Jack Ryan: Árnyékügynök - Jack Ryan: Shadow Recruit [2014]
2014. január 22. írta: redbandita

Jack Ryan: Árnyékügynök - Jack Ryan: Shadow Recruit [2014]

Már a cikk elején leszögezném, hogy (még) nem olvastam egyetlen Tom Clancy művet sem, és nem láttam a Jack Ryan-ről szóló előző négy filmet sem. Így nekem abszolút csak ez az idei mozi az első találkozásom az ügynökkel, de mivel nagyon tetszett, így szinte biztos, hogy a közeljövőben pótlom ezen hiányosságaimat. Jack Ryan bőrébe ezúttal Chris Pine bújt, a rendezői székben pedig Kenneth Branagh foglal helyet.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

jack_ryan_pl_hun_m.jpg_rgb.jpgUIP-Duna Film

Ismerjük meg Jack Ryant!

Tom Clancy, a kémregény egyik legnagyobb mestere egy feszült tengeralattjárós thrillerben mutatta be nekünk hősét. Ez volt a Vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October), amelyben Alec Baldwin alakította a főszereplőt.Bár a szerepet eredetileg Kevin Costner-nek szánták, aki a Farkasokkal táncoló miatt nem tudta elvállalni. Később újabb történet következett, a Férfias játékok (Patriot Games), amelyben Ryan egymaga szállt szembe az IRA szakadár sejtjével, és hiúsította meg összeesküvésüket. 1994-ben a Végveszélyben című moziban, Harrison Ford kapta Ryan szerepét. Ezután 2002-ben pedig A rettegés arénája következett, ahol Ben Affleck bújhatott a kém bőrébe. E kalandoknak köszönhetően Jack Ryan neve a hétköznapi hős szinonimájává vált, egyedülálló figura a kémek világában. Nem képezték ki hírszerzőnek, de roppant intelligens és határtalanul merész, nem kütyükre vagy az izmaira hagyatkozik, hanem az eszére és az ösztöneire. Mindennek köszönhetően válik az amerikai hírszerzés egyik legfontosabb ügynökévé, aki mindig egy lépéssel azok előtt jár, akik rosszat forralnak az ország ellen. Az Árnyékügynök bár az ötödik Jack Ryan film, időben azonban a legelső, az egyetemről kerül a katonasághoz, ahol megsérül és sokáig úgy tűnik karrierjének ezzel vége. Ám felfigyel rá egy CIA ügynök (Kevin Costner), és elemző munkát ajánl neki.

JR-07230R.jpgUIP-Duna Film

„Azzal, hogy Chris Pine-t választottuk ki Jack Ryan szerepére, újradefiniáltuk a karaktert – mondja Mace Neufeld, aki már 1990-ben letette a garast Jack Ryan mellett, hiszen ő volt a legelső Clancy-adaptáció, a Vadászat a Vörös Októberre producere is. A film nagy siker lett, díjakat is nyert. – Chris és Ken Branagh új életre keltették Ryant.”

„Nagyon tetszik, hogy Ryan karaktere paradoxont rejt – mondja Branagh. – Ő a legjobb és a legokosabb koponya a Cégnél, elemzésben verhetetlen, terepen dolgozó CIA-ügynökként valahogy mégsem elég lelkes. Bizonyos szempontból ő is csak átlagember, és ettől azonnal szimpatikussá válik.”

Mace Neufield producer 9(!) éve próbál új életet lehelni a franchise-ba.

 

Chris Pine, mint CIA ügynök

Nem ez az első alkalom, hogy Chris Pine új lendületet adott egy körülrajongott karakternek: a J.J. Abrams által rendezett új Star Trek-sorozat is vele indult hódító útjára, amelyben ő alakítja James T. Kirk kapitányt. Ezzel a nézők új nemzedéke lett a klasszikus sci-fi sorozat elkötelezett rajongója.

Pine gondosan felkészült a szerepre. A hadsereg több veteránjával is alaposan elbeszélgetett, ellátogatott a londoni közgázra, amely a világ legszínvonalasabb társadalomtudományi intézménye, megpróbált eligazodni a banki és kereskedelmi ismeretek útvesztőjében, sőt még egy igazi felügyelőbizottsági elnökkel is megismerkedett, ugyanis ez Jack Ryan fedőfoglalkozása. A hiteles alakítás érdekében alaposan ki kellett dolgozni azt is, Jack milyen feszült kapcsolatban állt Cathyvel (Knightley), akit el akar venni feleségül, de közben nem mondhatja el neki, mi az igazság.

JR-10625R.jpg_cmyk.jpgUIP-Duna Film

„Chris gondolkodó színész, mindent hajlamos alaposan kielemezni – magyarázza Branagh. – Olyan ember, akivel kapcsolatban az az érzésünk, hogy folyton rákérdez, mi igaz, mi helyes és mi pontos. Ezért volt szükségünk olyasvalakire a filmhez, mint Chris, aki fesztelenül viselkedik, okos, de ugyanakkor szexi és karizmatikus is. Önmagát sem kíméli, kegyetlen az öniróniája, ami átjön a karakteren is, és megjelenik azokban a jelenetekben, amelyekben Jack kínos helyzetekbe keveredik.”

"Chris jól néz ki, egyedi és a kamera is imádja - magától értetődő választás efféle okos akcióhős figura megformálására. - mondta david Barron producer

„Jack más, mint a többi akcióhős – mondja a színész. – Olyasvalaki, akivel bármikor összefuthatunk az utcán. Nagyon okos srác, de olyan helyzetbe kerül, hogy nem tudja, mit kellene tennie, mert ilyet még soha nem csinált. Szerintem attól is olyan érdekes és azért is olyan megunhatatlan figura, mert rendes ember. Alapvetően jólelkű, ezért drukkolunk neki, hogy kerekedjen felül a nehézségeken.”

Kenneth Branagh a sokoldalú

Kenneth Branagh lett a film rendezője, és a film összetett személyiségű főgonosza, Viktor Cserjevin szerepét is elvállalta. Branagh munkássága garanciát jelentetett arra, hogy tökéletes rendező lesz a film számára. Számos világhírű Shakespeare-adaptáció fűződik a nevéhez, miközben otthon érzi magát a feszes tempójú thrillerek világában is. Jack Ryan Moszkvában a terrorizmus különleges arcával találkozik: egy dúsgazdag orosz bankár ijesztő globális hadjáratra készül, hogy csillapítsa bosszúvágyát. A zseniális, de velejéig gonosz Viktor Cserjevint a film rendezője, Kenneth Branagh alakítja, aki 13 éve nem játszott maga dirigálta produkcióban, de a mostani főgonosz veszedelmes intellektusa felkeltette figyelmét.

GRN_6591.jpg_cmyk.jpgUIP-Duna Film

Branagh-nak nemcsak a film forgatókönyve tetszett meg, hanem a lehetőség, hogy megint valami mást csinálhat. Hiszen a rendező/színész nem csak a műfajok, hanem a csatornák között is szeret váltogatni: színház, mozi, tv sorozat.

Néhány jelentősebb munkája:

  • V. Henrik [1989] - rendező, színész
  • Sok hűhó semmiért [1993] - rendező, színész
  • Hamlet, vagy amit akartok [1995] - rendező, színész
  • Harry Potter és a titkok kamrája  [2002]  - színész
  • Valkűr [2008] - színész
  • Thor [2011] - rendező
  • Egy hét Marilynnel [2011] - színész

Cserjevin megszállott orosz nacionalista, és személyes bosszút esküdött az Egyesült Államok ellen. Alvó ügynökök hálózatát hozza létre, amelynek tagjai ugyanúgy értenek a pénzügyi manipulációkhoz, mint a robbantáshoz. A terv észrevétlen maradna, ha nem lenne Jack Ryan.

"Úgy gondoltam, csodálatos dolog lenne eljátszani ezt a sötét karaktert, aki átgázol mindenen, mert a személyes tragédiája űzi előre. Valóságos elszabadult hajóágyú ez az ember, akinek mindenki rémülten kitér az útjából – pont ezért izgalmas feladat a megformálása.” .... " ha te játszod a figurát már nem rosszfiúként nézel rá. Úgy érzed, hogy ő az én emberem. Erős, érdekes, komplex karakter. - állítja Branagh a szerepéről.

„Nehéz volt eltalálni, milyen orosz akcentussal beszéljen Viktor – folytatja a rendező. – Több moszkvai akcentus is van, ezért hónapokig nézegettem orosz tévéfelvételeket meg hallgattam hangoskönyveket a kocsiban, hogy kiválaszthassam a megfelelő tónust.

Kevin Costner a nagy visszatérő!?

Maga a rejtély az a férfi, aki Jack Ryant beszervezi CIA-ügynöknek és megtervezi első terepmunkáját, amely az újonc képességeit teszteli. Veterán ügynökről van szó, aki tudja, merről fúj a passzátszél. A neve Thomas Harper, és az Oscar-díjas Kevin Costner alakítja, aki ezzel a hálás szereppel tér vissza a mozivászonra.

JR-01496.jpg_cmyk.jpgUIP-Duna Film

„Ezt a mentorszerepet mintha Kevinre szabták volna – mondja Branagh. – Harper veterán CIA-s, és Kevin utánozhatatlan sármmal játssza. Az összes korábbi híres alakítása benne van, vagyis hozza azt az utánozhatatlan amerikaiságot, ami csak a legnagyobb itteni színészek sajátja.”

„Hívhatjuk őt Jack mentorának, de nem hiszem, hogy bármelyikük is így látná a dolgot – magyarázza Costner. – Harpernek Jack csupán egy tanítvány – ismeri a képességeit, és nagyon fontos számára, hogy a fiú sikert arasson."

Évekig nem igazán láthattuk Costner olyan jelentős szerepekben, mint a Farkasokkal táncoló vagy a Több. mint testőr. Ám az utóbbi időben örömmel látom, hogy kezd visszaállni régi hírneve. Én legutóbb Superman nevelőapjaként láttam, az egy kisebb szerep volt, de nagyon jól állt neki és szerintem maradandó is volt. Ebben a thrillerben is nagyon tetszett titokzatossága, és a hite amit az ifjú ügynökbe vet. (A kutyás jelenetet pedig imádtam.)

Jack Ryan menyasszonyát, Keira Knightley alakítja, akit többek között A Karib-tenger kalózaiból (Pirates of the Caribbean) és a Büszkeség és balítéletből (Pride & Prejudice) ismer a közönség. Knightley-nak nagyon tetszett, hogy Cathy úgy lép be a képbe, mint egy szokványos szerelmi mellékszál tipikus szereplője, aztán hirtelen a cselekmény kellős közepébe kerül, amikor Jack rá építi azt a stratégiát, amellyel felfedheti Cserjevin terveit. A színésznő egyébként rendkívül jól lavírozik a független filmek és a hollywoodi szupermozik között. Az Anna Karenina után szeretett volna valami "lazább" szerepet, Keira egy interjúban elmondta, hogy azért is érzi így, mert mostanában mindig sötét oldalát mutathatta meg, "többé-kevésbé mindig meghaltam az elmúlt öt évben."

JR-07534R.jpg_cmyk.jpgUIP-Duna Film

„Keira intelligens, erős és szép Cathyt formál meg, aki méltó párja Jacknek – mondja Branagh.

„Ugyanolyan fontos szereplő lesz, mint Jack, miután ő is szembeszáll azzal az emberrel, aki bizonyos értelemben a világvégét készíti elő” – mondja a színésznő

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr715774792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.