A Fehér Isten nyerte a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard díját
2014. május 24. írta: redbandita

A Fehér Isten nyerte a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard díját

Mundruczó Kornél FEHÉR ISTEN című filmje nyerte a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard díját. A Palais Salle Bunuelben tartott díjátadón a zsűri argentin elnöke, Pablo Trapero adta át a díjat a magyar filmrendezőnek. A zsűri a szekcióban induló 20 film közül választotta ki a FEHÉR ISTEN-t.

FeherIsten_PalmDog_1.jpg@intercom

Mundruczó Kornél a filmvilág egyik legsikeresebb magyar rendezője: a FEHÉR ISTEN az ötödik filmje, amelyet beválogatnak a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programjába – ám a film egyúttal egy új alkotói korszak kezdete is.

A film június 12-től látható a magyarországi mozik műsorán.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál elsősorban nem a megjelenő sztárokról vagy partikról szól, hanem filmekről és színészi alakításokról. 2001 óta pedig a kutyákról is. Ebben az évben alapította Toby Rose brit újságíró a „Palm Dog” díjat, amelyet a legjobb (színészi) teljesítményt nyújtó kutya (akár élő, akár animált) kaphat. A nyertes egy különleges „Palm Dog” feliratú nyakörvet kap, ami az Arany Pálma eb-megfelelője. Évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a díjat, mára pedig a legnagyobb filmes elismeréssé vált kedvenc négylábúink számára.

Idén a szakmai zsűri - tagjai között olyan médiumok képviselői vannak, mint a The Times, a The Guardian, a The Independent, aThe Telegraph vagy az Empire Magazine újságírója - a fődíjat a Fehér Isten (16) (hazai bemutató: június 12.) főszereplőjének, Hágennek ítélte, akit egy fiatal eb-testvérpár, Body és Luke alakított Mundruczó Kornél zseniális filmjében. A hamarosan bemutatásra kerülő filmet több neves külföldi sajtóorgánum is dicséri. A British Film Institution munkatársa kiemelte, hogy „rég látott ennyire hatásos filmet, ami úgy indul, mint egy szokásos Disney családi film, majd egy ponton átvált rettegésbe, míg végül egy apokaliptikus világképpel engedi útjára a nézőt”. Véleménye szerint Mundruczó Kornél Európa egyik legtehetségesebb, legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb rendezőjeként vonul be a filmtörténelembe. A több mint 270 kutyát mozgató alkotás világviszonylatban is különleges vállalkozás, hiszen eddig egy filmben sem használtak ennyi élő kutyát, mindenféle CGI-trükk nélkül.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr666202193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása