Rachel Vincent - Rogue - Latrok (Vérmacskák 2.)
2014. május 26. írta: redbandita

Rachel Vincent - Rogue - Latrok (Vérmacskák 2.)

A sorozat első kötetéről Enbee számolt be, akkor ismertük meg Faythe Sanderst, aki először nagy bajba került (származása miatt), de aztán persze megmenekült, hiszen most is ő a főhős. Szerencsére most valahogy kevésbé volt idegesítő, mint az első kötetben. Persze vannak hülye dolgai, hisz melyikünknek nincsenek, de igyekszik jó döntéseket hozni, vagy éppen a rosszakat javítani. A baj csak az, hogy vannak/lehetnek olyan bakik, amiket nem lehet helyrehozni. Például ilyen az is, ha véletlenül megsebezzük (szó szerint és nem a szívének összetörésére gondolok) az exünket, aki emiatt megpróbál megölni minket...

0860_b1.jpg

Faythe ugyebár apja kérésére (vagy inkább utasítására) száll be a családi bizniszbe. De az nem egy kávézó üzemeltetése vagy kis vidéki vegyesbolt fenntartása. A Sanders család ugyanis alakváltó, méghozzá vérmacskák és az apuka egy elég fontos munkakörben tevékenykedik, nevezetesen alfa. Így komplett végrehajtói brigádja is van, mely főleg a fiaiból, egy két számára közel álló, megbízható fiatalemberből és pár hónapja egyetlen lányából is áll.

De Faythe nem igazán jó a dologban, elég nehezen rázódik bele, főleg, hogy egyáltalán nem fűlik hozzá a foga. Elég sok helyzetet elbénáz, mondhatni hibát hibára halmoz. Még szerencse, hogy társa, Mark, aki egyben a szerelme is igyekszik mindent szépen kijavítani, elfedni. No meg persze megvédeni a lányt mindentől...

Pedig mostanság inkább a hímnemű egyedek vannak veszélyben, ugyanis valaki elkezdte kiirtani őket. Először csak falkákhoz nem tartozó egyedek pusztulnak el, kóborok, latrok, de aztán már egyes falkák tagjait is holtan találnak. Az alfa tehát kiadja az utasítást, hogy meg kell találni és megölni az elkövetőt.

A nyomozás már nyilván önmagában is tartogat valamiféle veszélyt, de ehhez még hozzájön az is, hogy Faythe-t folyamatosan hívogatja az exe. Tudjátok, akit még az egyetemről ismert... Nos nagyon úgy feszt, hogy egy véletlen megsebzés miatt most a srác is alakváltó lett és finoman szólva elég pipa egykori szerelmére.

Feltűnik még a színen egy az előző kötetből megismert rosszfiú, és nagyon úgy fest, hogy Faythe anyjának is vannak bizonyos titkai...

Megtalálják a tettest, de mindenkit hatalmas meglepetés ér mikor kiderül ki is az és miért csinálja amit csinál. Innentől már nehéz eldönteni, hogy ki a jó és ki a rosszfiú...

Izgalmas történet, jópofa (bár kevéssé kidolgozott) karakterek jellemzik Rachel Vincent regényeit, de mindenképpen el fogom olvasni a következő könyvet is, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul Mark és Faythe kapcsolata. No meg ugye ott van az a bizonyos peres ügy is... 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr376210640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása