Emma Stone a Hollywood-i "vörös csillag"
2013. január 28. írta: redbandita

Emma Stone a Hollywood-i "vörös csillag"

Nem kell ezalatt semmilyen politikai tartalmat sejteni, mindössze a fiatal színésznő hajszínére célzok. Emma az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettje, aki előtt (ehhez nem kell sok jós tehetség) fényes karrier áll. Én is nagyon kedvelem a színészi munkásságát, így jött az ötlet, hogy Amanda Seyfried filmjei után, most Emmat vegyem célkeresztbe. A másik apropó nyilván az, hogy napokon belül mozikba kerül legújabb filmje, a gengszterosztag, ami már csak ő miatta is került fel a 2013-ban megnézendő filmjeim listájára. Aki eddig nem igazán tudta ki is az az Emma Stone, annak mielőbb meg kell őt ismernie. Megéri.

emma_stone_13.jpg

Frissült 2016. május 15.

Emma Stone (születési nevén Emily Jean Stone) 1988 novemberében látta meg a napvilágot, méghozzá az Egyesült Államokbeli Arizonában. Szülei, Krista és Jeff Stone, édesanyja háztartásbeli, míg édesapja építési vállalkozó. Van egy két évvel fiatalabb öccse, Spencer Stone. Már gyerekkorában tagja volt a Valley Youth Színtársulatnak Phoenixben, először a The Wind in the Willows című darabban szerepelt 11 évesen. Tanulmányait a Sequoya Elementary Schoolban kezdte meg, majd átiratkozott a Cocopah Middle Schoolba. A középiskolásként a Xavier College Preparatoryban tanult, de az első év után magántanuló lett és úgy döntött, hogy Hollywoodba megy és a színészetre koncentrál, 2004 januárjában költözött Los Angelesbe édesanyjával. A siker azonban sokat váratott magára... Kezdetben néhány sorozatban tűnt fel egy-egy rész erejéig, mint A médium, a Zack és Cody élete, majd egy Drive című minisorozat. Jelentkezett a Hősök egyik szerepére is, de ott végül Hayden Panettiere diadalmaskodott.

Emmával való első "találkozásomra" a Könnyű nőcske (Easy A) című film kapcsán került sor, mert már akkoriban 2010-ben egy új csillag születéséről beszéltek, sőt alakításáért Golden Globera is jelölték. Azt hiszem, hogy a jóslatok bejöttek, mert azóta a vörös démon karrierje igencsak felfutóban van. teszem hozzá, hogy teljesen jogosan. De azért tudnunk kell, hogy már 2010 előtt is feltűnhetett volna, hiszen szerepelt a Superbad - Avagy miért ciki a szex, a Meztelen dobos, az Excsajok szelleme, a Házinyuszi és a Zombieland című filmekben. Bár ezek igazából csak kisebb mellékszerepek voltak.

házinyúl.JPGwomen_guns_actress_emma_stone_zombieland_3075x2041_wallpaper_Wallpaper_1080x960_www.wall321.com.jpg

A házinyusziban, és a Zombielandben

Az első igazi nagy áttörést, az első főszerep hozta, méghozzá egy vígjátékban, a már említett Könnyű nőcskében és innentől (egyelőre legalábbis) a siker rögös útján halad. Feltűnt a Barátság extrákkal című filmben, majd egy jelentősebb szerep jutott neki az Őrült, dilis szerelemben olyan "nagyágyúk" mellett, mint Ryan Gosling, Julianne Moore vagy Steve Carell. 2011-ben A segítség című dráma volt a legjelentősebb a karrierjében, a filmet Oscarra, Golden Globera és BAFTA-ra is jelölték.

UDFP-05982.jpgAz Őrült, dilis szerelemben

2012-ben (szőkén!) láthattuk A csodálatos Pókemberben, mint Gwen Stacy, Andrew Garfield oldalán, akivel végül a való életben is egymásba habarodtak. 2013-ban ismét Ryan Goslinggal forgatott, a Gengszterosztagban. Még ebben az évben láthattuk a Movie 43 Botrányfilmben, illetve a hangját kölcsönözte egy "őslánynak" a Croodék című animációban.

Emma-Stone-na-Capa-da-Vogue.jpg

2014 ismét Pókember szerelmének bőrébe bújt, a Csodálatos Pókember 2-ben, és szerepet kapott egy Woody Allen filmben, a Káprázatos holdvilágban. Eddigi karrierjének csúcsa volt, a Birdman - avagy a mellőzés meglepő eleje. A szerepért Oscarra is jelölték!

oscar-2015-emma-stone-de-elie-saab.jpg

2015-ben ismét Woody Allen kérte fel egy szerepre az Abszurd alak című filmben, illetve ekkor forgatta az Aloha-t is, Bradley Cooper illetve Rachel McAdams oldalán.

Azt is tudjuk már, hogy a 2016-ban vagy 2017-ben elkészülő 101 kiskutya filmben, ő játssza majd Szörnyella-t. 

Magánéletéről nem szeret beszélni, az biztos, hogy Andrew Garfiled, akivel A Csodálatos Pókember forgatásán ismerkedett meg 2012-ben, 2015 őszéig volt a párja. Korábbi hírbe hozták: Teddy Geiger,-el is akit a Meztelen dobos készítésekor ismert meg, majd Kieran Culkin következett, akivel a Paper Man munkálataikor ismert meg.

1339536941_emma-stone-andrew-garfield-lg.jpg@USMagazine

Néhány érdekesség:

  • Emma mindössze 168 cm magas
  • Szüleivel egy Power Point bemutatón közölte, hogy színésznő akar lenni, amelyet Madonna Hollywood című klipje ihletett
  • az eredeti hajszíne NEM vörös, hanem szőke
  • az egyik legjobb barátnője, Taylor Swift és Mila Kunis is, de nagyon jóban van Jonah Hill-el, Jennifer Lawrence-el is
  • az egyik példaképe Diane Keaton
  • a kedvenc filmje a Nagyvárosi fények [1931], Charlie Chaplin főszereplésével
  • édesanyja túlélte a mellrákot
  • a Könnyű nőcske forgatásán derült ki, hogy Emma asztmás

A projekt keretein belül (Emma szemszögéből) írok majd a következő filmekről, bár néhány már korábban felkerült a Popkult hasábjaira, ezekről nyilván nem írok még egyszer, ezt nézzétek el nekem :)

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr45043088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása