P. C. és Kristin Cast - A kiválasztott (Az Éjszaka Háza 3.)
2012. december 30. írta: redbandita

P. C. és Kristin Cast - A kiválasztott (Az Éjszaka Háza 3.)

Valami baj lehet velem, mert elég sokszor előfordul, hogy a könyvek női főszereplői egy idő után unszimpatikussá válnak számomra. Zoey Redbirddel is így voltam a második kötet elolvasása után, és még ennél a könyvnél is, ám úgy kb. a felétől valahogy elkezdtem sajnálni őt. Nem tudom hogy lehetséges ez, mert eddig nem fordult elő velem, általában ha valakit elkezdek megutálni akkor az már úgyis marad. Az tény és való, hogy Zoey sok szempontból irigylésre méltó, hiszen szinte bizonyos, hogy egyszer majd híres és erős főpapnő lesz belőle, és az is tény, hogy nem lehet rossz, ha három fiú is rajong érte. De... Mert egy de mindig van, sajnos.

termek104.jpg

Zoey mégsem túl szerencsés, hiszen szinte az összes barátja haragudni kezd rá, az egyik fiúja meghal, a másik kiábrándul, a harmadik fél. A családja pedig továbbra is rémes, na persze leszámítva a nagyit. Az pedig már az előző részben kiderült, hogy a nő, akit szinte nevelőanyjaként szeret, elárulta.

Az előző kötet ott ért véget, hogy a halottnak hitt Stevie Rae még életben van, bár ez azért erős túlzás. Ekkor döbbent rá Zoey, hogy az általa eddig bálványozott Neferet talán nem is az, akinek eddig hitte. Zoey most elhatározza, hogy megmenti barátnőjét, bár fogalma sincs hogyan csinálja. Végül egy olyan valaki segíti, akire álmaiban (a legrosszabbakban) sem gondolt. De a szükség bizony nagy úr, már ha élhetek ilyen közhellyel, így Zoeynak bármennyire is nem tetszik titkát meg kell osztania ősi ellenségével, Aphroditéval. Ami ennél is meglepőbb, hogy az eddig negatív szereplő hajlandó segíteni a lánynak, még az újra szervezett Sötétség Lányai és Fiai klubba is hajlandó belépni, méghozzá elfogadva az új játékszabályokat.

Zoey nem akarja bajba sodorni a barátait, sőt egy belső hang is azt súgja neki, hogy tartsa meg titkát, ám amikor fény derül az igazságra, a barátai árulásnak vélik a dolgot, és szóba sem akarnak állni többet a lánnyal. Akire nagyon rájár a rúd szerelmi téren is. Még mindig Erikkel jár, de közben vonzódik az egyik tanárhoz is, akivel aztán kicsit össze is gabalyodik és amikor a nagy változáson átmenő Erik nem tud és talán nem is akar megbocsájtani. Szívás...

Az iskolában is furcsa események történnek: több tanárként dolgozó, ergó nagyon öreg és nagyon erős vámpír is életét veszti, nem is akárhogyan. Neferet erősítést hív, így Zoey mentőakciójának véghezvitele egyre nehézkesebbé válik.

Nekem eddig ez a kötet tetszett a legjobban, és nagyon várom már, hogy elolvassam a következő részt, mert egy csomó kérdés megválaszolatlan maradt. Például mi lesz Stevie Rae-vel? Meghalnak e újabb vámpírok? Kiderül-e ki és miért gyilkol? Megbocsájtanak Zoeynak a barátai? Rátalál-e újra a szerelem?

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr364987947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása