Boldog szülinapot, Donald!
2014. június 06. írta: redbandita

Boldog szülinapot, Donald!

A világ leghíresebb kacsája 2014. június 9-én, hétfőn ünnepli 80. születésnapját! Donald Kacsa 1934. június 9-én tűnt fel először a képernyőn a Silly Symphony (Bolondos Szimfónia) The Wise Little Hen című animációban. Jellegzetes stílusával, bohóckodásával és tüzes indulataival azonnal magával ragadta az egész világot, és azóta is kicsiktől a nagyobbakig, mindenki imádja a Donald Kacsát.

Donald Kacsa rövid története

Donald Kacsa karaktere már születésétől hatalmas népszerűségnek örvendett, amely megállíthatatlanul tört előre a következő években, az 1930-as évek közepén már megjelentek az első Donald Kacsa merchandise termékek, kezdve a plüss játékoktól egészen az ágyneműkig és a lámpákig.

1938-ban pedig a híres Disney illusztrátor, Al Taliaferro megalkotta az első Donald Kacsa képregényt, amely a sikere csúcsán 322 újságban jelent meg egyszerre.  2013-ban 80 millió Donald Kacsa magazint értékesítettek Európa szerte, Közel-Keleten és Afrikában (EMEA régió) 16 helyi szerkesztőségen keresztül - beleértve heti, havi magazinokat és a gyűjtői kiadványokat – amely bizonyítja a hatalmas igényt a kedves kacsa iránt.

Donald_Duck223-01fc.jpg

Donald Kacsa napjainkban is óriási népszerűségnek örvend, naponta csal mosolyt a kisebbek arcára a Disney Csatorna képernyőjén a Mickey Egér játszótere sorozatban. Emellett kiemelt szerepe van a Disney Television Animation által gyártott Mickey Egér miniepizódokban is, amely tavaly debütált szintén a Disney Csatornán, és júniusban minden hétvégén 8.25-kor újabb epizódokkal várja a rajongókat.

mickey_mouse_donald_duck.jpg

1934-es debütálása óta Donald mintegy 200 filmes produkcióban szerepelt- többen, mint bármelyik másik Disney karakter. Négy évvel első megjelenése után pedig találkozott élete szerelmével, Donna Kacsával, akit Daisy Kacsaként ismerhetünk.

1955-ben, Donald Kacsáról egy aszteroidát is elneveztek (Aszteroid 12410), 2004-ben pedig egy saját csillaggal is megtisztelték a világhírű hollywoodi Walk of Fame-en, Los Angelesben.

103138-004-4AF56665.jpg

Tudtad?

Donald Kacsa eredeti hangja Clarence “Ducky” Nash volt közel 50 éven át, majd utána, Tony Anselmo, a Disney egyik animátora kölcsönözte a hangját a karakternek.

2770579_2_l.jpg

1936 és 1961 között Donald Kacsa 128 animációban szerepelt és barátaival, Mickey Egérrel, Goofyval és Plutóval közösen több más rajzfilmben is feltűnt.

unnamed.jpg

Donald Kacsa középső neve: Fauntleroy

Olaszországban, ahol Paolino Paperino néven ismerik, hihetetlenül népszerű, a toszkán Prato városkában az egyik városrészt Donald Kacsa – Paperino - után keresztelték el “Kis kacsának”.

Donald Kacsa Mickey Egér legjobb barátja, a barátnője pedig Daisy Kacsa.

Donald nagybátyja Dagobert McCsip, vagy Dagobert Bácsi, egy nyelvzseni milliárdos üzletkacsa, aki folyékonyan beszél arab, holland, német, mongol, spanyol, maja, bengáli, finn nyelven és a kínai nyelv számos dialektusa sem okoz neki gondot.

Donald Kacsa három unokaöccse, eredetileg Huey, Dewey és Louie, az édesanyjukkal, Della Kacsával együtt élnek Kacsaháza városában, Calisota államban.

Donald-Duck-Wallpaper-11.jpg

Huey, Dewey és Louie Európa-szerte változatos neveken ismertek, a régióban például:

  • Riri, Fifi és Loulou - Franciaország        
  • Tick, Trick és Track - Németország
  • Qui, Quo és Qua - Olaszország
  • Soso, Tutu és Lulu – Arab országok
  • Rip, Rap és Rup - Dánia
  • Kwik, Kwek és Kwak - Hollandia
  • Bilis, Dilis és Vilis - Litvánia
  • Tiki, Niki és Viki - Magyarország
  • Ole, Dole és Doffen - Norvégia
  • Hyzio, Dyzio és Zyzio - Lengyelország
  • Tupu, Hupu és Lupu - Finnország

Az EMEA régióban Donald Kacsát mindennap láthatjuk a képernyőn a Mickey Egér Játszóterében, és a Mickey miniepizódokban a  Disney Csatornán, a Duckberg & Friends rajzfilmben Németországban, Svájcban és Ausztriában és a Donald Facts és a Donald Quiz című blokkban az Észak-európai országokban.

Az EMEA régióban átlagosan a 0-5 éves kisgyerekek 82%-a, és a 6-14 éves gyerekek 98%-a ismeri Donald Kacsát (felmérés 2013 november és 2014 január között).

2012-ben egy hathetes kampány, a Mickey & Donald Bike Around the World, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában a szülőket és a gyerekeket is arra biztatta, hogy vegyenek részt szuper biciklis túrákon.

Az igazi rajongók letölthetik az  Ébredj a Disney-vel: Donald applikációt, hogy minden reggel egy barátságos hápogással induljon a nap.

Új Donald Kacsa termékkínálat érhető el az Egyesült Királyságban, Németországban, Svájcban és Ausztriában a Butlers együttműködésében. Az új Butlers ♥ Donald kollekció több mint 200 új terméket tartalmaz, az asztalterítéktől a konyhai kiegészítőkön át, egészen a lakástextilekig és bevásárló táskákig.

Újdonságok

  • Idén új Donald Kacsa tavaszi/nyári póló kollekció kerül bemutatásra az Egyesült Királyságban.
  • 2014. január 18-túl új show, a Ducks & Friends jelentkezik a német Disney Csatornán, amelynek műsorvezetője Nova Meierhenrich színésznő. Az egyórás show-ba minden héten új vendégek látogatnak el, ahol remekül szórakoznak együtt a Kacsamesék más és más generációból érkező rajongói.

Forrás: Merlin Communications

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr216282793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

val 2014.06.07. 09:44:14

Donald Duck, mint háborús propaganda:
www.youtube.com/watch?v=kzH1iaKVsBM

Ez pedig a legjobb rész:
www.youtube.com/watch?v=3AT1GdI0Rbo
süti beállítások módosítása