Elvitte a víz - Flushed away [2006]
2012. november 27. írta: redbandita

Elvitte a víz - Flushed away [2006]

Nem teljesen igaz, hogy ez egy Dreamworks animáció lenne, mert az Aardmannal közösen készült, de a Dreamworks is fémjelzi, tehát úgy gondoltam helye van a rangsorban. A nagy sikerű Csibefutam (és a szerintem kevésbé jó) Wallace és Gromit után ismét egy gyurmás mesét készítettek, ami ezúttal már CGI technológiát (számítógéppel animált) is használt és rendkívül jól sikerült. 2007-ben BAFTA díjat nyert és méltó ellenfele volt a szintén ebben az évben bemutatott patkányos Disney/Pixar mesének, a L'ecsónak. Vicces, izgalmas, tanulságos. Nem mellesleg gyerekeknek és felnőtteknek is egyszerre jelenthet kikapcsolódást.

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Elvitte a víz (2006).jpg

Tulajdonképpen az már egyfajta referencia vagy akár garancia is, hogy a Madagaszkár és a Shrek alkotóitól, hiszen mindkettő óriási siker lett, ráadásul nem is ok nélkül. Ebből ugyan nem készült (egyelőre) folytatás, és talán nem is olyan ismert, mint a négy barát vagy a zöld ogre, de méltó folytatása volt a Dreamworks hagyománynak. Egyszerre izgalmas, vicces, tanulságos, de mindenekelőtt rendkívül szórakoztató. Felnőtt és gyerkőc is le tud ülni és együtt megnézni, mert mindenki talál majd kedvére való figurát, jelenetet vagy éppen betétdalt.

A történet egyik főszereplője Roddy (eredeti hangja: Hugh Jackman) a patkány, aki fényűző életet él, mindene megvan, amit csak kívánhat magának. Legalábbis ezt hiszi, mindaddig, amíg egy nagy kaland részese nem lesz és meg nem ismeri a csatornák lakóit.

1211elvitte2.jpg

Egy váratlan vendég, Sid a patkány ugyanis mindent megváltoztat, konkrétan lehúzza főhősünket a WC-n, így Roodyt elviszi a víz és a csatornában köt ki, ahol rengeteg furcsa patkánnyal, meztelen csigával és varanggyal ismerkedik meg. Csakhamar a helyi Keresztapa, Varangy és a maffiózok világába csöppen, sőt menekülőre kell fognia, ha menteni akarja az irháját. Amit még ennél is jobban szeretne, az az, hogy hazajusson és ebben egy másik patkány, Rita (eredeti hangja Kate Winslet) segítségét kéri. Rita kezdetben nem akar segíteni a számára egyáltalán nem szimpatikus alaknak, ráadásul megvan a saját baja is. Éppen Varangy és bandája elől menekül, akiktől meglovasított egy nagy gyémántot.

2006_flushed_away_021.jpg

Akármennyire is nem akarják Roddynak és Ritának össze kell fogniuk, mert szükségük van egymásra. Nagy a tét, mert ha a lánynak sikerül megszöktetnie és hazavinnie a srácot, akkor az annyi drágakövet ad neki, amennyiből egész népes családját eltarthatja. Nagy tehát a tét, de a kockázat is legalább ekkora, mert eddig még senki sem jutott ki ép bőrrel a csatornából.

flushed1-hi.jpg

Nagyon kalandos és egy kicsit sem unalmas történet ez, amit még rengeteg jó betétdallal is megfejeltek a film készítői. Szinte biztos vagyok benne, hogy bárki, aki e cikk alapján kedvet kap a filmhez, az jót fog szórakozni. Kalandra fel!

Besorolás: 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Néhány érdekesség búcsúzóul:

  • A Dreamworks ezúttal egy Pixar/Disney mesét parodizál, méghozzá a Némó nyomábant, amikor Roddy találkozik egy narancssárga hallal az megkérdezi tőle, hogy látta e az apukáját, de találunk utalást a Pókemberre (Le Béka megérkezése), vagy a Wallace és Gromitra (mikor Roddy ruhát válogat), vagy a Csillagok háborújára (a megfagyott patkány), de akár a James Bond filmek is eszünkbe juthatnak. Vagy a két csiga spagetti evése utalás a Susi és Tekergőre.
  • Ritáék házában egy csótány Franz Kafka: Átváltozását olvasgatja
  • A Csibefutam DVD is a polcon van, ahol Roddy filmet válogat
  • Plüssfiguraként látjuk viszont Alexet az oroszlánt és Gromitot is
  • A legfőbb oka, hogy számítógéppel készült, az az, hogy a víz megalkotása rendkívül bonyolult lett volna gyurmából, illetve a valódi víz kárt tett volna bennük. Hagyományosan, az Aardman stop-motion-nel animálja a filmjeit, de rendkívül drága lett volna a felvételeket vízzel megalkotni, s mivel a történetben a víz nagyon jelentős szerepet tölt be, az alkotók a CGI mellett döntöttek. A szereplők ugyanakkor jól kivehetően emlékeztetnek az Aardman klasszikus gyurmafiguráira, mivel az animátorok közvetlenül az eredeti gyurmamodellekről mintázták őket. (Wikipedia)
  • A film munkacíme Ratopolis volt, ám ezt megváltoztatták, hogy elkerüljék az esetleges keveredést a Disney-Pixar még be nem mutatott, Ratatouille (L'ecsó) címet viselő, szintén patkányos mozijával. (Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr304924855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.