Démoni doboz - The Possession [2012]
2012. október 10. írta: redbandita

Démoni doboz - The Possession [2012]

Már a címéből is adódik, hogy egy horrorfilmről van szó és tulajdonképpen az sem túl meglepő, hogy egyfajta ördögűzős téma került ismét terítékre. Kedvelt téma ez a filmkészítők körében, így természetesen Hollywood-ban is vissza vissza nyúlnak a démonokhoz. Én nem vagyok egy nagy horrorfilm rajongó, de néha úgy érzem jót tenne egy kis borzongás, de ez egy picit több borzongás volt, mint amire számítottam. Nem tudom ti,hogy vagytok vele de én napokkal a film megnézése után is libabőrös lettem, amikor felidéződött bennem az a sustorgó hang, ami a dobozból szűrődött ki. Gyengébb idegzetűeknek egyáltalán NEM ajánlom a filmet!

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

Possession_B1.jpg

Fórum Hungary

Rögtön az első pár percben megismerkedünk ezzel a bizonyos dobozkával, mégpedig úgy, hogy a jelenlegi tulajdonosa szörnyethal mikor megpróbálja megsemmisíteni azt. Ezután szinte el is felejtettem már, hogy ez egy horror, mivel egy családot ismerünk meg, leginkább az apát (Jeffrey Dean Morgan), aki éppen most vált el a nejétől és a szülők most próbálják kitalálni hogyan élhetnének továbbra is egy családként, csak két különböző helyen. Ez nyilván nem egyszerű, hiszen két lányuknak hozzá kell szokni az új helyzethez. Ráadásul anyjuk (Kyra Sedgwick) már talált is magának új szerelmet (Grant Show), akivel egyre több időt töltenek együtt.

Feltételezhetjük, hogy Clyde és Stephanie szerelmük hajnalán békében és boldogságban éltek, ám Clyde egy idő után egyre sikeresebb edző lett és ezáltal egyre kevesebb ideje jutott a családjára. Ez így nincs kimondva, mert egy horrorfilmben nem szokás túl sok érzelmet kimutatni, de mind Stephanie-n, mind az idősebb lányon, Hannah-n (Madison Davenport) is érződik az a sok sérelem és bánat, amit a férfi okozott nekik az elmúlt években.

Clyde most új életbe kezd, új házat vesz, de természetesen részt akar venni a lányok nevelésében, így külön szobát rendez be nekik, hogy amikor a hétvégéket vele töltik, akkor minél otthonosabban érezzék magukat. Elmennek egy (hazánkban is egyre divatosabb, de Amerikában nagy hagyománnyal rendelkező) garázsvásárra és itt látja meg a kisebbik lány, Em (Natasha Calis) azt a bizonyos dobozt. Innentől kezdve pedig elszabadul a pokol, és ezt most szó szerint kell érteni.

01_300dpi.jpg

Fórum Hungary

Em elköveti azt a hibát, hogy kinyitja a ládikát, ami megjegyzem éjjelente beszél hozzá, talán nem is ez a jó szó, de susmorog. Most ahogy írom ezeket a sorokat is futkos a hideg a hátamon, mert hallom azt a sustorgást. Brrrr. Szóval miután a kislány kinyitja a dobozt, kezdenek furcsa dolgok történni a házban pl. gusztustalan bogarak lepik el a házat. De maga Em is megváltozik és itt kell megjegyeznem, hogy ezt nagyon eltalálták a film készítőit. Em-et folyamatosan szállja meg a gonosz, és ahogy eluralkodik rajta (vagy benne) a sötétség, úgy változik meg a személyisége majd a külseje is. A bájos, kedves, vidám, világbékére ácsingózó kislányból, egy gonosz, undok, állandóan farkaséhes, sötét lány válik. Utóbbit ne úgy értsétek, hogy elbutul, vagy emos lesz. A gonoszság, a démon, ami benne él valahogy elcsúnyítja őt. Csak gratulálni lehet a rendezőnek és a film sminkeseinek, mert a lány külsejét iszonyatosan jól eltalálták, és a folyamatos leépülését is a szemünk láttára valósítják meg. Ritkán mondok ilyet, de le a kalappal!

DB_02206C.jpg

Fórum Hungary

Visszatérve a sztorihoz, nagy nehezen az apa is rájön lánya sötét titkára, de alig bír hinni az egészben, sőt saját szemének is alig mer hinni. A kislány ekkorra már nagyon rosszul van és bár Clyde megpróbál egyfajta házi ördögűzést, az nem vezet eredményre. Segítségre van szüksége, amit az internet segítségével meg is talál. Kiderül, hogy mi van a dobozban, és az is, hogy ki vagy kik segíthetnek, már ha hajlandóak rá, hiszen még az is lehet, hogy a segítőkbe is beleszáll a démon vagy esetleg szörnyethalnak.

Rátalál egy zsidó közösségre, akik bár nem akarnak segíteni, egyikük, Tzadok (Matisyahu) mégis Clyde-al megy és megpróbálja kiűzni a démont, hogy Em-be visszaköltözhessen igazi énje. Ám ez nem megy könnyen és pláne nem zökkenésmentesen.

DB_06158.jpg

Fórum Hungary

Igazából nem is tudom kiknek ajánlom a filmet, mint mondtam a gyengébb idegzetűeknek semmiképp, a horrorfilmek kedvelőinek pedig vélhetően túl lightos, szóval nekik sem ajánlanám teljes szívemből. Talán, ha nincs mit megnézned a TV-ben vagy éppen nincs jobb dolgod, mint borzongani egy kicsit, akkor nézd meg a Démoni dobozt. Első randira semmiképp sem ajánlom, de ha szeretnél alkalmat adni a párodnak, hogy hozzád bújhasson, vagy akár, hogy te bújhass hozzá, akkor nevezzetek be rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr284828975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása