A nő (Her) - 2013
2014. július 04. írta: .loretta

A nő (Her) - 2013

Amikor nekiültem, azt hittem, valami sci-fi lesz, aztán kiderült, hogy inkább valami kusza romantiksztori akar lenni, aztán összeállt ilyen romantikus hipsterutópiává az egész, majd a végén sajnos elcsöpögött. Pedig jól indult. Öt jelölésből (legjobb film, legjobb látványtervezés, legjobb filmzene, legjobb betétdal) egy oscart (legjobb eredeti forgatókönyv) meg is kapott.

 A_No_online_vegleges.jpg

Intercom

Scifi, mert

  • egy meghatározhatatlan jövőben vagyunk
  • op.rendszerekkel barátkozunk
  • megint divat a magasderekú férfinadrág

Romantikus, mert

  • szerelmesleveleket hallhatunk
  • bonyolult kapcsolatokat láthatunk
  • op.rendszerekbe szerelmesedünk

 

Egy meghatározhatatlan jövőben vagyunk.

Imádtam a látványt. Néha azt is nehéz eldönteni a film alatt, hogy 1970-ben vagy 2070-ben járunk-e. Nyomasztó pasztell-metropolisz, szürke emberek, vintage szűrő, hi-tech berendezések és 30 éves teafőző kannák. Retro színvilág, gépek által uralt társadalom, lepukkant metro. Igazából tökéletes megoldás arra a probléma, hogy érezzük: ez bármikor történhet, talán már meg is történt, csak le kell sarkítani a dolgokat, hogy megértsük, mi zajlik körülöttünk.

A_NO_jelenetfoto (13).jpg

Intercom

Operációs rendszerekkel barátkozunk.

Mert ugye az alapfeltevés az, hogy vannak ezek az új szuperintelligens op.rendszerek, alma vagy ablakok, vagy tök mindegy, akik amellett, hogy önálló személyiséggel (mesterséges intelligenciával) vannak megáldva, folyamatosan megismernek minket, figyelnek, megértenek, segítenek. Szeretnek. Társsá válnak. És, ami a legnyomasztóbb az egészben, hogy ez senkit nem is zavar, teljesen normális, hogy egy duplarandin 3 ember + 1 gép van jelen, mert kinek a papné, kinek Siri, vagyis Samantha (Scarlett Johansson) a mesterséges intelligencia.

Megint divat a magasderekú férfinadrág.

A képi világ mellett, a stylistnak köszönhetjük a hipsterbeütést a filmben, hisz Theodore (Joaquin Phoenix) bajsza és nadrágja mellett nem lehet elmenni, hogy a zakóját már ne is említsük.

A_NO_jelenetfoto (17).jpg

Intercom

Szerelmesleveleket hallhatunk.

Az egész film ezzel a furcsa felütéssel indít, ahol főszereplőnk, Theodore, munka címszó alatt másoknak írogat nyálasabbnál nyálasabb szerelmesleveleket, amelyeket ugyan kézzel írott szerelmesleveleknek álcáznak, de valójában a számítógépeken kívül már senki nem tud kézzel írni. Igen, ott van a paradox, tudom.

Bonyolult kapcsolatokat láthatunk.

S közben, mint egy jó kis romantikaregényben, megismerhetjük az életét is, hogy válófélben van (ex: Rooney Mara), hogy barátai, hogyan próbálnak neki „csajt szerezni”, s ahogy Olivia Wilde helyett egy számítógéppel szexel. Ezt többféleképpen is megpróbálják véghezvinni, hát nézzétek meg inkább…

A_NO_jelenetfoto (24).jpg

Intercom

Oprendszerekbe szerelmesedünk.

Sikerült olyannyira elhidegülni a társadalomtól, hogy bár beismerni nem túl kényelmes, de egyre esetlenebbé, sértültebbé válunk, egyre jobban vágyunk a törődésre, és ez legitimálta, hogy ezt attól kapjuk meg, akitől csak akarjuk, tudjuk. Az oprendszerekkel való randizás, a mesterséges intelligencia teljes értékű társadalmi tagként való elismerése teljesen normálisnak számít, talán csak egy-két lemaradt ember néz ferdén, miközben az utcán mindenki magában beszél.

 A_NO_jelenetfoto (29).JPG

Intercom

Nagyon eltalálja a facebook generáció lényegét: egyre elfogadottabbá válnak a technikai újítások, sőt szinte már elvárás, hogy minél gyorsabban előálljanak a szofterfejlesztő cégek a legújabb hi-tech ötleteikkel.

Ettől lesz olyan melankólikus az egész. Mindenki érzi, hogy ez nem egy normális állapot, de Spike Jonze, a rendező több helyen is nyitva hagyta a kapukat, hogy éreztesse, ez megtörténik. Itt és most. Ebben élünk, efelé haladunk.

Mert hiába vágyunk ez igazi társra, aki igazán ismer és megért, aki tudja, mitől lennél boldog, végül be kell látnunk, hogy ezt nem várhatjuk egy géptől. Túl sokat várunk tőle és egyben túl keveset is. Samantha szavai eleinte Scarlett hangjával búgnak a fülünkbe, s szinte megszeretjük mi is, ahogy nevet, ahogy olyan esetlen néha, ahogy olyan emberi, de mégsem. Aztán ez a hang baljóssá válik, és egy olyan jövőt tár elénk, amit nem akarunk, nagyon nem. De hát nehéz ezt belátni ugye? Olyan könnyű bedőlni a felszínes virtuális valóság csábításának…

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr786472831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s4lv4dor 2014.07.04. 18:37:41

Engem nagyon mellbe vágott és a végén sem éreztem úgy, hogy elcsöpögősödött. A látvány kábé 5 percig volt zavaró, teljesen hozzá lehet szokni.

Nem muszáj feltétlenül társadalomkritikaként kezelni, hagyományos filmként is nagyon nagy.

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2014.07.13. 22:14:12

@s4lv4dor: Engem is megviselt, Spike Jonze azért tudja, mi kell a nézőnek.