Gyakornokok - The Internship [2013] Te mit tennél meg a világ legjobb melójáért?
2014. április 11. írta: redbandita

Gyakornokok - The Internship [2013] Te mit tennél meg a világ legjobb melójáért?

Nick és Billy bizony sokat! A főszereplő páros Vince Vaughn és Own Wilson nem először dolgozik együtt (emlékeztek még az Ünneprontók ünnepére?) de ez most mégis más. Ez is vígjáték, de talán némi mondanivalót is megpróbáltak belecsempészni az alkotók. Persze nem kell nagy filozófiai kérdésekre gondolni. Inkább csak olyasmik, hogy feladhatjuk-e az álmainkat, vagy létezik-e olyasmi, hogy túl öregnek lenni valamihez, jó-e a változás stb. Egyébként nem rossz film, egyszer mindenképpen érdemes nekifutni! Ha nekem nem hisztek "guglizzatok rá"!

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Gyakornokok_Online_12.jpg@Intercom

Wilson és Vaughn az Ünneprontók ünnepe óta kereste azt a forgatókönyvet, amelyben újra együtt poénkodhatnak, és végül a Gyakornok mellett tették le a voksukat. Ez talán részben a rendezőnek is köszönhető: Shawn Levy vígjátékok gyakorlott készítője, hiszen ő irányította a Rózsaszín párduc, az Éjszaka a múzeumban és a Párterápia forgatását is, összesen több mint kétmilliárd dollár bevételt hoztak eddig a vígjátékai. De még számára is tudott újat hozni a forgatás. Van a filmben egy jelenet, ahol a szereplők a Harry Potterből ismert kviddicsben mérik össze a tudásukat, a pár képkocka alatt szinte mindenki megsérült, így kaszkadőröket kellett hívni. Vaughn így emlékszik erre:

– A rendező azt kérte, adjak bele mindent, szóval beleadtam – nyilatkozta Vince Vaughn. – Az eredmény az lett, hogy az első snitt felvétele után borzasztóan fájt a hátam, a második snitt után már moccanni sem tudtam. Max Minghella vagy húsz évvel fiatalabb nálam, de ő a bokáját ficamította ki. Leállt az egész felvétel, kaszkadőröket kellett hívni: fogalmam sincs, miket műveltek utána a nevemben a pályán. Majd megnézem a moziban.

– Azt hittem, a kviddics ártatlan játék, és poén lesz, ahogy a megelevenedett aranycikeszt üldözik a főszereplők: de az első délelőtt mindenki kidőlt… mi lesz velük, ha egyszer akciófilmet forgatunk? - mondta Levy.

Gyakornokok_jelenetfoto (17).jpg@Intercom

A sztoriról

Billy és Nick sikeres óraügynökként dolgozik, mégis elveszítik az állásukat, mert a főnökük szerint nem tudnak haladni a korral. A két férfi nem adja fel, jelentkeznek a Google gyakornokcsapatába, amely csupa szépreményű, elszánt, magabiztos és kitűnő eredménnyel frissen végzett lángészből áll. Nagy dolog, hogy egyáltalán felvételt nyernek az újoncok közé, ám Billy és Nick csatája még csak ezután kezdődik: gyakornoki idejük alatt ugyanis versenybe kell szállniuk a legjobb egyetemeken végzett ifjú komputerzsenikkel, és persze ringben is kell maradniuk. Ha esélye nincs is sok, Billynek és Nicknek legalább rengeteg önbizalma van, no meg bőr a képén…

A nooglerek, vagyis az óriáscég gyakornokai nagyjából feleannyi idősek, mint a két hajdani ügynök, és legalább kétszer annyira képzettek. A rábeszélés tudományának nagymestereit ez azonban nem tántorítja el céljától, nevezetesen, hogy nooglerből googlerré, főállású Google-alkalmazottá váljon.

A két hajdani nagymenő rádöbben, hogy hiába van a kisujjában a kereskedés minden csínja-bínja, elölről kell kezdeni felépíteni magukat. A világ megváltozott körülöttük, és ők ezt szinte észre sem vették. Most a szükség úgy hozta, hogy alkalmazkodniuk kell a változáshoz, ismét keményen kell dolgozniuk és tanulniuk, ha érvényesülni szeretnének.

 „Ők ketten nem csupán a mindennapi betevőjüket szeretnék megkeresni – magyarázza a Billyt alakító Vince Vaughn, aki forgatókönyvíróként és producerként is jegyzi a filmet. – Érvényesülni szeretnének, és bebizonyítani önmaguknak, valamint a világnak, hogy képesek talpon maradni, sőt, a legjobbak közé tudnak kerülni. Elementáris kalandvágy hajtja őket.”

Billy, azaz Vince Vaughn az örök optimista

A Vaughn (Szakíts, ha bírsz, Négy Karácsony, Kidobós, Elpuskázva) által életre keltett figura, Billy McMahon valóságos energiabomba, aki igen éles eszű, és a nyelve is jól pörög. Amikor elveszíti munkáját, melyről azt hitte, hogy számára az egyetlen lehetséges hivatás, úgy érzi, hogy a karrierépítést illetően számára végleg befellegzett. Böngészni kezdi az internetes álláshirdetéseket, és közben hirtelen megvilágosodik: rádöbben, hogy a megoldás a Google.

„Billy úgy gondolja, hogy a keresőprogramot kifejlesztő és üzemeltető cég az a hely, amely számtalan jobbnál jobb lehetőséget kínálhat egy magafajta igényes és sokoldalú figurának – meséli Vaughn. – Úgy érzi, szívesen dolgozna a Google hatalmas és modern, színes és izgalmas főhadiszállásán, ahol az alkalmazottak kényelmét asztalitenisz-termek, röplabdapályák, pihenőszobák, valamint minden sarkon ingyenes éttermek és büfék szolgálják.

Gyakornokok_jelenetfoto (2).jpg

 @Intercom

Nick, azaz Owen Wilson, a kissé bizonytalan barát

Ha Billy a jang, Nick a jin. Nick ugyancsak mestere a rábeszélésnek, de Billyvel ellentétben kifinomult technikákat alkalmaz. Míg barátja szerint gyors támadás, eredményes munka; addig Nick képes végiglelkendezni egy családi fotóalbumot, ha be akarja cserkészni áldozatát. Ha összefognak, nincs, aki végül nemet tudna mondani nekik. Wilson (Éjfélkor Párizsban, Marley meg én, Vejedre ütök, Elhajlási engedély) finomságokra érzékeny humora és kedves alaptermészete ideális volt Nick szerepére. 

„Nem okozott gondot elképzelnem, milyen érzés lehet Nick bőrében lenni – mondja Wilson. – Jómagam nem vagyok egy számítógépes spíler, az internetet is csak az utóbbi pár évben kezdtem használni, amióta kiderült, hogy muszáj. De Vince még nálam is maradibb: az összes ismerősöm közül neki lett utolsónak mobiltelefonja. Mindketten próbálunk felzárkózni, több-kevesebb sikerrel.”

Amikor Billy felveti Nicknek, hogy a Google-nál kellene elhelyezkedniük, Nick igencsak meglepődik, sőt kételkedik barátja épeszűségében.

Gyakornokok_jelenetfoto (3).jpg@Intercom

További nooglerek és googlerek

Dana Simset a karrierista, törtető googlert, Rose Byrne alakítja, akit pl. a Koszorúslányokból, vagy Az a bizonyos első évből ismerhetünk. Nick első látásra beleszeret a szépséges vezetőbe, és ennek hangot is ad: hol nyíltan, hol burkoltan bókol, flörtöl. De Dana mindig visszautasítja a férfi közeledését.

„Dana hatalmas áldozatokat hoz a karrierjéért. Nincsen családja és nincsenek barátai – mondja Byrne. – Minden tiszteletem a nőké, akik ahelyett, hogy választanának család és hivatás között, mindkét területen helytállnak és képesek megtalálni az egyensúlyt.”

Aztán ott van még Nick, Billy és a többi kirekesztett noogler "kisfőnöke", Lyle Spaulding (Josh Brener), aki sokkal lazább, mint Dana. Kinézete, életkora alapján nem is gondolnánk, hogy milyen felelős munka az övé. Még akkor is, ha ahhoz gyáva, hogy álmai nőjét randira hívja.

Ne feledjük a "fejhallgatós"-t se, akivel először Billy majd az egész csapat összebarátkozik, pedig akkor még nem is sejtik milyen komoly beosztású, befolyású személy vált új segítőjükké. A karakter bőrébe Josh Gad (A meztelen dobos, 21- Las Vegas ostroma) bújt:

"A figurát egyébként Levy a Google egyik mérnök-istenségéről mintázta, aki akkora kultusznak számít a cég alkalmazottai között, hogy ha megjelenik valahol, a tömeg úgy nyílik ketté, mint Mózes előtt a Vörös-tenger.” - mondta Gad.

A Gyakornokok negatív figurája Graham, az okostojás újgler, aki mindig mindent jobban tud a többieknél, és fölényét tenyérbe mászó stílusban lépten-nyomon érzékelteti is. Grahamet Max Minghella (A hatalom árnyékában, Social Network) játssza, aki szerint :

„Graham sportot űz abból, hogy gáncsot vessen a két túlkoros gyakornoknak. Győzni akar, bármi áron, pusztán a győzelem mámoráért.” Minghella, akinek filmográfiája drámai szerepekkel van tele, már nagyon szeretett volna vígjátékban játszani. „Régi vágyam vált valóra ezzel a filmmel, és Graham figurájának sok vonást kölcsönadtam a magam személyiségéből

Billy és Nick csapata leginkább a számkivetettekből áll, olyan géniuszokból, akiket ilyen olyan különcségük miatt más gyakornok csapat nem akart befogadni. Az egyik ilyen személy, a bájos(?), magát egy picit szexmániás lányzó, Neyha. A Neyhát játszó Tiya Sircar (Megint 17, Kutyaszálló) kitűnően jeleníti meg ezt a látszólagos ellentmondást.

„Neyha gyakran mond dolgokat, amikre az emberek felvonják a szemöldöküket – magyarázza Sircar –, ki a csodálkozástól, ki rosszallása jeléül. Nos, Neyhának kicsit élénk a fantáziája, ezért egyesek nimfomániásnak tartják. Valójában nagyon is szorgalmas és jó kislány.”

Anyuci kicsi tökéletes fia, Yo-yo, aki nagyrészt azért akarja ezt a munkát, hogy édesanyja büszke lehessen rá. A már majdnem felnőtt fiúnak minden döntését anyukája hozza meg, aki természetesen minden apró cseprő ügybe beleszól és semmilyen magánéletet nem engedélyez a srácnak. A Yo-yot alakító Tobit Raphaelnek ez az első szerepe.

Végül a csapat tagja még a mindig keserű, szarkasztikus, cinikus talán kicsit depresszív és abszolút magának való, Stewart (Dylan O'Brien - Teen Wolf).

Gyakornokok_jelenetfoto-19.jpg@Intercom

Az álommunka

2013 januárjában a Fortune magazin a Google-t nevezte a világ legjobb munkahelyének, és 2007 óta a cég harmadik alkalommal nyerte el ezt a rangos helyezést. A köztudatban a Google mint munkahely, úgy él, mint valami Disneyland: azt beszélik, hogy csupa móka és kacagás arrafelé az élet. Legendák szólnak róla, hogy a dolgozók milyen szabadon oszthatják be munkaidejüket és mennyi különleges juttatást kapnak a napközbeni masszázstól a gyerek-, sőt kisállat-felügyeletig, az ingyenes étkezési és sportolási lehetőségektől kezdve a grátisz háztartási, ügyintézési segítségig.

A Gyakornokok alkotói előtt már a film ötletének megszületésekor nyilvánvaló volt, hogy csakis akkor lehet elkészíteni a produkciót, ha a Google hajlandó részt venni benne.

„A Google pedig a kezdetektől részt vett, már a forgatókönyv elkészültében is – mondja Levy. – Megismertettek bennünket a cég működésével, és bepillantást engedtek a mindennapjaikba. Megengedték, hogy fotókat készítsünk a vállalat székhelyéről, hogy azután a Georgiában lévő stúdióban megépíthessük az épületek, helyiségek másolatait – teszi hozzá a rendező.

Aki megnézi a filmet, betekintést nyerhet ebbe a varázslatos világba, melyben minden a kreativitásról, a dinamikus fejlődésről szól – az ember szabadságának és méltóságának maximális figyelembevételével. Olyan, mintha a jövőben járnánk, de nem egy utópisztikus, orwelli közegben, hanem egy barátságos high-tech kultúrában, ahol a sci-fikbe illő épületek közt elnyúló hatalmas füves területeket gépek helyett birkanyájak gondozzák, és ahol gyümölcsfákat gondoznak az üvegfalú irodákban.

„Ez a cég gondot fordít rá, hogy a világ élhetőbb és jobb hely legyen – mondja a rendező –, és én azért is csináltam meg a filmet, hogy bemutathassam: így is lehet. A Gyakornokok nézői tulajdonképpen VIP-belépőt kapnak a cég területére.” Majd hozzá teszi: 

„Amikor a Google-nál forgattunk, azt mondogattuk egymásnak, hogy ott, helyben mindannyian lemondanánk a filmes munkánkról, ha állást kaphatnánk ennél a cégnél. Pedig egyikünknek sincs rossz dolga, hányan vágynak rá, hogy filmet forgathassanak! A Google-nál minden a kreativitás és az együttműködés támogatásáról, és az ehhez nélkülözhetetlen jó közérzetről szól. Ezeket az igen fontos értéket szolgálják az épületek, a vidám és stílusos berendezési tárgyak, csúszdák, kuckók, felvonók és a felnőtteknek épített játszóterek.”

A premieren

A sztárok általában nagy fekete limuzinokon érkeznek új filmjük premierjére, de Owen Wilson és Vince Vaughn nem szereti a szokványos megoldásokat. A Gyakornokok, Los Angeles-i gálapremierjén a vörös szőnyeg előtt kicsi, tarka autók parkíroztak a tetejükön kamerával: a komédiás-pár a Google streetview-fotós kocsiján érkezett új filmjük első vetítésére. A premieren készült fotók azt bizonyítják, hogy még mindig jól érzik magukat egymás társaságában.

Gyakornokok_USA_RedCarpet.jpg@Intercom

A színész páros és gyönyörű kolléganőik, Rose Byrne és Jessica Szohr még együtt is maradt egy ideig: az amerikai premier után Európában is számos helyen személyesen mutatták be az új vígjátékot – de azután hosszú szünet: Vince Vaughn-nak 2013 augusztusában megszületett második gyerkőce. A lánya, Locklyn is csak két és fél éves, a színész azt ígérte, egy időre csak a családjának szenteli magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr365975938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.