Órák óta azon gondolkodom, hogyan is kezdhetném ezt a cikket, mert ez a film teljesen levett a lábamról. Utoljára tavaly a Pi élete volt ilyen hatással rám. Látvány, szereplők, sztori, minden a helyén volt, nincs, amit kritizálni lehetne. Sandra Bullock az év pozitív csalódása volt számomra, és egyébként a film is. Ilyenkor visszatér az ember hite a Hollywoodi filmkészítésbe.

Kép: Intercom

Melyik kisgyerek ne álmodozna róla, hogy űrhajós lesz? Űrhajósnak lenni menő, ugye az AXE szerint is, a The Big Bang Theory szerint is. Mindenkiben él egy kép arról, hogy milyen lehet az űr. Chris Hadfieldnek köszönhetően nézhetünk videókat az űrben való fogmosásról, körömvágásról, kézmosásról stb. De ez a 90 perc, amit a Gravitáció című film ad nekünk, elmondhatatlan élmény. És engem például meggyőzött, hogy nem akarok űrhajós lenni.

A sztori nem túl bonyolult, nem is az viszi a filmet. Sci-finek nevezni is túlzás. Baleset történik egy űrállomáson, ennek következtében két, az űrben dolgozó asztronautát az űrszemét elsodor az űrhajótól. Az újonc dr. Stone (Sandra Bullock) és a veterán űrhajós Kowalsky (George Clooney) egymáshoz kötve sodródik a végtelen űrben. Houstonnal megszakad a kapcsolat, ezért magukra maradva próbálnak megfelelő irányba sodródni. Minden lélegzet számít. Minden másodperc létfontosságú. A hazavezető egyetlen út az univerzum rémítő ürességén keresztül vezet.

Kép:Intercom

A film egy 13 perces vágás nélküli lélegzetelállító snittel indít. Tarr Béla 8 órás Sátántangójának végtelen snittjeit azért nem übereli, de ritkán látunk ilyet Hollywoodi alkotásunkban, köszönjük szépen Emmanuel Lubezkinek (operatőr). Ebben a 13 percben csodálatos képet kapunk a Földről, kb. 600 km magasból. És filmet egyébként végigkíséri a realisztikus ábrázolás. A rendező (Alfonzo Cuarón) maga is azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha néha dokumentumfilmesnek hatna.

A következő snittben már Sandra Bullockot látjuk elsodródni és forgolászni összevissza a végtelen űrben. Lecsóba csapott a történet. Houstonnal is megszakadt a kapcsolat. Magány, fájdalmas csend, végtelenség, kilátástalanság vesz körbe minket. Szándékosan mondtam, hogy minket, mert higgyétek el, a film beránt magával, és 90 percig mi is úgy érezhetjük, az űrben járunk. És soha többet nem akarunk ott járni!

Külön pirospont jár azért, hogy feliratosan hozták a mozikba. Én amúgy is feliratosan szeretek filmeket nézni (nem csak az angol nyelvű filmeket, amit azért értek is), de komolyan, a film megnézése után, mindenki azt mondaná, hogy bűn lett volna szinkronizálni. Egyrészről, ahogy mondtam, nem a történet, de nem is a szöveg viszi a filmet. Akkor mi? Hát a látványon felül, az a színészi játék, ami nem szöveg, hanem a zihálás, a csend, a félelem hangjai, a kilátástalanság és beletörődés nyüszögései. Sandra Bullock ugatását (spoilerezni nem akarok, úgyhogy nem mondom el a körülményeket), például kíváncsi lennék Für Anikó, hogyan tudta volna ilyen szívbemarkolóan szinkronizálni. Sehogyan.

Bullock játéka tökéletes, végre kilépett a romantikus hős, a limonádé szerelem vagy az idióta vígjáték főszereplő karakteréből. És szinte hihetetlen, hogy már 49 éves. Például nagyon tetszett, amikor szerelés közben elejtett valamit, és automatikusan utánakapott, holott, ugye tudjuk, hogy nem fog „leesni”. Elsodródni igen, de ez a mozdulat tökéletesen mutatta, hogy ő először jár az űrben, és hiába a 6 hónapos felkészítő tréning, az automatizált mozdulatainkat nem tudjuk kiölni magunkból. És a férfiaknak garantálom, hogy tetszeni fog, amikor végre levetkőzi a szkafandert, és végigúszik az űrhajóban. ;)

Kép: Intercom

Az elsodródás után hihetetlen izgalmak következnek, az oxigénhiány és a szinte reménytelen helyzet folyamatosan tartja a feszültséget bennünk. Olyannyira, hogy a film felénél még volt nachosom. Ez is ritka. És közben végig ott van a háttérben a Föld. De mégsem viszi el ez a filmet, olykor, csak a szkafanderek üvegének visszatükröződéséből tudhatjuk, hol is vagyunk valójában. Alfonzo Cuarón (rendező, író, producer) végig arra törekszik, hogy megőrizze a kiszámíthatatlanságot.

Azért Clooney-t is említsük meg, bár itt egyértelműen Bullocknak jár majd az Oscar. A mi George-unk hozta a szokásos sármőrt, a jópofizó, de néhol már idegesítő karaktert, akiről bebizonyosodott, hogy a humora nem egy erőltetett játék, hanem a végsőkig vele van, az irónia a legjobb barátja, és a legnehezebb helyzetekben sem hagyja cserben. És bár néha nem értjük, hogy került a filmbe, és miért nem Collin Farrellt kaptuk (ő is castingolva volt a filmhez, nem az én kívánságlistámról írtam ide), de segít Bullocknak és nekünk is néha kicsit elengedni a feszültséget, és arra gondolni, hol a Vodka a Szojuzon.

Kép: Intercom

A film vége felé azért megkapjuk a jól várt Hollywoodi giccset is: a nem szabad feladni, élni érdemes, harcolni kell az életért cuccot. De olyan körítéssel, hogy gyorsan meg is bocsájtjuk ezt a kis klisét, és ámulunk tovább.

Tudom, hogy sokan nem értik mire jó a 3D, sokat értik, csak nem szeretik, néhányan meg szeretik, csak hát drága. De mind a három említett csoport tagjainak javaslom, hogy ezt mindenképp! Ez az, amiért van 3D, ez az, amiért megéri kiadni 2000 Ft-ot.

Hogy az előzetes miért szinkronos azt nem tudom.