetést az író.

Egy olyan szereplő van (Teri), akivel először gyerekként találkozunk, majd szép fokozatosan szemünk előtt válik felnőtté. Nagyon kíváncsi voltam az ő sorsára, mert fiatal kora ellenére elég sok tragikus dolog történik vele. Nem ő az egyetlen szereplő, akinek az életében vannak/voltak tragédiák: valaki az igazi szüleit keresi, valaki gyermeke elvesztését próbálja megemészteni, valaki élete szerelmét veszítette el, és olyan is, akinek már csak hetei vannak hátra...

Ami nekem egy picit (de tényleg nem sokat lehúzott) a könyv értékeléséből az, hogy minden szál happy enddel végződik, még a teljesen zűrös, lehetetlen dolgok is (szinte) zökkenő nélkül elrendeződnek, és az egész picit tündérmesévé válik. De ez még belefért. Ami pedig az olvasást nehezítette meg egy picit, hogy a karakterek váltogatása nagyon gyors, és még egy pici kis jellel vagy valamivel sincs elválasztva egymástól.

Az abszolút pozitívum nálam az volt, hogy jó ideig találgattam melyik szereplők fognak összefutni Bangkokban, és hogyan, no meg annak milyen következményei lesznek. A város leírása pedig fantasztikus, nem jártam még sosem ott, mégis szinte a helyszínen éreztem magam. Annyira jól leírja, hogy szinte érezzük a tenger illatát, a párás levegőt, a szellő érintését az arcunkon. Elképesztő!

Összefoglalva biztos, hogy nem ez volt az utolsó regénye az írónőnek, amit a kezembe fogtam! Csak ajánlani tudom, mondjuk olyan 25-50 éves kor között akár kötelezővé is tehetnénk :) Néhol könnyed, néhol vicces, néhol elgondolkodtató, néhol szomorú, de végig nagyon szórakoztató!

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr726606003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása