Julie és Janice három éves volt, amikor szüleik Olaszországban meghaltak egy autó balesetben. Az ikreket az anyjuk nagynénje, Rose néni és annak férje, Jim bácsi vette (a nevükre és) magához, majd az újdonsült kis család Alexandriába, Virginiába költözött. Jim bácsi halála után Rose néni egyedül nevelte a lányokat legjobb tudása, és szolgálója, a távolságtartó, de hűséges Umberto segítségével. Egészen addig, amíg Rose néni csendesen, álmában meg nem halt.

Rose néni halálakor az ikrek már kirepültek otthonról, és 25 évesen a saját életüket élték. Az idősebbik lány, Julie nem nagyon találja még a helyét a világban. Négy perccel fiatalabb húga, Janice volt mindig is a temperamentumos, a lázadó, az akaratos, így Julie-nak nem maradt más szerep, mint a visszahúzódó, engedékeny szürke kisegér, aki nyaranta Shakespeare fesztiválokon bukkan fel, hogy többnyire gyerek csoportokat készítsen fel a Rómeó és Júlia előadásukra. Ezzel szemben Janice egy sikeres társközvetítő irodát vezet, folyton pasikkal flörtöl, és annyi barátja van, hogy egy kétemeletes buszban is alig férnének el. Ez utóbbit Julie állítja, nem én találtam ki. Ja és az ikrekről az egyik legfontosabb infó, hogy az évek során nagyon megromlott a viszonyuk. Kölcsönösen nem bírják egymást, és ez a Jacobs házban sem volt titok. Most azonban, hogy Rose néni meghalt, talán örökre megoldódik a probléma! A tehetős idős hölgy mindig azon volt, hogy egyformán bánjon fogadott lányaival, így mindenki arra számít, hogy a nagy vagyont fele-fele arányban elosztják az ikrek között, aztán az illetékeseknek többé látniuk sem kell egymást soha többé az életben! Hát természetesen nem így történt a dolog.

Már az esős temetés után meglobogtatja a lányok orra előtt Mr. Gallagher Rose néni végrendeletét, ami szerint MINDENT Janice-re hagy! Az illetékes természetesen majd' kicsattan a boldogságtól, és ezt nem is titkolja, míg ikertestvére teljes hitetlenséggel fogadja a bejelentést, és elképzelni sem tudja, miért tett volna ilyet Rose néni. Egy héttel a temetés után azonban meglepő ajándékot kap Julie Umbertotól. A férfi egy levelet nyújt át neki, amit ugyan nem Rose néni írt, hanem csak diktált Umbertónak, de Julie igazi apa figurája így legalább tudja, hogy miről szól az üzenet. A levélben Rose néni elmagyarázza, hogy azért hagyta Janice-re a házat, mert van Olaszországban egy valószínűleg sokkal értékesebb kincs, amit az ikrek anyja, Diane megtalált, és amit szeretett volna, ha Julie-é lesz. Rose néni arra kéri Julie-t, hogy annak ellenére, hogy megtiltotta a lányoknak az Olaszországba utazást, most mégis utazzon Sienába, vigye magával a borítékban található kulcsot, menjen el a Palazzo Tolomeiben lévő bankba, és keresse meg az édesanyja pénzügyi tanácsadóját, egy bizonyos Francesco Maconit. Ő biztosan tud majd segíteni. Ja és még egy kis adalék. Maconinak mondja el, hogy ő Diane Tolomei lánya, az utat pedig a valódi nevére, Giulietta Tolomeinek kiállított útlevéllel tegye meg.

Ehhez az utóbbihoz háttérsztori is van. Még főiskolás volt Julie, amikor barátokat keresvén pacifisták csoportjához csatlakozott, csak hogy felnőttként végre eljusson Olaszországba. A háború ellen tüntetők többek között Rómába is szerveztek utat, mindössze 400 dollárért, és mivel a lánynak pont ennyi pénze volt, ezért nem gondolkozott sokat, hanem jelentkezett. Később persze kiderült, hogy azért ilyen olcsó az út, mert a fogdában töltött éjszakát és a kitoloncolás utáni hazavezető utat nem nekik kell fizetni... de ettől még Julie hip-hopp Koppenhágában kötött ki egy újabb tüntetésen, ami meg egy sellő szobor lefejezésével végződött.

Na vissza a történethez. Julie nem gondolkozik sokat azon, hogy repülőre pattanjon-e vagy sem, elvégre nincs semmi, ami Alexandriában tartaná. A gépen semmit sem alszik, úgyhogy amíg a csatlakozásra vár Frankfurtban, elnyomja a buzgóság. Arra ébred, hogy valaki simogatja a karját, és amikor felriad, akkor éppen egy idősebb, de rendkívül jól karbantartott hölgy porolja le róla a morzsákat. Az asszony mentegetőzve bocsánatot kér, és felkínálja a lánynak a fél croissant-ját, amit Julie el is fogad. A nő bemutatkozik (Eva Maria Salimbeni-nek hívják), és amikor megtudja, hogy Julie-t pedig Giulietta Tolomeinek hívják, akkor majd' kicsattan a bőréből az örömtől, és csak azért, hogy tovább beszélgethessenek, átteteti Julie jegyét az első osztályra maga mellé. A lányt én továbbra is Julie-nak fogom hívni, de csak mert a Giulietta olyan hosszú :P Persze Janice-en kívül mindenki az olasz nevén hívja a lányt, de remélem nem sértődik meg, hogy én nem fogom.

Szóval Eva Maria rengeteget mesél Sienáról Julie-nak a repülőn. Többek között arról is beszámol, hogy kertek alatt a palió, amire Siena kábé egész évben készül, és ami tulajdonképpen egy lovas verseny a város kerületei között. A kerületek mindegyike egy-egy családról kapta a nevét, így van Tolomei és Salimbeni negyed is. Sőt, az igazság az, hogy a Tolomei és a Salimbeni család nagyon-nagyon rég óta riválisoknak számít, igazi ősi viszály volt az övéké.

Annyira belefeledkezik Eva Maria a frissen szerzett barátságba, hogy nem akar még megválni újdonsült barátnőjétől. Felajánlja, sőt ragaszkodik hozzá, hogy az érte kiérkező keresztfia bevigye Julie-t Sienába, a szállodájába, mert az úgyis útba esik otthona, Val d'Orcia felé menet. Julie végül is elfogadja az ajánlatot, de elég kellemetlen élménnyel gazdagodik e miatt. Alessandro Santini kinézetre egy tipikus olasz pasi, a nagyon jóképű fajtából. Ám Julie egyáltalán nem kelti fel az érdeklődését, pláne, hogy ő egy Tolomei, ráadásul olaszul sem tud... Hát fujj. És hogy még inkább elkapálja magát Julie, történik valami más is. Alessandro bekíséri a lányt a szállodába, egészen el a recepcióig. Direttore Rossini egyből jobb kedvre derül, amikor a lepukkant vendég mellett megjelenik Santini százados, aki a Palazzo Salimbeniben működő Monte Paschi bank biztonsági parancsnoka. A bejelentkezési nehézségek miatt pedig pont ez az ember tudja meg, hogy Giulietta Tolomei Julie Jacobs néven foglalt magának szobát...

Júj nagyon-nagyon elhúzom a dolgokat, muszáj lesz ennél jobban zanzásítani! Julie természetesen elmegy Maconihoz, és a bank széfjéből megszerzi Diane kincsét, ami egy réges-régi fadoboz, tele papírokkal. A lány persze nem erre számított, hanem arannyal teli kincsesládára, de jobb híján ezzel kell kezdenie valamit. Átböngészi a papírokat, és rájön, hogy azok nem mások, mint a Rómeó és Júlia különböző változatai. A legelső történetet például valaki olyan írta, aki minden bizonnyal ismerte is az aktuális szereplőket! Sajnos azonban úgy tűnik, hogy valaki másnak is a dobozra fáj a foga... Először követik Julie-t az utcán, aztán betörnek hozzá a szállodába, majd megint követik, sőt felbukkan egy sötét ruhás motoros is, aki szintén a frászt hozza rá. Ekkor dönt úgy a lány, hogy Alessandrotól kér segítséget, és eltipeg hozzá a bankba. Elmondja neki, hogy mi történt, és hogy mit szeretne, de a férfi vonakodik, mert a Julie Jacobs mizéria miatt nem hiszi el, hogy ő tényleg a Tolomei lány lenne. Persze beadja a derekát, és segít Julie-nak.

A könyv felváltva meséli Julie kalandjait, illetve az eredeti Rómeó és Júlia történetet, de én most csak Julie-ról fogok mesélni, mert bár meg van bolondítva az általunk ismert Shakespeare-féle sztori, azért elég hosszú lenne a hasonló végkimenetelű tragédiát végig pörgetni. A lényeg, hogy a tizenkettedik századi szerelmesek miatt állítólag átok ül a Tolomei és a Salimbeni házon is, és Patrizio Tolomei professzor többek között ezt a témát kutatta. Az idős férfi elvette a fiatal asszisztenség, Diane-t, és a párnak ikrei születtek, akik a Giulietta és Giannozza neveket kapták. A dolog pikantériája, hogy Diane női ágon leszármazottja volt az "eredeti" Giulietta ikertestvérének, Giannozzának, és így egy Tolomei vezetéknevet viselő apával évszázadok óta most először kapta egy újszülött újra a Giulietta Tolomei nevet. Úgy tűnik, ha van valaki, akinek sikerülhet megtörnie az átkot, akkor az bizony Julie lesz, csak hát van valaki, akinek más tervei vannak Diane Tolomei irataival, aminek segítségével - elvileg - meg lehetne találni Rómeó és Giulietta sírját, az őket őrző aranyozott, drágakövekkel díszített szoborral egyetemben. De ki a történetben a rosszfiú? Alessandro, aki mégis csak egy Salimbeni, és így ősi ellensége Julie-nak? Vagy Eva Maria, aki ugyan csak házasság révén Salimbeni, de túlságosan gyanús ez a véletlen egymásra találás a reptéren! Aztán felmerül még egy Salimbeni, akinek állítólag köze volt az ikrek szüleinek halálához, vagy ha már itt tartunk, maga a másik iker, Janice is gyanús lehet, akinek biztosan fájna a foga a kincs felére. Ja meg hát a nyilvánvaló: a motoros és a gyalogos üldözők is vagy dolgoznak valakinek, vagy saját maguknak szeretnék a gazdagságot! Na, kire tippeltek? Vagy valaki telesen más lesz a hunyó?

Ez nem tartozik szorosan a témához, de gondoltam, mielőtt elkezdek spoilerezni meg vélemény mondani, megosztok veletek egy videót a palióról. A verseny nyilván rengeteget változott az évszázadok alatt, de a mi Nemzeti Vágtánknak még mindig van mit tanulnia.

Van egy pár rossz élményem a könyvvel kapcsolatban, de aztán a végén azt is elmondom, miért nem számít egyik sem. Szóval. A Julie-Alessandro szál kicsit túl nyilvánvaló attól, hogy semmi konkurencia nincsen. Oké, nagyon úgy tűnt a dolog, hogy Sandro a rosszfiúk oldalán is állhat, de Rómeó Júlia ellen?! Ugyan már, ilyet azért senki nem csinálna. Aztán ott van ez a váltott vonalvezetés, ami kicsit zavaró szerintem, szóval ha most kezdeném olvasni, én tuti először minden második fejezetet olvasnék el az eredeti szerelmesekről, és csak utána kezdeném a kortárs történetet. Tudom, ez az én gyengeségem, de hát ez van. Ugyan ez áll egyébként a szereplők korára is. Eva Maria például az én szememben végig egy belőtt hajú, elegáns, csinos ötvenes nő volt, erre kiderül, hogy ő az ikrek nagyanyja! Ráadásul az általam hatvanasnak hitt Umberto apja... Biztosan le vannak írva, hogy ki mennyinek tűnik, de vagy nem figyeltem oda rá eléggé, vagy totál hidegen hagyott, és így a végén el-elkerekedett a szemem, amikor kiderült a valóság. Picit a számítottnál kevésbé lett izgalmas a nagy nyomozósdi is, mint amire először számítottam, de aztán megbékéltem a dologgal, mert hát nézzük meg a borítót. Így néz ki egy thriller? Többnyire nem. Romantikus könyvek? Na azok már igen!

Annyit panaszkodtam, mégis azt ígértem, hogy ez az egész semmit sem fog számítani. Miért? Hát mert egy alvás és egy ebéd szünetet beiktatva végig olvastam végig az egészet. És szerintem ez a lényeg. Mert ha az előbb felsorolt dolgok gallyra vágták volna Júlia történetét, akkor mehetett volna az egész könyv a süllyesztőbe! De nem, így is pörögtek az oldalak, és azt sem vettem észre, hogy újra korog a gyomrom, csak miután végig olvastam Anne Fortier utószavát is, és letettem a könyvet.

Régóta szemezgettem a könyvvel, és hogy biztosan ki is olvassam, felkerült a 2012-es várólistámra, ahonnan ez a második elkészült bejegyzés.