High School Musical [2006]
2012. február 13. írta: redbandita

High School Musical [2006]

Ha már zenés/táncos napok, akkor gondoltam kedvezzünk egy fiatalabb generációnak, akiknek a musical szóról egyből a High School Musical jut eszébe, vagy rettentő béna magyar címén, Szerelmes hangjegyek. Tulajdonképpen nincs is baj ezzel, kedves fiatal srácok dalolásznak egy középiskolában, miközben próbálják megvalósítani önmagukat. Még a dalok is egész szerethetőek, fülbemászóak és a két főszereplőnek sincsen rossz hangja. A HSM minden országban óriási sikert aratott, évek óta meg is lovagolja a Disney ezt a sikert és azóta már két folytatás is elkészült és tervben van egy negyedik rész. De a boltok polcain is számos relikviáról (párna, póló, füzet, táska, parfüm stb.) mosolyognak ránk a film "sztárjai".

Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott

Először is ciki, vagy nem ciki elég sokszor láttam a HSM-et, mert egy időben sokszor leadta a Disney Csatorna, és ha már az ment a háttérben, akkor oda-oda pillantottam. Most pedig azért néztem meg, hogy írni tudjak róla és rájöttem, hogy ezidáig valamiért még sosem láttam a film első pár percét.

Azaz azt hogyan ismerkedik össze a két főszereplő: Troy (Zac Efron) és Gabriella (Vanessa Hudgens), mert nem az iskolában találkoznak először, hanem egy szilveszteri bulin, ahol együtt énekelnek. Számot is cserélnek, de aztán mégsem beszélnek többet, mindaddig, amíg Troy iskolájába nem érkezik egy új lány, aki ki már lehetne, mint Gabriella?

A lány sokszor költözött már, mert anyukája sokszor kap új munkát különböző városokban. Gabriellenek, most az a célja, hogy ne ő legyen az okostojás, a matekzseni, ahogyan a többi suliban volt. Most valami újban szeretné kipróbálni magát.

Troy pedig az iskola sztárja, a kosárlabda csapat kapitánya. Az apja is híres kosaras volt, jelenleg pedig a sulicsapat edzője, és a lehető legtöbb erőfeszítést várja el Troytól, azt akarja, hogy ő legyen a legjobb és ösztöndíjat kapjon. Troynak világ életében csak az volt a szeme előtt, hogy jó kosaras legyen, hogy az apja büszke legyen rá. Pedig a szíve mélyén a fiú másban is kipróbálná magát.

Az iskolában minden évben előad egy darabot a suli színjátszóköre, ahol mindig egy testvérpár kapja a főszerepet. Ők Sharpay és Ryan Evans. Mindketten törnek a sztárság felé, de a szőke tinilány, Sharpay (Ashley Tisdale) akár saját bátyján is átgázol, ha arra van szükség.

Szinte véletlenül, és a legutolsó pillanatban, de Troy és Gaby is részt vesznek a meghallgatáson. A tanárnőnek pedig annyira megtetszenek, hogy kiír egy új próbát a főszerepre... Hát ez nagyon nem teszik Evanséknek. Sharpay rögtön el is kezdi intézni, hogy az ellenfelek "gyengüljenek". Gabriella korábbi eredményeit eljuttatják a "tudósokhoz", akik rögtön lecsapnak a lányra, és megkérik, hogy csatlakozzon hozzájuk és vegyen részt egy versenyen velük.

Híre megy a suliban, hogy a menő kosaras énekelni szeretne egy musicalben, az új lánnyal és ez bombaként robban. Mindenki elkezdi felvállalni az addig rejtett vágyait, álmait, hobbijait... Ez nagyon nem tetszik Troy legjobb barátjának, Chadnek (Corbin Bleu), ő abban hisz, hogy mindenki maradjon a saját asztalánál (szó szerint is :P). Chad szövetkezik, a zsenik vezetőjével, hogy szétválasszák a leendő szerelmeseket, a kis dalos pacsirtákat. A dolog már már működne is, ha nem egy tinifilmben lennénk, amit ráadásul a Disney adott ki...

Finálé:

A film óriási siker lett mindenhol, persze főleg Amerikában. Rekord számú bevételt hozott, és a film szereplői pillanatok alatt ünnepelt sztárok lettek. Azóta is kapnak filmszerepeket és többen énekesként is feltűntek azóta. Erről is írtam nemrég. Az Amerikában Troyellaként emlegetett páros Vanessa és Zac nagyon sokáig egy párt alkottak, egészen pontosan 2006-tól 2010-ig. A HSM okozta népszerűséget egyébként leginkább Zac Efron tudta meglovagolni, ő az évek során egyre komolyabb szerepeket kapott és a kritikusok is egyre jobbakat írnak róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr204101347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása