Halálos iramban 6 - The Fast & The Furious 6 [2013]
2013. október 09. írta: redbandita

Halálos iramban 6 - The Fast & The Furious 6 [2013]

Természetes volt, amikor összeállítottam az idei megnézendő filmjeimet, hogy ennek a folytatásnak bizony rajta kell lennie és jól is tettem, mert szerencsére most sem kellett csalódnom. Ott folytattuk ahol az Ötödik sebesség befejeződött, hiszen már akkor kiderült, hogy a hatodik részben újra feltűnik majd egy régen halottnak hitt ismerős. Most is érdemes teljesen végignézni a filmet, már úgy értem a stáblistát is, hiszen megint kapunk egy kis előre jelzést a hetedik részről, amit 2014 júliusában terveznek bemutatni.

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

halalos-iramban-6-magyar-poszter.jpgUIP Duna Film

Elmondható, hogy töretelen a népszerűsége a Halálos iramban filmeknek és nagyon úgy fest, hogy a hatodik rész még az ötödiket is felülmúlja, már ami a bevételeke illeti. Vin Diesel és a sorozat többi sztárja is elképesztő népszerűségre tett szert az évek folyamán, amit persze nem restek kamatoztatni sem, és a stúdió már be is jelentette a hetedik illetve nyolcadik részt is.

Fast Furious 6 Cast.jpg

A sztori tehát ott folytatódik, ahol az ötödik félbeszakadt, azaz a banda szétosztotta (valaki már szinte el is költötte) a százmilliós zsákmányt. Dom (Vin Diesel) és előző az filmben összeszedett barátnője, valamint Brian (Paul Walker) és Mia (Jordana Brewster) is békében éldegélnek, felhagyva minden illegális cselekménnyel. A kis család éppen a legifjabb O'Conner/Toretto gyerkőc érkezését várja, amikor is feltűnik a színen Hobbs (Dwayne Jonson) és olyan információt ad át a jó öreg Domnak, amitől az szinte csapot papot hátra hagyva azonnal rohan a legújabb bevetésre. Itt azért meg is jegyezném, hogy a mindig a szeretteiről gondoskodó Domtól nagyon furcsa az a magatartás, hogy egy abszolút megkérdőjelezhető infó miatt faképnél hagyja a párját. Ejnye Dom!

254245_galeria_halalos_iramban_6__9_.jpg

Hogy mi ez az infó? Nos Hobbs azzal áll elő, hogy Dom egykori szerelme Letty bizony nem halt meg, nagyon is jó egészségnek örvend és éppen egy hatalmas bűntény közepén van. Amikor ezt anno felvettették az Ötödik sebesség végén teljesen bénának találtam, azt hittem itt is valami olyan lesz, hogy puff egyszercsak Letty (Michelle Rodriguez) kisétál a zuhany alól, mint anno Bobby Ewing. Az is milyen cinkes volt már...

254242_galeria_halalos_iramban_6__6_.jpg

De nem itt a rendező, Justin Lin elintézte a dolgot egy laza kis amnéziával, és azzal, hogy Lettyt felkarolja egykori háááát "főnöke". A célpont egyébként pontosan ez a bizonyos főnök, no meg annak egész sleppje, így az a furcsa helyzet áll elő, hogy Letty és Dom ellentétes oldalon harcol.

Halalos-iramban-6.jpg

Dom egyébként összehívja az egész jól ismert csapatot, így szinte mindenki fel fog tűnni, aki a negyedik vagy ötödik részben szerepelt. No persze nem önzetlenül, Hobbs fizettségképpen teljes kegyelmet ajánl mindenkinek. Természetesen nincs hiány látványos jelenetekben, szupergyors kocsikban, no meg már már szuperhősi képességekben. De nincs is ezzel baj, hiszen pont ezért kedveljük a Halálos iramban filmeket, nem?

Amit már tudni a hetedik részről

  • ahogy már írtam 2014 nyarán mutatják majd be
  • már tart a forgatásról, melyről képeket folyamatosan posztol Vin Diesel a Facebook illetve a Twitter oldalán. Kis felháborodást keltett a rajongók között, hogy nemrégiben temetési jelenetek kerültek nyilvánosságra. Diesel azt is kiposztolta, hogy "elképesztő, hogy hamarosan oda térünk vissza, ahol 1999-ben minden elkezdődött". A bejegyzés csakhamar eltűnt, állítólag a Universal stúdió levetette a sztárral a posztokat, de vélhetően addigra már sokan látták, hiszen Dieselnek több, mint 40 millió követője van a Facebookon.
  • sikerült megállapodni, így már biztos, hogy a Halálos iramban hetedik részében dubaji jelenetek is lesznek. A film alkotói számára nem csak a sivatagi város elképesztő látványvilága miatt érdekes Dubaj, hanem azért is, mert a produkció 30 százalékos költség visszatérítésben részesül. Már közzé is tették a felhívást, amelyben helyi statisztákat toboroznak
  • az új szereplő pedig Jason Statham lesz, ahogyan a hatodik rész végén beharangozták
  • Miután Denzel Washington nem akart szerepelni a Halálos iramban 7-ben, a Universal stúdió lázas keresésbe fogott. A kiszivárgott pletykák szerint Washingtonhoz hasonló kaliberű Oscar-díjas színészt akarnak az új film fő-főgonoszának, miután az al-főgonosz már megvan Jason Statham személyében. A stúdió ezzel a húzással egy szinttel feljebb kíván lépni. A harmadik résztől minden produkcióban jelentek meg új sztárok a főszereplő Vin Diesel és Paul Walker oldalán, akik közül a legnagyobb durranás Dwayne Johnson volt, ám Oscar-díjas még nem bukkant fel a franchise-ban. A szerződtetendő szupersztárnak egyébként nem lesz megerőltető a szerep, mert keveset lesz jelen a vásznon, állítólag csak az lesz a dolga, hogy néhány súlyos pillantással érzékeltesse, milyen veszélyes ellenféllel kerültek szembe a száguldó hősök.
  • arról már mi is beszámoltunk, hogy készül egy paródia is a Halálos iramban filmekről, melynek Superfast lesz a címe
  • már az is eléggé bizonyos, hogy hamarosan elkészítenek egy spin-off részt is, Vin Diesel nélkül, ahol a főszereplő Dwayne Johnson lesz azaz Hobbs.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr325558709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.10.09. 15:19:08

" Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott"

nem ajánlott ez senkinek se. :S
süti beállítások módosítása