Emlékezz a titánokra - Remember the Titans [2000]
2012. február 04. írta: enbee

Emlékezz a titánokra - Remember the Titans [2000]

Virginia államban járunk, és 1971-et írunk. Alexandriában a T.C. Williams középiskolát összevonják egy helyi fekete iskolával, és így megszületik az állam első "vegyes" intézménye. A döntés természetesen nem tetszik a fehéreknek, a feketéknek, a szülőknek, a diákoknak, a tanároknak és az iskola tanács sem. Ennek ellenére a Williams focicsapatához, a titánokhoz odahoznak egy új edzőt, aki a helyi legenda, Bill Yoast pozícióját kapja meg, és aki történetesen színes bőrű.

A T.C. Williams-ben az összevonás ellenére is a legtöbb fontos pozíciót fehérek töltik be. Az iskola tanács egyetlen fekete tagja erre az érvre alapozva eléri, hogy a tervezettel ellentétben ne Yoast (Will Patton) legyen a vezetőedző, az új Boone (Denzel Washington) pedig a segédedző, hanem fordítva. Az egyébként sem éppen nyugodt hangulatot ez tovább forrósítja, és Yoast úgy dönt, hogy egy év pihenés után a lányával, Sheryllel (Hayden Panettiere) Floridába költözik, hogy ott folytassa pályafutását. A játékosai és a szülők persze tiltakoznak, Yoast mellett és Boone ellen egyaránt, többen még a csapatot is ott akarják hagyni. Yoast ezt persze nem engedheti meg a játékosainak, ezért úgy dönt, hogy mégis marad a csapatnál.

Az iskola megkezdése előtt az egész csapat edzőtáborozni megy Gettysburgbe. Már az indulás előtt, a parkolóban elkezdődnek a gondok, amikor a csapat sztárja, Gerry Bertier (Ryan Hurst) kifejti a véleményét Boone-nak arról, hogy mennyi helyet hajlandóak átadni a feketéknek. Az edzőnek elég jó dumája van, úgyhogy helyre teszi Bertier-t, de ettől még nem jön meg a játékosok kedve az elvegyüléshez. Boone-nak kell beavatkoznia: először a fekete-fehér (önkéntes) felosztást átszervezi a logikusabb támadók-védők rendszerre, aztán amikor ez sem használ, akkor a napi kettő edzésből három lesz, plusz még minden játékosnak beszélgetnie kell azokkal a csapattársaival, akiket nem ismer, és számot kell adnia frissen szerzett tudásáról.

Az állandó kakaskodások sorában akkor áll be változás, amikor Bertier elég harcias modorban szembesíti a feketék alfa hímjét, Juliust (Wood Harris) azzal, hogy nem blokkol rendesen, és ezzel bajban hagyja a társait. A fiú erre visszavág, hogy a guard, Ray (Burgess Jenkins), aki egyébként cséká Gerry nagy haverja, direkt átengedi a védőket, akiknek így egyenes útjuk van az irányítóhoz, aki történetesen fekete. Ha a fehérek nem viselkednek csapatként, nekik miért kéne? Gerry-t elgondolkoztatja a dolog, és a következő edzésen nyitva tartja a szemét. Látja, mit művel Ray, és mindenki szeme láttára rendesen le is ordítja a fejét, amitől megindul valami kis összekovácsolódás. Az edzőtábor végére pedig egy-két játékos kivételével tényleg kialakul egy jó kis csapatszellem.

Alexandriába visszaérve azonban ugyan az az atmoszféra várja a fiúkat, amit az edzőtábor előtt maguk mögött hagynak. A barátságukat ha csak lassan is, de elkezdi felemészteni a körülöttük lévő gyűlölködés. A pályán azért jól mennek a dolgok, Boone nem is engedheti meg magának, hogy akár csak egy meccset is elveszítsen, mert az iskola tanács úgy döntött, egy apró hiba, és az edzőnek mennie kell. Azonban a győzelmek jönnek, és a város is az elkerülhetetlen mélypont után kezd megbékélni az ő fekete-fehér titánjaival.

Annyira jól mennek a dolgok, hogy az iskola tanács vezetői kénytelenek valamit tenni, hogy megfúrják Boone helyét. A hírességek csarnokának 1971-es jelöltjeinek bemutató vacsoráján Yoast-nak elmesélik a fejesek a tervüket. Az állami döntőbe jutásért játszanak legközelebb a titánok. Azt a meccset a fiúk elveszítik, és Boone-nak mennie kell. Yoast bekerül a csarnokba, és vezetőedző lesz a következő idénytől. Még azt is elmeséli a pasas, hogy már mindent el is rendeztek. Pénteken aztán kiderül, mit is értett ez alatt a fazon: lezsírozták a dolgot a bírókkal. Annyira látszik, hogy a titánok ellen fújnak a bírók, hogy szegény kicsi Sheryl majd felrobban a lelátón!

Na eddig bírja Yoast, és annak ellenére, hogy tudja, saját maga alatt vágja a fát, mégis szól a bíróknak, hogy nagyon gyorsan kezdenek el a szabályoknak megfelelően fújni, különben felnyomja őket a médiában. Így meg is fordítják a titánok a mérkőzést, legyőzik az ellenfelet, és bejutnak a döntőbe.

Amikor idáig elér a film, akkor van még fél óra a stáblistáig. Ezt egy darab mérkőzéssel túlzás lenne kitölteni, úgyhogy valaminek még történnie kell! Címszavakban a lényeg: ünneplés, autóbaleset, kórház. Nem árulom el, ki lesz bibis, de az biztos, hogy a titánoknak nélküle kell a döntőben bizonyítani.

Sokáig ez volt a kedvenc filmem. Nem sportfilmem, hanem úgy alle zusammen. Természetesen az Emlékezz a titánokra is ugyan úgy valós eseményeken alapszik, mint a Péntek esti fények, de a kettő között az a különbség, hogy ez a film sokkal életszagúbbra sikeredett, pedig hát ez a történet sem éppen hétköznapi. A szereplőkről, és a kapcsolatukról próbáltam nem sokat írni, mert rájöttem, hogy bárhogyan is fogalmazok, a hatalmas közhelyeket képtelen vagyok elkerülni, és az eléggé negatívan hatna a filmnéző kedvetekre. Engem legalábbis biztosan elszontyolítana. Legyen csak elég róluk annyi, hogy a fiúk között ott van Ryan Gosling és Kip Pardue is, Gerry barátnőjét pedig Kate Bosworth játssza. Rajtuk is látszik az eltelt 12 év, de a legjobb akkor is Yoast temperamentumos pici lánya, a hatalmas szőke lobonccal rendelkező Hayden Panettiere.

A mindig elmaradhatatlan negatívumot most sem hanyagolom, bár ez a megjegyzés nem fog mindenkit zavarni. Az ezredfordulón még pangott a hazai amerikai focis élet, a filmekben pedig még a rögbi-amerikai foci ugyan az elv volt használatban, szóval nem meglepő, hogy Petey (Donald Faison) saját bevallása szerint hátrafutó, a tiszteletes (Craig Kirkwood) pedig hátvéd. Aki ezt kukacoskodásnak veszi, attól elnézést kérek, de hát mire jó, ha az ember egy blogban publikál, ha nem arra, hogy a saját véleményét leírja? Az enyém pedig ez. Ja, és nézzétek meg a filmet. Nem megbánós időtöltés.

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr724065371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.