A meztelen dobos - The Rocker [2008]
2013. április 14. írta: redbandita

A meztelen dobos - The Rocker [2008]

Azt hiszem, hogy amikor belevágtam Emma Stone filmjeinek feldolgozásába, talán nem voltam elég körültekintő, mert ha jobban megvizsgálom milyen filmekben szerepelt pályája elején, akkor lehet, hogy be le sem kezdtem volna. Nagy nehezen a Superbad-en átküzdöttem magam, erre jött A meztelen dobos, ami legalább olyan nehezen ment le a torkomon, mint az imént említett alkotás... A főszereplőtől a hideg futkosott a hátamon, ráadásul a meztelen dobost szó szerint kell érteni. Két pozitívumot tudok csak megemlíteni Christina Applegate-et, aki egy szarkasztikus humorú egyedül álló anyát alakít és az itt éppen emós/rocker tinit játszó Emmát.

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

therocker3_large.jpg

A jó hír viszont az, hogy rájöttem azt bírom Emmában a legjobban, hogy egy igazi kaméleon és éppolyan hiteles minden ráosztott szerepben, még akkor is, ha azok nagyon nem hasonlítanak egymásra. Itt például egy tinit játszik (megint), de nem olyat, mint a Superbadben, itt nem menő, sokkal inkább magának való, mondhatni emós-punk-rocker. Vagány, egyedi ruhákban jár, semminek sem tud örülni, szinte sosem mosolyog még akkor sem, ha valami jó dolog történik vele, nem mutat ki érzelmeket... Három fiú barátjával együtt egy iskolai zenekart alakítottak évekkel ezelőtt, de a dobos most éppen pihenő pályán van, így kerül a képbe a jóval idősebb Fish azaz Robert Fishman (Rainn Wilson).

rock04.jpg

Fish amikor annyi idős volt, mint most Amelia-ek (Emma Stone) akkor ő is egy banda tagja volt, de amikor azok szerződést kaptak azzal a feltétellel, hogy a dobost kirúgják a bandából, akkor gondolkodás nélkül megtették. Fisman azóta sem tért magához, a barátai hátba szúrták, ráadásul azóta is toplistás előadók. Nem igazán tudja feldolgozni mennyire másabb lehetett volna az élete, ha annak idején ő is a zenekar tagja marad. Sokadszor rúgják ki állásából, így most kénytelen beköltözni nővére otthonába, aki ennek nem igazán örül. A hölgyet egyébként az Jane Lynch alakítja, aki a Glee című sorozat tesitanárját. Matt (Josh Gad) úgy dönt felkéri nagybátyját, hogy legyen a bandája dobosa, és bár ennek a másik két tag: Amelia és Curtis (Teddy geiger) nem igazán örül, nincs más választásuk.

Egy iskolai eseményen lépnek fel először ebben az új felállásban, de Fish-el egy picit elszalad a ló, és elég nagy bajt okoz. Igyekszik helyrehozni a dolgot, így megpróbál összehozni újdonsült bandájának egy másik fellépést. Ám mivel mindenki kiskorú ez nem olyan egyszerű... Egy véletlen és Matt húgának köszönhetően azonban az internet (vagy leginkább a Youtube) sztárjaivá válnak, és innentől már felfelé vezet az út. Egy darabig.

rock02.jpg

A siker leginkább annak köszönhető, hogy az interneten keringő videón Fish anyaszült meztelenül dobol, ami egyébként horrorisztikus látvány, de a további siker már inkább a kissé befordult Curtis dalszövegeinek köszönhető. Az új formáció menedzsert kap, felvehetnek dalokat egy igazi stúdióban, majd turnéra indulhatnak. Ám Fish-el megint csak elszalad a ló, melynek következtében letartóztatják őket. Nagyon úgy fest, hogy a turnét is meg kell szakítani, ám ekkor Curtis anyja, akit Christina Applegate alakít, úgy dönt csatlakozik a csapathoz, persze csak mint bébicsősz. Fanyar, szarkasztikus humorával az egyik legjobban eltalálta karakter a filmben.

Amelia-the-rocker-21075145-852-480.jpg

A baj akkor kezdődik, amikor Curtis rájön, hogy Fish és az ő anyucikája között valami bizarr (számomra) kapcsolat kezd kialakulni, amire persze a menedzserük (Jason Sudeikis) szépen fel is hívja a srác figyelmét, tekintve, hogy szívesen kitúrná a bandából az öregecske rockert. Curtis úgy is reagál a dologra, ahogyan a férfi várja, és kiteszi Fismant a bandából. Aki fel sem tudja fogni, hogy ez újra megtörténik vele, de ezúttal belátja, hogy talán tényleg nem neki való a zenélés és "rendes" munkát vállal.

De vajon teljes lehet e így az élete? És a banda fent marad e a meztelen dobos nélkül is? Milyen árat kell fizetni a siker érdekében? És mi a valódi siker? Ezekre próbál ez a kicsit bugyutácska film választ keresni. nekem igazából nem jött be, bár az tény, hogy néhány jó dal van benne, és mind mondtam Emma és Christina a két legjobb karakter a filmben és azt hiszem mindent kihoztak magukból, amit ez a film megengedett.

Így festett Emma a film premierjén:

emma-stone-at-arrivals-for-the-rocker-everett.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr45221991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.