A Bourne-ultimátum - The Bourne Ultimatum [2007]
2011. december 18. írta: enbee

A Bourne-ultimátum - The Bourne Ultimatum [2007]

Mindössze hat hét telt el a moszkvai futkározás óta, Jason Bourne (Matt Damon) pedig éppen Párizsból tart London felé, amikor a The Guardian-ban egy cikksorozat harmadik részére lesz figyelmes, aminek a főszereplője nem más, mint maga Jason Bourne. Felhívja a cikk szerzőjét, egy bizonyos Simon Rosst (Paddy Considine) és találkozót beszél meg vele (vagyis inkább utasítja rá) a Waterloo állomáson. Csak hogy Ross nem egyedül Jason Bourne figyelmét keltette fel!

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott

bourne_utlimatum.jpg

A CIA kiszúr egy telefonbeszélgetést, amiben elhangzott a Fekete Rózsa név. A riasztás elér Noah Vosen igazgató helyetteshez (David Strathairn), aki annak rendje és módja szerint lenyomoztatja a hívást. Kiderül hogy Simon Ross volt a beszélgetés egyik résztvevője, a másik fél azonban lenyomozhatatlan. Vosen az újságíró helyett inkább erre az ismeretlen alakra kíváncsi, aki mesélt Ross-nak a Fekete Rózsáról. Embereket állít hát Rossra (hogy majd elvezesse az informátorához), és sikeresen le is hallgatja azt a beszélgetést, amiben Bourne a Waterloo-ra hívja Ross-t.

A CIA megfigyelésének hála egy egész csapat ügynök követi az újságírót az állomásra, de Bourne tollba mondja neki, hogy merre menjen, és ennek hála majdnem sikerül el is tűnniük Vosenék szeme elől. Sajnos azonban a szakember (akit szintén Vosen küldött biztosítékként) megtalálja Ross-t és lelövi. Ja és Bourne-t is rögzíti az egyik biztonsági kamera, szóval a CIA ismét szembe találja magát a naaaagy ellenséggel, aki pont kapóra is jön, mert rá lehet sütni az informátor címkét az ügyben. Pam Landy-t (Joan Allen) is bevonják az ügybe, inkább csak felső parancsra, de aztán később ki fog derülni, hogy egyáltalán nem ok nélkül van ott a nő: rá fogják kenni a balhét a legvégén.

Bourne a halott Ross zsebéből ellopja a jegyzeteit, a CIA pedig a saját fejeseinek telefonjaiból kiindulva a madridi iroda vezetőjéhez, Neal Daniels-hez (Colin Stinton) jutnak el. Jason ér először a pasashoz, aki addigra már eltűnt az irodából, viszont két helyi ügynök, akiket Vosen küld, rajtaüt Bourne-on, úgyhogy megint megy a csihi-puhi, de csak picikét, mert nem igazán ellenfelek a spanyolok. Minden esetre Nicky (Julia Stiles) is felbukkan, mert fura módon éppen oda helyezték át Berlin után, de Jason őt nem bántja. Ki akarja deríteni, hogy mit tud a lány, de a beszélgetésüket félbe szakítja Vosen hívása. Nicky nem árulja el, hogy nincs egyedül, így Bourne szerez egy kis hátsó infót, és azt is megtudja, hogy Landy hisz az ártatlanságában.

A következő helyszín Tanger, Marokkó. Mind a CIA, mind pedig a Jason-Nicky duó Daniels miatt ugrott át Afrikába, de persze nem együtt, kéz a kézben. Az iroda egy Desh (Joey Ansah) nevű szakemert küld Daniels után, és mikor Vosen rájön, hogy Nicky is beleavatkozott kicsit a dologba, a fickót a munkája elvégzése után a lány kiiktatására küldi. Daniels felrobbant, Desh üldözi Nicky-t, Desh nyomában pedig Jason kocog. Ez a trió produkálja a (szerintem) legizgibb kis üldözést A Bourne-ultimátumban.

bourne_ultimatum_screen.jpg

Jó, hát nem nehéz megjósolni, hogyan végződött a kergetőzés. Nicky életben marad, de a CIA-t nem lehet sokáig átverni, és ezt Jasonnél jobban senki sem tudja. A lány új frizurát kap, és felszáll egy buszra, hogy eltűnjön. Jason erősködik, hogy így lesz jó, de azt elfelejti, hogy Marie-t nem kereste a CIA, és így is meghalt, viszont Nicky célponttá vált az "árulása" miatt. Remélem a The Bourne Legacy-t és a többi esetleges folytatást is túl fogja élni a lány. Na de vissza az ultimátumhoz.

Jason-nek már csak egy célja van: megtudni, hogy mi történt vele. A legújabb villanásai a beszervezéséről vannak. Ezekről a "képekről" az egyik szereplőt már sikerült megtalálni (Daniels volt az), de a másik pasi, aki konkrétan Jason-nel foglalkozott, még azonosításra vár. New Yorkba megy hát Bourne, és elcsalja Vosen-t az irodájából, majd kilopja az aktákat a széfjéből. A papírokat Landy-re bízza, akinek segítségével sikerült megtalálnia azt a helyet, ahol minden kezdődött.

Kezdjük azzal, hogy a film három Oscar-díjat kapott! Legjobb hangért, hangvágásért, és vágásért. De! A film végén volt egy kis hiányérzetem. (Oké, ettől még hangért, hangvágásért, és vágásért lehet Oscar-t kapni...) Megtudtuk, hogyan lett David Webb-ből Jason Bourne, de hogy miért jelentkezett a feladatra önként, az valahogy nem derült ki, pedig érdekelt volna. Mint ahogyan azt is a szürke homály fedi, hogy a Hirsch-sel (Albert Finney) való találka hogyan végződik, milyen az utóélete? Az oké, hogy Vosent, és az igazgatót, Ezra Kramert (Scott Glenn) őrizetbe vették, Landy elsétált, Nicky pedig valahol külföldön elvan nyugiba, de a sorozat azért nem róluk szólt. Márpedig Robert Ludlum szerint A Bourne-ultimátum zárja Jason Bourne történetét. (Itt jegyzem meg azt is, hogy - Wiki szerint - A Bourne-ultimátum a legkevésbé regényhű a három film közül.)

Készül ugye a The Bourne Legacy, de abban az én kérdésemre nem nagyon fogunk választ kapni, és nem csak azért, mert azt az alapsztorit már nem Robert Ludlum írta, hanem mert Jason Bourne nem fog vissza térni a következő részre! Matt Damon az után döntött a távolmaradás mellett, hogy megtudta, az első három film rendezőjét, Paul Greengrasst nem érdekli a produkció. A negyedik Bourne filmet  a sorozatot eddig "csak" forgatókönyvíróként jegyző Tony Gilroy rendezi. Az eredmény jövő nyáron kerül (elvileg) a mozikba.

Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

A bejegyzés trackback címe:

https://popkult.blog.hu/api/trackback/id/tr503473129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.